FaceBook blog.hu

Marketing - Blogok

Gyorséttermi Facebook körkép

2012.08.07

Érdekes egybeesés, épp a tegnapi napon került fel az oldalra egy cikk a két étterem kakaskodását véve górcső alá. Ezúttal jóval szakmaibb szemmel vizslatjuk őket. A Rajongócsata Blog vendégírása.

Kezdésként pár sarokszám és kulcstényező, hogy értelmezhető legyen a további elemzés.


Rajongók

Sajnos nem monitorozzuk az oldalakat a kezdetek óta, de a timeline böngészésével sikerült megtudnunk, hogy mindkét oldalt 2011-ben hozták létre, a McDonaldsét kb. fél évvel hamarabb.

Jelenleg a McDonalds oldalának kb. 3,5x több rajongója van, amit nehéz lenne meghatározni, hogy mihez köthető, mert nagyon sok külső tényező is befolyásolja e szám alakulását, azonban a fent említett fél év is biztos segített abban, hogy ennyire sikerült elhúzniuk (és persze az éttermek számának különbözősége).

Mi az utóbbi 30 napot monitoroztuk és ez alapján szeretnénk egy egyszerűbb elemzést végezni mind a rajongókra, mind az aktivitásokra vonatkozóan.



Mindkét oldalon futott játék a vizsgált időszakban, ami már önmagában azt jelenti, hogy komolyan veszik a közösségi marketingben rejlő lehetőségeket, hiszen sok cég még csak jelen sincs, vagy ha jelen is van, nem végez semmilyen aktivitást. Ehhez képest a McDonalds egy hamburger tervező, a Burger King egy menü összeállító alkalmazást tett közzé, melyek külön dicséretet érdemelnek, mivel kreativitásban messze felülmúlják a manapság Magyarországon futó végtelekig leegyszerűsített Facebook játékokat (tisztelet a kivételnek).

A grafikonon jól látszik, hogy mindkét oldalnál jelentős rajongó növekedés volt tapasztalható a hónap közepéig, ami a fenti táblázat vizsgálata után jól látszik, hogy a kampányok végén áll meg. Mivel mindkét oldalnak rajongója vagyok, nem csak feltételezem, hanem tapasztalatból tudom, hogy Facebook hirdetéseket használtak a két alkalmazás népszerűsítésére, valószínűleg elsősorban ezzel magyarázhatók a nagy kiugrások.

Az is látszik, hogy az utóbbi pár napban a McDonalds megint erősödni látszik a napi 200-as lájkoló növekménnyel, valószínűleg az új, zsűrizős kampányt támogatják meg kicsit.

A beszél róla referencia értékéről korábbi posztunkban már beszéltünk. A McDonalds beszél róla értéke kb. 4x annyi jelenleg, mint a Burger Kingé, ami szintén az előzőekben jelzett új (Aug 1-én indított) kampány okozta rajongó növekedéssel magyarázható. Ennek okán ezt a különbséget nem is érdemes tovább taglalni, mivel ha a Burger King szeretne ezen változtatni, kitesz 5 napig 6 ínycsiklandozó hamburgert, vagy elkölt 30 000 forintot Facebook adsre, és jó eséllyel máris meg tudja előzni a beszél róla értékében a Mekit.

Posztok és aktivitások

a.) Posztok és visszajelzések

Az általános, összefoglaló táblában láthattuk, hogy a McDonalds kb. napi 1 posztot tesz közzé, míg a Burger King átlagosan 1,7 posztot. A visszajelzések számát tekintve itt is a Meki nyer, de hasonló mennyiségű poszt mellett, négyszer több rajongó mellett ez várható, megbocsájtható. Mivel sokszor előfordult már, hogy emiatt nem tudtunk objektíven értékelni oldalakat, kitaláltunk egy mutatót, ami eltűnteti a rajongók számából adódó előnyt: ez a hatékonysági mutató.

