FaceBook blog.hu

Marketing - Horeca / Turizmus

A sör ismételt térhódítása a gasztronómiában

2013.01.17

Bornemzet vagyunk, ez nem vitás. De mi ahelyzet a sörrel? Sörpiaci körkép.

Cikkeink során többször foglalkoztunk már a bor és a pezsgő szerepével mindennapjainkban. Azonban a sör, amely a 19. század közepéig többé-kevésbé egyenrangúnak számított a borral, nálunk is csak ritkán kap szerepet. Így hát úgy döntöttünk megvizsgáljuk kicsit a hazai sörkultúrát. Kezdjük is egy kis sörpiaci elemzéssel.

A söripar – 150 Mrd Ft nagyságrendű éves forgalmával –a második legnagyobb élelmiszeripari ágazat Magyarországon. A magyarországi sörpiacon az öt nagy, külfüldi kézben lévő vállalat, valamint mintegy 100 kisebb sörfőzde látja el a fogyasztókat sörrel. Kínálatukat a piac 4-5 százalékának megfelelő import egészíti ki. A sörforgalom ötöde jut el a fogyasztóhoz a vendéglátáson keresztül. Az összes többi a kereskedelem csatornáin áramlik.

Az európai sörfogyasztók körében megkezdődött az öregedési folyamata. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy Európa szerte a fiatal korosztályokból egyre kevesebben isznak sört, sokkal inkább az alkoholmentes italok a kedvenceik. A nagy sörivó nemzedékek mögött már a szénsavas üdítőkön nevelkedettek sorakoznak, akik nem szeretik a kesernyés söröket. A helyettesítő termékek széles kínálata, a természetes ásványvizektől egészen a legújabb generációs alacsony alkoholtartalmú üdítőig, olyan kemény verseny elé állítják a sört, hogy a gyártók célja a jelenlegi pozíció megőrzése. A sörgyártók e folyamat további erősödésére számíthatnak az elkövetkező években. (Az ábra a 15-34 éves korosztály sörivóit mutatja millió főben, Európában.)

A mindezeket ellensúlyozó pozitívumok között leginkább a tőkeerős tulajdonosokat érdemes megemlíteni, akik a fogyasztási színvonal megőrzése és ezen belül, cégeik pozíciójának erősítése érdekében a tavalyi évben is több mint 10 milliárd forintot költöttek piaci munkára, reklámra. A sörgyártók a világ talán leginnovatívabb reklámozói. Erre szükségük is van, hiszen az alkoholmentes italok egyre nagyobb arányt képviselnek az italfogyasztásban.

A sör jótékony hatása szervezetünkre

Tudomásunkra jutott, hogy két európai országban is receptre kapható a sör mindazok számára, akik vesekő betegségben szenvednek. A társadalombiztosítás Lengyelországban és Csehországban kedvez ennyire a betegeknek. Itthon ilyesmire nem hisszük, hogy valaha is sor kerülhet, de azért nézzük, van-e alapja, valóban kedvező élettani hatással van-e ránk a sör.

  • A sör és a bor az immunrendszer működésére jótékony hatással van, magas ásványi anyag, vitamin- és antioxidáns tartalma vírusfertőzések ellen is védelmet nyújt.
  • Rendszeres mérsékelt sör és borfogyasztás gátolja az artériákban a véralvadék és a lerakódások kialakulását, ezáltal a szívinfarktus-esély 50 %-kal csökkenhet.
  • Ismert tény, hogy 1 liter sörben ugyanannyi antioxidáns van, mint 4-5 adag gyümölcsben.
  • Naponta fél liter sör a vesekő rizikót 40%-kal csökkenti.
  • Kísérletek kimutatták, hogy az árpa csírázása és malátává történő átalakulása során nagyon sok vitamin keletkezik (B1, B2, B3, B6, H, valamint ásványi anyagok a Cu, Fe, Zn, Ph, és a Mg).
  • Ezen kívül a komló növény évszázadok óta gyógynövényként ismert. Népi megfigyelések is azt bizonyítják, hogy a komlót a szoptató anyák is használták az anyatej mennyiségének növelésére, valamint az érzékeny csecsemők nyugtatására az anyatejen keresztül. A komló megtalálható tabletta formában és különböző gyógytea keverékekben is, nyugtató, altató és emésztést elősegítő hatása van.


