FaceBook blog.hu

Marketing - BTL

Kóstolók a cseh sörfőzdékben

2012.09.03

Egyre több turista fedezi fel a cseh sörfőzdék varázsát, a meglátogatásuk nyújtotta izgalmas és kellemes élményeket. Az aranyszínű nedűt főző gyárak - a fokozott érdeklődés alapján - felismerték a nagyszerű reklám- és marketinglehetőségeket, úgyhogy a legkülönbözőbb fogásokkal, történelmi berendezésekkel, az üzletekben nem kapható sörökből rendezett kóstolókkal próbálják magukhoz csalogatni az embereket.

Kiderült, hogy az embereket kifejezetten izgatja, és ezért szeretnék közelről megszemlélni, hogy miként készül az ízletes cseh sör; megkóstolni, hogy milyen az íze a gyártási folyamat egyes szakaszaiban, és hogyan kell helyesen csapolni - és persze egyéb hasonló "konyhatitkokat" is szeretnének ellesni. Minderre tavaly majdnem félmillió ember volt kíváncsi, és a kapuikat megnyitó cseh sörgyárak arra számítanak, hogy a látogatók száma az idén meghaladja a félmilliót is. A látogatók három-négyötödét általában a Csehországba tartózkodó külföldi turisták teszik ki.

A sörfőzdék felkeresése ugyan a múltban sem volt ismeretlen, de a kimondottan sörgyári turizmus az utóbbi évek terméke. Az üzemek milliókat ruháztak be, hogy érdekes látogatói útvonalakat, sörmúzeumokat építsenek ki, amelyek megragadják a látogatók fantáziáját, és a későbbiekben az adott márka vásárlására ösztönzik őket. Az ügyet nagyban előrelendítette, hogy szerte a világban növekszik az érdeklődés a műszaki emlékek iránt.



"A csehországi sörgyári turizmus folyamatosan felszálló ágban van, ami azt bizonyítja, hogy az új ötletek, elképzelések fokozatosan teret nyernek az idegenforgalomban is. A látogatók száma évről évre növekszik" - közölte Jan Beránek, az idegenforgalom elemzésével foglalkozó Mag Consulting társaság képviselője.

"Külön öröm a külföldiek nagy érdeklődése, aminek hatása lehet a kereskedelemre is" - fűzte hozzá.

Növekvő érdeklődés, értékes iparművészet.

Megmutatkozott az is, hogy a kezdetektől eltérően az utóbbi időben már nemcsak a sörturisták látogatják a főzdékbe szervezett ismertető utakat, hanem növekszik azok száma is, akik elsősorban az érdekes és értékes iparművészeti dolgokért, az építészeti megoldások, a régi berendezések megtekintése céljából mennek a sörgyárakba.
"Az ipari és építészeti megoldások számos sörgyárban kifejezetten értékesnek tekinthetők. A pilseni Prazdroj egyes épületei, pincéi és berendezései például már évek óta az Európai Iparművészeti Emlékek Útjának szerves részét, egyik pillérét képezik" - nyilatkozta Jirí Marecek, a világhírű Prazdroj szóvivője. Közlése szerint a gyárat tavaly majdnem 300 ezer ember kereste fel, ami 2010-hez viszonyítva 16 százalékos emelkedés.



A magyarok körében is közismert, legendás sörgyár tervszerűen és tudatosan építi ki a turista utakat, amelyekből már meglehetősen széles választéka van. A Prazdroj csoporthoz tartozó legújabb sörgyár, a Radegast Nosovice területén az idén júniusban hirdettek meg ismeretterjesztő programot, amelynek kialakítása másfél millió koronába került.
A csoportba jelenleg négy nagy sörgyár - Prazdroj, Gambrinus, Radegast és Velké Popovice - tartozik, és mindegyik egység látogatható. A pilseni Prazdroj iránt érdeklődők egyúttal felkereshetik a helyi sörgyári múzeumot is, amely tele van rendkívül érdekes, eredeti berendezésekkel. Egyfajta bónuszként megtekinthető a "földalatti" Pilsen is: az évszázados csatornarendszer, a különféle pincék, búvóhelyek és víztisztító berendezések.