A hatékonysági mutató számolásakor össze adjuk az aznap érkezett lájkok, hozzászólások és megosztások számát és elosztjuk az aznap érvényes rajongó számmal, azaz kiszámoljuk az egy rajongóra jutó visszajelzést. Aki a Burger Kingnek drukkol, annak jó hírünk van: hatékonysági mutatók alapján a Burger King kicsit vezet, de legalábbis nagyon szoros a verseny, ami pluszpont. Azonban ezek a hatékonysági mutatók még lehetnének jobbak, ismerünk pár oldalt, ahol 0,05 körüli értékek is előfordulnak.



Talán tanulságos, de nem túl informatív, hogy mindkét oldal kb. 85%-ban képeket posztolt, 8-10%-ban hivatkozást, 3-5%-ban státuszfrissítést. Csak azért nem túl érdekes, mert manapság ez elég sok oldalra elmondható.

b.) Felhasználói posztok

Elég sok a látogatói poszt, ami viszont nem mondható Magyarországon tipikusnak. 10 (értelmes) látogatói poszt van a Burger Kingnél, míg a Mekinél több, mint 30. Ez persze összefügg a kampányokkal (többen itt kérdeznek, vagy tesznek közzé pályázatot), azonban fontos megjegyezni, hogy sokan itt élnek a panaszkodás lehetőségével, ami kifejezetten nyugat-európai jellemző. Amikor egy cég oldalt nyit a Facebookon, erre érdemes odafigyelni, mivel ez a legegyszerűbb és leggyorsabb megoldás, ha panaszkodni szeretnénk nagy publicitás mellett. A Meki ezzel nyilván tisztában van, nagyon szorgosan igyekszik válaszolni, szinte azonnal, és folyamatosan. A Burger King is viszonylag hamar válaszol, de találtam olyat is, ahol más válaszolt helyettük és a Burger King már nem erősítette meg, de ezért nem vonnék le tőlük pontot.

c.) Kulcsemberek

Megvizsgáltuk a kulcsemberek munkásságát, azaz azokét, akik a legtöbbet kommentáltak, illetve posztoltak az oldalakon. Egyik helyen sincs sok kulcsember, de úgy látjuk, hogy míg a Mekinél van 2-3 olyan felhasználó, aki 30-40 kommentet tett közzé a posztokra a Burger Kingnél 8-9 a legtöbb komment egy felhasználótól, azaz ott még kicsit dolgozni kell a hűség kiépítésén (persze vegyük figyelembe a magasabb hatékonysági mutatót, ami legalább ekkora érték.)

Összefoglalás

Mindent összevetve (és figyelembe véve, hogy jelenleg kb. 100 oldalt monitorozok ), egyértelműen állítom, hogy mindkét oldal nagyon „menő” közösségi tevékenységet végez. Folyamatosan posztolnak, kampányokat indítanak, válaszolnak a felhasználói visszajelzésekre, és nem is a legunalmasabb módon, hanem képesek egy kis színt vinni a rajongói oldal életébe. Rajongói oldal tulajdonosok, figyelem: érdemes példát venni ezekről a cégekről, és legalább ilyen munkát végezni, mint ők.

(reklámipar)

A cikk eredeti lelőhelye itt található.

 
vissza az előző oldalra

Új marketing vezető a Hello Event élén

A rendezvényszervező ügynökség marketing igazgatói posztját Urbán Luca viszi tovább, míg Mórocz Melinda továbbra is a szervezet kreatív igazgatója marad.

Tovább

Új együttműködést hozott létre a 20th Century Fox, a Panasonic és a Samsung

Új együttműködést hozott létre a 20th Century Fox, a Panasonic és a Samsung, hogy a legtökéletesebb képélményt alkossák meg a HDR10+ technológiával

Tovább

Négynapos sörünnepet rendeznek a Szabadság téren

Sörünnepet rendeznek június 15 és 18 között a Szabadság téren Belvárosi Sörfesztivál néven. 

Tovább

A Decathlon új kezdeményezése mozgásba hozza az országot

A Magyarországon piacvezető Decathlon hitvallásának egyik alappillére a mozgás népszerűsítése, a vállalat küldetésének tekinti, hogy mindenki számára elérhetővé tegye a sportolás örömét. Kutatások bizonyítják, hogy ma több mint 4 millió magyar...

Tovább

Környezettudatos üveghulladék gyűjtés a SPAR áruházaiban

Környezetünk megóvása érdekében a SPAR Magyarország már valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházában biztosítja a csomagolási üveghulladék elhelyezését.