Sör - a tökéletes aperitif


Németországban egyre gyakrabban fordul elő, hogy az éttermekben a vendégek egy-egy pohár sört rendelnek étkezés előtt aperitif gyanánt. Hogy a trend volt-e előbb vagy a sör jótékony hatásait alátámasztó vizsgálatok, ma már nem lehet tudni. Mindenesetre Anton Piendl, müncheni professzor szerint a sör tökéletesen előkészíti a gyomrot, mintegy energiákkal telíti az étkezés előtt.

Főzzünk sörrel


A cuisine à la bière fogalma nem újdonság, valahol a francia konyha és a belga sörkultúra találkozási pontjában született, nagyjából egy-másfél évszázaddal ezelőtt. A francia szakácskirály, Escoffier 1903-as szakácskönyvében is több, sörrel készült étel receptje olvasható. Az ezredforduló séfjei azonban látszólag elfelejtették, hogy a sör nem csak pecsenyék locsolgatására és sörtésztába használható. A sörrel főzésnek is megvannak a maga szabályai, amit érdemes észben tartanunk főzés során:

  • Csak jó minőségű sört használjunk főzés során.
  • Vegyük figyelembe, hogy a párolgás miatt a sör keserűsége koncentrálódik.
  • Sörben, illetve részben sörben pácolni vörös és fehér húsokat és halakat érdemes
  • Pároláshoz testesebb, komplexebb felsőerjesztésű, például apátsági vagy trappista söröket használjunk.
  • Kenyér, péksütemények, sőt sütemények sütéséhez is használhatunk (részben) sört ott, ahol a recept vizet ír.
  • Olajban vagy zsírban sütött, bundázott húsok, halak sütésénél is szerepet kaphat a sör.
  • A gyümölcsös édesség és savasság határán egyensúlyozó gyümölcsös sörök kiválóan alkalmasak salátadresszingek vagy akár mártások készítéséhez is.

Biztos párosítások

  • saláta: világos búzasör, világos lager, export
  • egytálétel: sötét lager, kölsch,
  • főtt hal: világos búzasör, lager, export
  • sült hal: barna vagy fekete sörök
  • szárnyasok: világos búzasör, világos lager, pilseni, kölsch
  • tenger gyümölcsei: pilseni, világos búzasör, export
  • sült húsok: pilseni, barna lager, kölsch,
  • steak: barna bock, fekete sör, pilseni,
  • vadak: bock, fekete sör, alt, barna búzasör
  • lágy sajtok: világos lager, búzasör, export
  • fűszeres sajtok: bock, kölsch, alt, pilseni, barna lager
  • desszertek: világos búzasör, kölsch, bock

Úgy gondoljuk összeállításunkból kiderült, hogy mint a főzéshez általában a sörrel főzéshez is használhatjuk nyugodtan kreativitásunkat. Az azonban semmiképpen nem árt, ha némi sörismeretre szert teszünk, mielőtt nekikezdünk kísérletezni. MI biztosan elkezdünk kísérletezni, ezt javasoljuk Nektek is!


Szabó-Princz Orsolya
(reklámipar/Marketing iDolls)




Forrás: vendon.hu, sorszovetseg.hu, deluxe.hu, kuruzslo.hu
 
Címkék: horeca, marketing, reklám, sör
vissza az előző oldalra

Új marketing vezető a Hello Event élén

A rendezvényszervező ügynökség marketing igazgatói posztját Urbán Luca viszi tovább, míg Mórocz Melinda továbbra is a szervezet kreatív igazgatója marad.

Tovább

Új együttműködést hozott létre a 20th Century Fox, a Panasonic és a Samsung

Új együttműködést hozott létre a 20th Century Fox, a Panasonic és a Samsung, hogy a legtökéletesebb képélményt alkossák meg a HDR10+ technológiával

Tovább

Négynapos sörünnepet rendeznek a Szabadság téren

Sörünnepet rendeznek június 15 és 18 között a Szabadság téren Belvárosi Sörfesztivál néven. 

Tovább

A Decathlon új kezdeményezése mozgásba hozza az országot

A Magyarországon piacvezető Decathlon hitvallásának egyik alappillére a mozgás népszerűsítése, a vállalat küldetésének tekinti, hogy mindenki számára elérhetővé tegye a sportolás örömét. Kutatások bizonyítják, hogy ma több mint 4 millió magyar...