Fontos a hagyományok ápolása.


Míg a Prazdroj esetében már hosszú, több évtizedes hagyománya van a sörgyári turizmusnak és az ismeretterjesztő utaknak, a többi sörgyárnál is nő a látogatottság az utóbbi időkben.

A Heineken csoport (Krusovice, Starobrno, Velké Brezno), illetve a PMS csoport (Litovel, Hanusovice, Prerov) sörgyárait tavaly 15 százalékkal több turista kereste fel, mint egy évvel korábban. A Heineken sörgyárai tavaly mintegy 60 ezer, a PMS-éit 30 ezer érdeklődőt fogadtak. Mindkét csoport kevesli a látogatottság szintjét, és újabb beruházásokkal szeretné magához csábítani az embereket.

A Heineken legfelkapottabb sörgyára a prágai Staropramen, amelyet évente több mint 30 ezer turista keres fel. A főzde tavaly 30 millió koronát fektetett be, hogy felújítsa a látogatók számára kiépített központot és útvonalakat.



Rendkívül nagy érdeklődés mutatkozik a Litovel mini sörgyár iránt, ahol tavaly négymillió koronás beruházással építették ki az új turistautat. Ennek egyik különlegessége, hogy az érdeklődő maga is bekapcsolódhat a sörfőzésbe, bár munkája eredményét az idő rövidsége miatt személyesen nem igen kóstolhatja meg.
A nagy hagyományokkal rendelkező Holba Hanusovice főzdében a turistaút mellett új sörmúzeumot is létesítettek, mégpedig 20 millió koronás befektetéssel. "Egy ilyen beruházás megtérülését nem lehet pénzben kiszámolni. Alapvetően az adott régió idegenforgalmának támogatásáról, a cseh sörfőzés hagyományainak bemutatásáról és ápolásáról, a helyi sörgyár márkájának népszerűsítéséről van szó" - magyarázta Hana Matulová, a PMS csoport szóvivője.

Terjednek a sörfürdők.

Csehországban mintegy félszáz sörgyár működik, amelyek negyede sörfürdővel is megörvendezteti az érdeklődőket.

Ezt a vendégcsalogató "gyógymódot" elsősorban a kisebb főzdék alkalmazzák. A nyugat-csehországi Marianské Lázne világhírű fürdőhely melletti Chodová Planában kiépített luxus sörfürdőkomplexum a legnépszerűbbek közé tartozik: a meleg sörrel telített kádakban egyenként, de egyszerre akár ketten-hárman is lubickolhatnak.
Szinte minden sörfürdőben szabály, hogy a kádban való félórás tartózkodás alatt a sörfogyasztás korlátlan.

 

(reklámipar)



Forrás: MTI
 
Címkék: btl, horeca, sör, söröcske
vissza az előző oldalra

Új marketing vezető a Hello Event élén

A rendezvényszervező ügynökség marketing igazgatói posztját Urbán Luca viszi tovább, míg Mórocz Melinda továbbra is a szervezet kreatív igazgatója marad.

Tovább

Új együttműködést hozott létre a 20th Century Fox, a Panasonic és a Samsung

Új együttműködést hozott létre a 20th Century Fox, a Panasonic és a Samsung, hogy a legtökéletesebb képélményt alkossák meg a HDR10+ technológiával

Tovább

Négynapos sörünnepet rendeznek a Szabadság téren

Sörünnepet rendeznek június 15 és 18 között a Szabadság téren Belvárosi Sörfesztivál néven. 

Tovább

A Decathlon új kezdeményezése mozgásba hozza az országot

A Magyarországon piacvezető Decathlon hitvallásának egyik alappillére a mozgás népszerűsítése, a vállalat küldetésének tekinti, hogy mindenki számára elérhetővé tegye a sportolás örömét. Kutatások bizonyítják, hogy ma több mint 4 millió magyar...

Tovább

Környezettudatos üveghulladék gyűjtés a SPAR áruházaiban

Környezetünk megóvása érdekében a SPAR Magyarország már valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházában biztosítja a csomagolási üveghulladék elhelyezését.

