A halláskárosultak súlyos társadalmi elszigeteltségének a felszámolása érdekében hívta életre a Medilearn Akadémia a Fordulj felém! kampányt, amely számos szakmai aktivitás mellett a Szigeten is jelen lesz.
A siketeket sajnálatos módon nap, mint nap hátrányos megkülönböztetés éri, ugyanis a köztudatban ők fogyatékos csoportként élnek, holott csupán nyelvi kisebbségek. A degradáló kifejezések, és a társadalomból való kívülállás folyamatos érzékeltetése személyiségzavart is okozhat náluk, épp emiatt visszahúzódó életet élnek, egy zárt világban, kirekesztve. A Medilearn kampánya ezen szeretne változtatni.
A Fordulj felém! célja, hogy közelebb hozza a hallássérülteket halló társaikhoz, és segítse beilleszkedésüket a társadalom vérkeringésébe. A program emellett a jelnyelvi képzés fontosságára és a siketek kommunikációs problémáira kívánja felhívni a figyelmet. Az aktivitások egyértelműen a fiatalokat célozzák meg, hiszen cél, hogy minél hamarabb tudatosuljon az emberekben a hallássérültek problémája, és ne automatikus elutasítással tekintsenek rájuk, hanem természetes elfogadással és odafordulással.
A kampány első lépésében kulcsfontosságú szerepet játszott a zene és Majka személye, valamint az év nagyszabású eseménye, a VIVA Comet Gála. Majka, Curtis, és BLR a Medilearn Akadémia 30 fős hallássérült fiatalokból álló csoportjával karöltve jelelték el a rapperek legújabb slágerét, a „Nekem ez jár” című számot.
A kampány következő állomása a Sziget Fesztivál Ability Parkjában szervezett aktivitás, ahol augusztus 7-étől a közönség megismerkedhet a Medilearn siket csapatával, és bepillantást nyerhet az életükbe. A programok közt szerepel rapid hallásteszt, megtanítják eljelelni az aznapi fellépők slágereinek refrénjét. Ki lehet próbálni a szájról olvasás játékot, vagy a bátrabbak akár a saját bőrükön is megtapasztalhatják, hogy milyen hallássérültnek lenni.
A kampány folytatásaként a jövőben három korcsoport számára készül „érzékenyítő” program, amely hallássérültek bevonásával szórakoztató formában mutatja be a hallás jelentőségét, és akár osztályfőnöki órák témája is lehet.
„Már mi is el tudjuk mondani” Hallássérültek Hihetetlen Históriái címmel tervezik évkönyv kiadását, amelyben a hallássérültek történetein keresztül kerülhetünk közelebb a siketek világához.
Az orvos-szakmai és gyógypedagógiai szakemberek figyelmének felkeltése érdekében szakmai fórumok és kerekasztalok gondozását is magára vállalta a Medilearn, illetve gondoskodik pedoaudiológus és pedoakusztikus képzésről, audioterapeuta képzésről, valamint hallásdiagnosztikai és rehabilitációs alapismeretek átadásáról.
Tovább folytatódnak a jelnyelvi képzések is, és elindul a sorstársi tanácsadó képzés, akik szintén halláskárosult személyként nagyon fontos szerepet játszanak az önálló életvitel kialakításában.
A Fordulj felém! kampányhoz tartozó teljes kommunikációs szakmai hátteret a Just Creative Kommunikációs Ügynökség biztosítja.
SzK
(reklámipar)
A rendezvényszervező ügynökség marketing igazgatói posztját Urbán Luca viszi tovább, míg Mórocz Melinda továbbra is a szervezet kreatív igazgatója marad.
TovábbÚj együttműködést hozott létre a 20th Century Fox, a Panasonic és a Samsung, hogy a legtökéletesebb képélményt alkossák meg a HDR10+ technológiával
TovábbSörünnepet rendeznek június 15 és 18 között a Szabadság téren Belvárosi Sörfesztivál néven.
