FaceBook blog.hu

Marketing - Horeca / Turizmus

Délutáni szieszta, avagy Magyarország egy új mediterrán ország?!

2013.08.12

Kezdjük egy találós kérdéssel. Mi az, ami hatékonyabban hat munkavégzésünkre ezeken a forró nyári napokon, mint egy csésze méregerős kávé, mint egy hideg zuhany, vagy éppen egy egészséges nyári vitaminkoktél? A szabadság!

De ha erre éppen nincs módunk, hiszen a városban rekedtünk és kénytelenek vagyunk hajtani a gazdaság kerekét akkor megoldás lehet-e a délutáni szieszta bevezetése, amelyre egyelőre csak a latin és ázsiai országok munkakultúrája tesz lehetővé?!

Időpocsékolás vagy tényleges feltöltődés?

Mindannyiunk életében volt egy időszak, amikor mindennapos, sőt, már-már kötelező programnak számított az ebéd utáni, délutáni alvás. Ugye emlékeztek? Annak idején a bölcsödében és az óvodában mennyire nagyon utáltuk, hogy el kellett csendesedni délután, ahelyett, hogy tovább ugrálhattunk volna a többiekkel. Most meg, hogy felnőttünk, sokszor bármit megtennénk azért, hogy napközben kicsit lepihenhessünk, pláne ilyen nagy forróság közepette. Persze a magyar ember köztudottan sárga, így nyilván ebben az esetben is irigyen figyeljük, sőt mi több, lelustázzuk a meleg éghajlaton élő embertársainkat, amiért náluk az ebédidő után néhány órára megáll az élet, hogy mindenki visszavonulhasson egy kis feltöltődésre. Kutatót – és nem brit kutatók – szerint a szieszta nem csak a hőség miatt tesz jót.



A szieszta bizonyítottan jót tesz az egészségünknek. Enyhíti a belső feszültségünket, javítja – a közérzetünk mellett - a vérkeringésünket, csökkenti a vérnyomásunkat, sőt mi több regenerálja az emlékezőképességünket és javítja a hatékonyságunkat. Na, ezek után mondja azt valaki, hogy a szieszta merő lustaságból jött létre!

Persze, abban mind a spanyol, mind a görög, mind pedig az amerikai űrkutatási hivatal, azaz a NASA kutatói egyet értenek, hogy nem mindegy, hogy hogyan sziesztázunk. Bizony. Akármennyire is furcsán-kurtán hangzik, még az alvást is el tudjuk rontani. Legalábbis, ha arról van szó, hogy utána vissza kell állnunk dolgozni.

Hogyan sziesztázzunk jól

Ahhoz, hogy kipihenjük magunkat, de mégse kerüljünk a mély alvás fázisába – amely sokaknál az éjszakai alvás romlásához vezetne – az ideális délutáni szundi azaz a „power nap” időtartama maximum 26-30 perc, amelyet lehetőleg nem az ágyban fekve, hanem egy kanapén költünk el. Ez utóbbi szabálynak szintén az az értelme, hogy ne aludjunk túl mélyen. Amennyiben így teszünk, úgy a délutáni durmi akár 34%-al is megnövelheti hatékonyságunkat a munkavégzésben.

Szerencsénkre a kutatók igazán alapos, mondhatni kimerítő unkát végeztek – reméljük, hogy már az egészségesnek mondható, megérdemelt fél órányi délutáni szundikálásuk után – így arra is rávilágítottak, hogy ha már szieszta, az legyen rendszeres, mert csak úgy van értelme, csak úgy hat ránk jótékonyan. Sőt mi több, ha rendszertelenül, hébe-hóba hajtjuk a fejünket pihenésre délután, azzal többet ártunk egészségünknek, mintha kihagynánk egy étkezést.

És hogy a tudósok mellett kik hittek még a délutáni szundikálás erejében?

  • Winston Churchill – úgy vélte, hogy a délutáni sziesztázásnak köszönheti hadi sikereit,
  • Margaret Thatcher hírhedt volt arról, hogy délután fél három és fél négy között kivonta magát a forgalomból,
  • Bill Clinton, Einstein,
  • a lován szundikáló Napóleon,
  • és a zongorára borulva pihenő Johannes Brahms is,
  • és még mi is.