Tovább

Környezettudatos üveghulladék gyűjtés a SPAR áruházaiban

Környezetünk megóvása érdekében a SPAR Magyarország már valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházában biztosítja a csomagolási üveghulladék elhelyezését.

Tovább

Tehetséges focistákról szól az új Disney-sorozat

Új, focis sorozat indul a Disney Csatornán, ami nem csak a fiúk figyelmét fogja lekötni, hisz az izgalmas történések a lány nézők számára is bőven tartogatnak meglepetéseket. 

Tovább

Geomédia: Jön a magyar Turning Points

Hamarosan már magyar nyelven is kapható lesz a The New York Times évkönyve, a Turning Points. 

Tovább

Zenekar a lépcsőn

A Budapesti Fesztiválzenekar lépcsőzenéje közel 3000 embert mozgatott meg a Múzeumok Éjszakáján. A kampányt idén is a Visionary 7 készítette. A Budapesti Fesztiválzenekar lépcsőzenéje közel 3000 embert mozgatott meg a Múzeumok Éjszakáján. A kampányt...

Tovább

“Adjátok vissza lányainkat”

Nemzetközi kampányhoz csatlakozott a Music FM

Tovább

Kállay-Saunders András 5. lett az idei Eurovízión!

Az 59. Eurovíziós Dalverseny döntője Koppenhágában került megrendezésre. Így Dánia egyedülálló módon másodszorra rendezhette meg a neves dalversenyt. Mint minden évben, így most is két elődöntő zajlott le. A hat döntős országgal együtt huszonhat...

Tovább

Az egyedülálló diplomások gyorsabban találnak párt

Előnyt vagy hátrányt jelent, ha egy társkereső diplomás? Vajon máshogy keresnek párt maguknak a diplomások az interneten? Az első kérdésben megoszlanak a vélemények, de a megkérdezett diplomás egyedülállók jelentős részének igenis számít, hogy...

Tovább

Még 15 napig nevezhetsz! - Hosszabbít ’Az Év Honlapja’ pályázat!

November 15-ig még lehet jelentkezni az online szakma egyik legrangosabb díjára, ’Az Év Honlapja’ pályázatra, ahol 25 kategóriában várják a nevezéseket. 

Tovább

Tantárgy lett ’Az Év honlapja’ pályázat

A Budapesti Metropolitan Főiskola decembertől felveszi tantárgyai közé az idén 14. alkalommal megrendezett ’Az Év honlapja’ pályázatot. 

Tovább

Veszélyben a Google titkos kereső algoritmusa?

A Google kereső titkos algoritmusa, mely ugyanakkor a Google szíve-lelke, lehet, hogy többé már nem is olyan titkos.

Tovább

5000 négyzetméteres közpark és high-tech konténerkilátó az AGORA Budapest építkezésén

Március óta zajlanak az AGORA Budapest építési munkálatai. A projekt ingatlanfejlesztője, a HB Reavis rendhagyó módon a fővárosi közösséget és jövőbeli bérlőit lepte meg egy saját építési területéből leválasztott 5000 négyzetméteres zöld...

Tovább

Formabontó közterületi kampány: szobrot tisztított a Neatly

Nemrégiben indult el Budapesten a magyar Neatly, mely ruhatisztítást és vasalást kínál online megrendelésre.

Tovább

Tokaji furmint, tokaji palackban

Kortárs formatervezésű borospalackokból nincs hiány a világban, borvidéki, autentikus palackforma azonban nem született. Ipacs Géza grafikus ebből kiindulva tervezett a tokaji száraz furmint nemzetközi sikereit támogató, időtálló palackot.

Tovább

A MITTE Communications új ügyfelekkel zárja az évet

A MITTE Communications 2014 második felében új partnerekkel bővítette ügyfélkörét. A stratégiai kommunikációs ügynökség irodája emellett jelölt az Iroda.hu szakportál által meghirdetett "Az Év Design Irodája" versenyen, melynek...

Tovább

Új marketing vezető a Hello Event élén

A rendezvényszervező ügynökség marketing igazgatói posztját Urbán Luca viszi tovább, míg Mórocz Melinda továbbra is a szervezet kreatív igazgatója marad.