TovábbA Magyarországon piacvezető Decathlon hitvallásának egyik alappillére a mozgás népszerűsítése, a vállalat küldetésének tekinti, hogy mindenki számára elérhetővé tegye a sportolás örömét. Kutatások bizonyítják, hogy ma több mint 4 millió magyar...
TovábbKörnyezetünk megóvása érdekében a SPAR Magyarország már valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházában biztosítja a csomagolási üveghulladék elhelyezését.
TovábbÚj, focis sorozat indul a Disney Csatornán, ami nem csak a fiúk figyelmét fogja lekötni, hisz az izgalmas történések a lány nézők számára is bőven tartogatnak meglepetéseket.
TovábbHamarosan már magyar nyelven is kapható lesz a The New York Times évkönyve, a Turning Points.
TovábbA Budapesti Fesztiválzenekar lépcsőzenéje közel 3000 embert mozgatott meg a Múzeumok Éjszakáján. A kampányt idén is a Visionary 7 készítette. A Budapesti Fesztiválzenekar lépcsőzenéje közel 3000 embert mozgatott meg a Múzeumok Éjszakáján. A kampányt...
TovábbAz 59. Eurovíziós Dalverseny döntője Koppenhágában került megrendezésre. Így Dánia egyedülálló módon másodszorra rendezhette meg a neves dalversenyt. Mint minden évben, így most is két elődöntő zajlott le. A hat döntős országgal együtt huszonhat...
TovábbElőnyt vagy hátrányt jelent, ha egy társkereső diplomás? Vajon máshogy keresnek párt maguknak a diplomások az interneten? Az első kérdésben megoszlanak a vélemények, de a megkérdezett diplomás egyedülállók jelentős részének igenis számít, hogy...
TovábbNovember 15-ig még lehet jelentkezni az online szakma egyik legrangosabb díjára, ’Az Év Honlapja’ pályázatra, ahol 25 kategóriában várják a nevezéseket.
TovábbA Budapesti Metropolitan Főiskola decembertől felveszi tantárgyai közé az idén 14. alkalommal megrendezett ’Az Év honlapja’ pályázatot.
TovábbA Google kereső titkos algoritmusa, mely ugyanakkor a Google szíve-lelke, lehet, hogy többé már nem is olyan titkos.
TovábbMárcius óta zajlanak az AGORA Budapest építési munkálatai. A projekt ingatlanfejlesztője, a HB Reavis rendhagyó módon a fővárosi közösséget és jövőbeli bérlőit lepte meg egy saját építési területéből leválasztott 5000 négyzetméteres zöld...
TovábbNemrégiben indult el Budapesten a magyar Neatly, mely ruhatisztítást és vasalást kínál online megrendelésre.
TovábbKortárs formatervezésű borospalackokból nincs hiány a világban, borvidéki, autentikus palackforma azonban nem született. Ipacs Géza grafikus ebből kiindulva tervezett a tokaji száraz furmint nemzetközi sikereit támogató, időtálló palackot.
TovábbA MITTE Communications 2014 második felében új partnerekkel bővítette ügyfélkörét. A stratégiai kommunikációs ügynökség irodája emellett jelölt az Iroda.hu szakportál által meghirdetett "Az Év Design Irodája" versenyen, melynek...
TovábbA rendezvényszervező ügynökség marketing igazgatói posztját Urbán Luca viszi tovább, míg Mórocz Melinda továbbra is a szervezet kreatív igazgatója marad.
TovábbGulyás Jánost, az MEC Magyarország ügyvezetőjét nevezte ki a vállalatcsoport az MEC Wavemaker vezetőjének a közép- és kelet-európai régióban. A kinevezést Jeremy Clark, az MEC Wavemaker EMEA-régióbeli vezérigazgatója jelentette be.
Tovább
Cégnév: Aromamedia Illatmarketing
Cím: 1037 Budapest , Flóra út 19.
Telefon: 0630 2227256
E-mail: info@aromamedia.hu
Tevékenység: Az...
További információk