Magyarországon – bár manapság nem így érezzük – valójában még több évtized kell ahhoz, hogy a globális felmelegedésnek köszönhetően elmondhassuk, hogy a klíma mediterrán, de talán a szieszta bevezetéséről – tekintettel a hazai bürokrácia gyorsaságára – érdemes mielőbb elgondolkodni. De vajon mi, leleményes magyar emberek hogyan fogunk élni és visszaélni ezzel a lehetőséggel? Vagyunk-e elég fegyelmezettek egy ilyen rendszer bevezetésére?!

Ahogy mi elgondolkodtunk eszünkbe jutott néhány – talán tipikusan magyar kifogás…

…ha nem sziesztáztam hétfőtől-csütörtökig egyszer sem, vajon lecsúsztatható-e, és így kivehetem-e szabadnapnak a pénteket
…ha nem sziesztázom, hanem végig dolgozom a szieszta időszakát is, az túlórának számít-e, és mint olyan, kérhetek-e érte fizetésemelést
…ha messze lakom a munkahelyemtől ugye használhatom a céges autót, hogy hazaszaladjak aludni
…ugye bevihetem délután a gyereket az irodába, mert nem tudom hova tenni

Hát, inkább nem gondolkodunk tovább. Talán a szieszta helyett érdemesebb lenne elgondolkodni a jelen helyzeten. Sokan így is több pozícióban próbálunk helyt állni, napi 10-12 órát dolgozunk, a főnökeink az ebédszünetet sem adják ki, azt is végig dolgozzuk. Gyermekeinket és szeretteinket csak késő este lájuk, mikorra már az egész napos stressz és munkatempó kikezdte az idegeinket. Lakásunkba a sok munka miatt már jóformán csak aludni járunk. Sokan a hét öt napja mellett hétvégén is munkára kényszerülnek. Nem járunk nyaralni, nem merünk betegállományba vagy éppen szülési szabadságra menni, mert félünk, hogy mire visszavennénk a munkát, már nem lenne mit… És sajnos még folytathatnánk a felsorolást. Reméljük azért, hogy jelen cikkünk gondolatébresztőként hatott Rátok, és végre átgondoljuk mind azt az őrült tempót amibe bele vagyunk kényszerítve.


Szabó-Princz Orsolya
(reklámipar/Marketing iDolls)

 

 



 
vissza az előző oldalra

Új marketing vezető a Hello Event élén

A rendezvényszervező ügynökség marketing igazgatói posztját Urbán Luca viszi tovább, míg Mórocz Melinda továbbra is a szervezet kreatív igazgatója marad.

Tovább

Új együttműködést hozott létre a 20th Century Fox, a Panasonic és a Samsung

Új együttműködést hozott létre a 20th Century Fox, a Panasonic és a Samsung, hogy a legtökéletesebb képélményt alkossák meg a HDR10+ technológiával

Tovább

Négynapos sörünnepet rendeznek a Szabadság téren

Sörünnepet rendeznek június 15 és 18 között a Szabadság téren Belvárosi Sörfesztivál néven. 

Tovább

A Decathlon új kezdeményezése mozgásba hozza az országot

A Magyarországon piacvezető Decathlon hitvallásának egyik alappillére a mozgás népszerűsítése, a vállalat küldetésének tekinti, hogy mindenki számára elérhetővé tegye a sportolás örömét. Kutatások bizonyítják, hogy ma több mint 4 millió magyar...

Tovább

Környezettudatos üveghulladék gyűjtés a SPAR áruházaiban

Környezetünk megóvása érdekében a SPAR Magyarország már valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházában biztosítja a csomagolási üveghulladék elhelyezését.

Tovább

Tehetséges focistákról szól az új Disney-sorozat

Új, focis sorozat indul a Disney Csatornán, ami nem csak a fiúk figyelmét fogja lekötni, hisz az izgalmas történések a lány nézők számára is bőven tartogatnak meglepetéseket. 

Tovább

Geomédia: Jön a magyar Turning Points

Hamarosan már magyar nyelven is kapható lesz a The New York Times évkönyve, a Turning Points. 

Tovább

Zenekar a lépcsőn

A Budapesti Fesztiválzenekar lépcsőzenéje közel 3000 embert mozgatott meg a Múzeumok Éjszakáján. A kampányt idén is a Visionary 7 készítette. A Budapesti Fesztiválzenekar lépcsőzenéje közel 3000 embert mozgatott meg a Múzeumok Éjszakáján. A kampányt...

Tovább

“Adjátok vissza lányainkat”

Nemzetközi kampányhoz csatlakozott a Music FM

Tovább

Kállay-Saunders András 5. lett az idei Eurovízión!