Tovább

Tehetséges focistákról szól az új Disney-sorozat

Új, focis sorozat indul a Disney Csatornán, ami nem csak a fiúk figyelmét fogja lekötni, hisz az izgalmas történések a lány nézők számára is bőven tartogatnak meglepetéseket. 

Tovább

Geomédia: Jön a magyar Turning Points

Hamarosan már magyar nyelven is kapható lesz a The New York Times évkönyve, a Turning Points. 

Tovább

Zenekar a lépcsőn

A Budapesti Fesztiválzenekar lépcsőzenéje közel 3000 embert mozgatott meg a Múzeumok Éjszakáján. A kampányt idén is a Visionary 7 készítette. A Budapesti Fesztiválzenekar lépcsőzenéje közel 3000 embert mozgatott meg a Múzeumok Éjszakáján. A kampányt...

Tovább

“Adjátok vissza lányainkat”

Nemzetközi kampányhoz csatlakozott a Music FM

Tovább

Kállay-Saunders András 5. lett az idei Eurovízión!

Az 59. Eurovíziós Dalverseny döntője Koppenhágában került megrendezésre. Így Dánia egyedülálló módon másodszorra rendezhette meg a neves dalversenyt. Mint minden évben, így most is két elődöntő zajlott le. A hat döntős országgal együtt huszonhat...

Tovább

Az egyedülálló diplomások gyorsabban találnak párt

Előnyt vagy hátrányt jelent, ha egy társkereső diplomás? Vajon máshogy keresnek párt maguknak a diplomások az interneten? Az első kérdésben megoszlanak a vélemények, de a megkérdezett diplomás egyedülállók jelentős részének igenis számít, hogy...

Tovább

Még 15 napig nevezhetsz! - Hosszabbít ’Az Év Honlapja’ pályázat!

November 15-ig még lehet jelentkezni az online szakma egyik legrangosabb díjára, ’Az Év Honlapja’ pályázatra, ahol 25 kategóriában várják a nevezéseket. 

Tovább

Tantárgy lett ’Az Év honlapja’ pályázat

A Budapesti Metropolitan Főiskola decembertől felveszi tantárgyai közé az idén 14. alkalommal megrendezett ’Az Év honlapja’ pályázatot. 

Tovább

Veszélyben a Google titkos kereső algoritmusa?

A Google kereső titkos algoritmusa, mely ugyanakkor a Google szíve-lelke, lehet, hogy többé már nem is olyan titkos.

Tovább

5000 négyzetméteres közpark és high-tech konténerkilátó az AGORA Budapest építkezésén

Március óta zajlanak az AGORA Budapest építési munkálatai. A projekt ingatlanfejlesztője, a HB Reavis rendhagyó módon a fővárosi közösséget és jövőbeli bérlőit lepte meg egy saját építési területéből leválasztott 5000 négyzetméteres zöld...

Tovább

Formabontó közterületi kampány: szobrot tisztított a Neatly

Nemrégiben indult el Budapesten a magyar Neatly, mely ruhatisztítást és vasalást kínál online megrendelésre.

Tovább

Tokaji furmint, tokaji palackban

Kortárs formatervezésű borospalackokból nincs hiány a világban, borvidéki, autentikus palackforma azonban nem született. Ipacs Géza grafikus ebből kiindulva tervezett a tokaji száraz furmint nemzetközi sikereit támogató, időtálló palackot.

Tovább

A MITTE Communications új ügyfelekkel zárja az évet

A MITTE Communications 2014 második felében új partnerekkel bővítette ügyfélkörét. A stratégiai kommunikációs ügynökség irodája emellett jelölt az Iroda.hu szakportál által meghirdetett "Az Év Design Irodája" versenyen, melynek...

Tovább

Új marketing vezető a Hello Event élén

A rendezvényszervező ügynökség marketing igazgatói posztját Urbán Luca viszi tovább, míg Mórocz Melinda továbbra is a szervezet kreatív igazgatója marad.