Tovább

Gulyás Jánost nevezték ki az MEC Wavemaker közép- és kelet-európai vezetőjének

Gulyás Jánost, az MEC Magyarország ügyvezetőjét nevezte ki a vállalatcsoport az MEC Wavemaker vezetőjének a közép- és kelet-európai régióban. A kinevezést Jeremy Clark, az MEC Wavemaker EMEA-régióbeli vezérigazgatója jelentette be.

Tovább

03

1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Art of Print

Az Art of Print tevékenységének alapját képezi a digitális nyomdatechnológia alkalmazásával történő kültéri és beltéri reklámyanyagok...
További információk

hírlevél feliratkozás

legolvasottabb cikkek

álláskereső

Miklós Bernadett

Design Terminál, marketing és rendezvény vezető

Tovább

szavazás

Mi a véleménye a kreatív közterületi megoldásokról?

Rontják a város képét, nem tetszenek.
0%
Egy modern városban ezek megszokott dolgok.
0%
Olyan kevés van, nem is tűnik fel a jelenlétük.
0%
Tetszenek, és működnek is.
0%
Remek eszközök ezek a városmarketinghez, még többet!
97%
Korábbi szavazások

címkefelhő

áruház balaton cider coca cola corvin design display divat fiat fifa google horeca iphone karácsony könyv közbeszerzés kutatás laptop márka marketing okostelefon olimpikon online papp-váry porszívó rádió reklám rendezvény tablet tesco tévé turizmus vostro adidas aktuális arc alapítvány alkalmazás alkoholista állás allee amazon ambient apple arany penge arculat ásványvíz atl audi autó autómárka axe baba Bakos Csenge M. bank Bank baranyi réka beckham belső pr Benetton betiltás bírság blackberry blog bond bookline bor borfesztivál borsodi botrány brand btl budapest buli bulvár burger king cba classfm coke csoki csr danone David Hasselhof dekoráció dell design díj direkt marketing disney divat durex electrolux energiaital engagement étterem facebook fanta fejlesztés ferrari fesztivál film flashmob fluor fmcg foci fogyasztói bevonás fogyasztói szokás fogyasztóvédelem fotó fröccs futball fúzió gasztro gemius generali gerilla goodwill google grafika HD Honti heineken herceg hirdetés hírnév honda horec horeca humor hungarofest IBM ikea imázs index innováció instagram interjú internet ipad iphone iphone 5s iptv ital járműreklám játék jog k kampány karrier kávé Kazár Olívia Kenderesi kiállítás kocsma kóla kommunikáció konferencia könyv közmédia közösségi média kreatív kreatív közterület kríziskommunikáció kultúra kupon kutatás kutya kutyaszar lájk lap led lego lenovo libri logó london lottó luxus magazin magyarország márka marketing márton orsolya mcdonalds média médiatanács médiatervezés médiatörvény mém mercedes microsoft mikulás mindigtv mini mobil mol mozi MTVA multicégek munkaügy múzeum neofm nespresso nevetés nike nokia nyár nyomda nyomtatott sajtó obama olimpia online országimázs pálinka pályázat papp-váry paralimpikon paypal Pécs pepsi pepsi, retró, personal branding pinterest plakát playboy pláza politika pr prankvertising PRGN public relations puma QR rádió redbull reklam reklám reklámajándék reklámfelügyelet reklámfilm reklámipar reklamipar reklámjog reklámkivitelezés reklámklub reklámügynökség reklámzene rendezvény RTL sajtburesz sajtó samsung sanoma Slow Budapest social social media soproni sör söröcske spar sport starbucks stella artois strand stratégia szabadalom szálloda szatyor szerencsejáték szex Szili Eszter színház szlogen t-home T-mobile tablet tanulmány targeting társadalom tehetségkutató telefon telekommunikáció telenor termékbevezetés tesco törvény trend turizmus tv twitter üdítő ügyfél ügynökség újság unicef unicum ünnep usa utazás üzlet válság városmarketing vásárcsarnok védjegy vendéglátás verseny vicces vidámpark vine vírus vodafone vodka volkswagen VW web web2 webshop westend workshop wwf yogabook youtube zene

partnereink

Média partnereink

    

Szakmai partnereink


 


 


tudásbázis