Tovább

Tehetséges focistákról szól az új Disney-sorozat

Új, focis sorozat indul a Disney Csatornán, ami nem csak a fiúk figyelmét fogja lekötni, hisz az izgalmas történések a lány nézők számára is bőven tartogatnak meglepetéseket. 

Tovább

Geomédia: Jön a magyar Turning Points

Hamarosan már magyar nyelven is kapható lesz a The New York Times évkönyve, a Turning Points. 

Tovább

Zenekar a lépcsőn

A Budapesti Fesztiválzenekar lépcsőzenéje közel 3000 embert mozgatott meg a Múzeumok Éjszakáján. A kampányt idén is a Visionary 7 készítette. A Budapesti Fesztiválzenekar lépcsőzenéje közel 3000 embert mozgatott meg a Múzeumok Éjszakáján. A kampányt...

Tovább

“Adjátok vissza lányainkat”

Nemzetközi kampányhoz csatlakozott a Music FM

Tovább

Kállay-Saunders András 5. lett az idei Eurovízión!

Az 59. Eurovíziós Dalverseny döntője Koppenhágában került megrendezésre. Így Dánia egyedülálló módon másodszorra rendezhette meg a neves dalversenyt. Mint minden évben, így most is két elődöntő zajlott le. A hat döntős országgal együtt huszonhat...

Tovább

Az egyedülálló diplomások gyorsabban találnak párt

Előnyt vagy hátrányt jelent, ha egy társkereső diplomás? Vajon máshogy keresnek párt maguknak a diplomások az interneten? Az első kérdésben megoszlanak a vélemények, de a megkérdezett diplomás egyedülállók jelentős részének igenis számít, hogy...

Tovább

Még 15 napig nevezhetsz! - Hosszabbít ’Az Év Honlapja’ pályázat!

November 15-ig még lehet jelentkezni az online szakma egyik legrangosabb díjára, ’Az Év Honlapja’ pályázatra, ahol 25 kategóriában várják a nevezéseket. 

Tovább

Tantárgy lett ’Az Év honlapja’ pályázat

A Budapesti Metropolitan Főiskola decembertől felveszi tantárgyai közé az idén 14. alkalommal megrendezett ’Az Év honlapja’ pályázatot. 

Tovább

Veszélyben a Google titkos kereső algoritmusa?

A Google kereső titkos algoritmusa, mely ugyanakkor a Google szíve-lelke, lehet, hogy többé már nem is olyan titkos.

Tovább

5000 négyzetméteres közpark és high-tech konténerkilátó az AGORA Budapest építkezésén

Március óta zajlanak az AGORA Budapest építési munkálatai. A projekt ingatlanfejlesztője, a HB Reavis rendhagyó módon a fővárosi közösséget és jövőbeli bérlőit lepte meg egy saját építési területéből leválasztott 5000 négyzetméteres zöld...

Tovább

Formabontó közterületi kampány: szobrot tisztított a Neatly

Nemrégiben indult el Budapesten a magyar Neatly, mely ruhatisztítást és vasalást kínál online megrendelésre.

Tovább

Tokaji furmint, tokaji palackban

Kortárs formatervezésű borospalackokból nincs hiány a világban, borvidéki, autentikus palackforma azonban nem született. Ipacs Géza grafikus ebből kiindulva tervezett a tokaji száraz furmint nemzetközi sikereit támogató, időtálló palackot.

Tovább

A MITTE Communications új ügyfelekkel zárja az évet

A MITTE Communications 2014 második felében új partnerekkel bővítette ügyfélkörét. A stratégiai kommunikációs ügynökség irodája emellett jelölt az Iroda.hu szakportál által meghirdetett "Az Év Design Irodája" versenyen, melynek...

Tovább

Új marketing vezető a Hello Event élén

A rendezvényszervező ügynökség marketing igazgatói posztját Urbán Luca viszi tovább, míg Mórocz Melinda továbbra is a szervezet kreatív igazgatója marad.