Tovább

Gulyás Jánost nevezték ki az MEC Wavemaker közép- és kelet-európai vezetőjének

Gulyás Jánost, az MEC Magyarország ügyvezetőjét nevezte ki a vállalatcsoport az MEC Wavemaker vezetőjének a közép- és kelet-európai régióban. A kinevezést Jeremy Clark, az MEC Wavemaker EMEA-régióbeli vezérigazgatója jelentette be.

Tovább

03

1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Print Point Nyomdabróker

A PrintPoint Nyomdabróker szolgáltatás fő feladata: a felmerülő igényekhez megtalálni a legjobb megoldást! Cégnév: Print Point...
További információk

hírlevél feliratkozás

legolvasottabb cikkek

álláskereső

Miklós Bernadett

Design Terminál, marketing és rendezvény vezető

Tovább

szavazás

Mi a véleménye a kreatív közterületi megoldásokról?

Rontják a város képét, nem tetszenek.
0%
Egy modern városban ezek megszokott dolgok.
0%
Olyan kevés van, nem is tűnik fel a jelenlétük.
0%
Tetszenek, és működnek is.
0%
Remek eszközök ezek a városmarketinghez, még többet!
97%
Korábbi szavazások

címkefelhő

áruház balaton cider coca cola corvin design display divat fiat fifa google horeca iphone karácsony könyv közbeszerzés kutatás laptop márka marketing okostelefon olimpikon online papp-váry porszívó rádió reklám rendezvény tablet tesco tévé turizmus vostro adidas aktuális arc alapítvány alkalmazás alkoholista állás allee amazon ambient apple arany penge arculat ásványvíz atl audi autó autómárka axe baba Bakos Csenge M. bank Bank baranyi réka beckham belső pr Benetton betiltás bírság blackberry blog bond bookline bor borfesztivál borsodi botrány brand btl budapest buli bulvár burger king cba classfm coke csoki csr danone David Hasselhof dekoráció dell design díj direkt marketing disney divat durex electrolux energiaital engagement étterem facebook fanta fejlesztés ferrari fesztivál film flashmob fluor fmcg foci fogyasztói bevonás fogyasztói szokás fogyasztóvédelem fotó fröccs futball fúzió gasztro gemius generali gerilla goodwill google grafika HD Honti heineken herceg hirdetés hírnév honda horec horeca humor hungarofest IBM ikea imázs index innováció instagram interjú internet ipad iphone iphone 5s iptv ital járműreklám játék jog k kampány karrier kávé Kazár Olívia Kenderesi kiállítás kocsma kóla kommunikáció konferencia könyv közmédia közösségi média kreatív kreatív közterület kríziskommunikáció kultúra kupon kutatás kutya kutyaszar lájk lap led lego lenovo libri logó london lottó luxus magazin magyarország márka marketing márton orsolya mcdonalds média médiatanács médiatervezés médiatörvény mém mercedes microsoft mikulás mindigtv mini mobil mol mozi MTVA multicégek munkaügy múzeum neofm nespresso nevetés nike nokia nyár nyomda nyomtatott sajtó obama olimpia online országimázs pálinka pályázat papp-váry paralimpikon paypal Pécs pepsi pepsi, retró, personal branding pinterest plakát playboy pláza politika pr prankvertising PRGN public relations puma QR rádió redbull reklam reklám reklámajándék reklámfelügyelet reklámfilm reklámipar reklamipar reklámjog reklámkivitelezés reklámklub reklámügynökség reklámzene rendezvény RTL sajtburesz sajtó samsung sanoma Slow Budapest social social media soproni sör söröcske spar sport starbucks stella artois strand stratégia szabadalom szálloda szatyor szerencsejáték szex Szili Eszter színház szlogen t-home T-mobile tablet tanulmány targeting társadalom tehetségkutató telefon telekommunikáció telenor termékbevezetés tesco törvény trend turizmus tv twitter üdítő ügyfél ügynökség újság unicef unicum ünnep usa utazás üzlet válság városmarketing vásárcsarnok védjegy vendéglátás verseny vicces vidámpark vine vírus vodafone vodka volkswagen VW web web2 webshop westend workshop wwf yogabook youtube zene

partnereink

Média partnereink

    

Szakmai partnereink


 


 


tudásbázis