Tovább

Gulyás Jánost nevezték ki az MEC Wavemaker közép- és kelet-európai vezetőjének

Gulyás Jánost, az MEC Magyarország ügyvezetőjét nevezte ki a vállalatcsoport az MEC Wavemaker vezetőjének a közép- és kelet-európai régióban. A kinevezést Jeremy Clark, az MEC Wavemaker EMEA-régióbeli vezérigazgatója jelentette be.

Tovább

03

1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Art of Print

Az Art of Print tevékenységének alapját képezi a digitális nyomdatechnológia alkalmazásával történő kültéri és beltéri reklámyanyagok...
További információk

hírlevél feliratkozás

legolvasottabb cikkek

álláskereső

Miklós Bernadett

Design Terminál, marketing és rendezvény vezető

Tovább

szavazás

Mi a véleménye a kreatív közterületi megoldásokról?

Rontják a város képét, nem tetszenek.
0%
Egy modern városban ezek megszokott dolgok.
0%
Olyan kevés van, nem is tűnik fel a jelenlétük.
0%
Tetszenek, és működnek is.
0%
Remek eszközök ezek a városmarketinghez, még többet!
97%
Korábbi szavazások

címkefelhő

áruház balaton cider coca cola corvin design display divat fiat fifa google horeca iphone karácsony könyv közbeszerzés kutatás laptop márka marketing okostelefon olimpikon online papp-váry porszívó rádió reklám rendezvény tablet tesco tévé turizmus vostro adidas aktuális arc alapítvány alkalmazás alkoholista állás allee amazon ambient apple arany penge arculat ásványvíz atl audi autó autómárka axe baba Bakos Csenge M. bank Bank baranyi réka beckham belső pr Benetton betiltás bírság blackberry blog bond bookline bor borfesztivál borsodi botrány brand btl budapest buli bulvár burger king cba classfm coke csoki csr danone David Hasselhof dekoráció dell design díj direkt marketing disney divat durex electrolux energiaital engagement étterem facebook fanta fejlesztés ferrari fesztivál film flashmob fluor fmcg foci fogyasztói bevonás fogyasztói szokás fogyasztóvédelem fotó fröccs futball fúzió gasztro gemius generali gerilla goodwill google grafika HD Honti heineken herceg hirdetés hírnév honda horec horeca humor hungarofest IBM ikea imázs index innováció instagram interjú internet ipad iphone iphone 5s iptv ital járműreklám játék jog k kampány karrier kávé Kazár Olívia Kenderesi kiállítás kocsma kóla kommunikáció konferencia könyv közmédia közösségi média kreatív kreatív közterület kríziskommunikáció kultúra kupon kutatás kutya kutyaszar lájk lap led lego lenovo libri logó london lottó luxus magazin magyarország márka marketing márton orsolya mcdonalds média médiatanács médiatervezés médiatörvény mém mercedes microsoft mikulás mindigtv mini mobil mol mozi MTVA multicégek munkaügy múzeum neofm nespresso nevetés nike nokia nyár nyomda nyomtatott sajtó obama olimpia online országimázs pálinka pályázat papp-váry paralimpikon paypal Pécs pepsi pepsi, retró, personal branding pinterest plakát playboy pláza politika pr prankvertising PRGN public relations puma QR rádió redbull reklam reklám reklámajándék reklámfelügyelet reklámfilm reklámipar reklamipar reklámjog reklámkivitelezés reklámklub reklámügynökség reklámzene rendezvény RTL sajtburesz sajtó samsung sanoma Slow Budapest social social media soproni sör söröcske spar sport starbucks stella artois strand stratégia szabadalom szálloda szatyor szerencsejáték szex Szili Eszter színház szlogen t-home T-mobile tablet tanulmány targeting társadalom tehetségkutató telefon telekommunikáció telenor termékbevezetés tesco törvény trend turizmus tv twitter üdítő ügyfél ügynökség újság unicef unicum ünnep usa utazás üzlet válság városmarketing vásárcsarnok védjegy vendéglátás verseny vicces vidámpark vine vírus vodafone vodka volkswagen VW web web2 webshop westend workshop wwf yogabook youtube zene

partnereink

Média partnereink

    

Szakmai partnereink


 


 


tudásbázis