Az 59. Eurovíziós Dalverseny döntője Koppenhágában került megrendezésre. Így Dánia egyedülálló módon másodszorra rendezhette meg a neves dalversenyt. Mint minden évben, így most is két elődöntő zajlott le. A hat döntős országgal együtt huszonhat...

Tovább

Az egyedülálló diplomások gyorsabban találnak párt

Előnyt vagy hátrányt jelent, ha egy társkereső diplomás? Vajon máshogy keresnek párt maguknak a diplomások az interneten? Az első kérdésben megoszlanak a vélemények, de a megkérdezett diplomás egyedülállók jelentős részének igenis számít, hogy...

Tovább

Még 15 napig nevezhetsz! - Hosszabbít ’Az Év Honlapja’ pályázat!

November 15-ig még lehet jelentkezni az online szakma egyik legrangosabb díjára, ’Az Év Honlapja’ pályázatra, ahol 25 kategóriában várják a nevezéseket. 

Tovább

Tantárgy lett ’Az Év honlapja’ pályázat

A Budapesti Metropolitan Főiskola decembertől felveszi tantárgyai közé az idén 14. alkalommal megrendezett ’Az Év honlapja’ pályázatot. 

Tovább

Veszélyben a Google titkos kereső algoritmusa?

A Google kereső titkos algoritmusa, mely ugyanakkor a Google szíve-lelke, lehet, hogy többé már nem is olyan titkos.

Tovább

5000 négyzetméteres közpark és high-tech konténerkilátó az AGORA Budapest építkezésén

Március óta zajlanak az AGORA Budapest építési munkálatai. A projekt ingatlanfejlesztője, a HB Reavis rendhagyó módon a fővárosi közösséget és jövőbeli bérlőit lepte meg egy saját építési területéből leválasztott 5000 négyzetméteres zöld...

Tovább

Formabontó közterületi kampány: szobrot tisztított a Neatly

Nemrégiben indult el Budapesten a magyar Neatly, mely ruhatisztítást és vasalást kínál online megrendelésre.

Tovább

Tokaji furmint, tokaji palackban

Kortárs formatervezésű borospalackokból nincs hiány a világban, borvidéki, autentikus palackforma azonban nem született. Ipacs Géza grafikus ebből kiindulva tervezett a tokaji száraz furmint nemzetközi sikereit támogató, időtálló palackot.

Tovább

A MITTE Communications új ügyfelekkel zárja az évet

A MITTE Communications 2014 második felében új partnerekkel bővítette ügyfélkörét. A stratégiai kommunikációs ügynökség irodája emellett jelölt az Iroda.hu szakportál által meghirdetett "Az Év Design Irodája" versenyen, melynek...

Tovább

Új marketing vezető a Hello Event élén

A rendezvényszervező ügynökség marketing igazgatói posztját Urbán Luca viszi tovább, míg Mórocz Melinda továbbra is a szervezet kreatív igazgatója marad.

Tovább

Gulyás Jánost nevezték ki az MEC Wavemaker közép- és kelet-európai vezetőjének

Gulyás Jánost, az MEC Magyarország ügyvezetőjét nevezte ki a vállalatcsoport az MEC Wavemaker vezetőjének a közép- és kelet-európai régióban. A kinevezést Jeremy Clark, az MEC Wavemaker EMEA-régióbeli vezérigazgatója jelentette be.

Tovább

10

1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31

Convention Budapest

A Convention Budapest Bt. 1995 júliusában alakult, majd 1996 közepétől Kft. társasági formában folytatja tevékenységét. Fő profilja az...
További információk

hírlevél feliratkozás

legolvasottabb cikkek

álláskereső

Miklós Bernadett

Design Terminál, marketing és rendezvény vezető

Tovább

szavazás

Mi a véleménye a kreatív közterületi megoldásokról?

Rontják a város képét, nem tetszenek.
0%
Egy modern városban ezek megszokott dolgok.
0%
Olyan kevés van, nem is tűnik fel a jelenlétük.
0%
Tetszenek, és működnek is.
0%
Remek eszközök ezek a városmarketinghez, még többet!
98%
Korábbi szavazások

címkefelhő

áruház balaton cider coca cola corvin design display divat fiat fifa google horeca iphone karácsony könyv közbeszerzés kutatás laptop márka marketing okostelefon olimpikon online papp-váry porszívó rádió reklám rendezvény tablet tesco tévé turizmus vostro adidas aktuális arc alapítvány alkalmazás alkoholista állás allee amazon ambient apple arany penge arculat ásványvíz atl audi autó autómárka axe baba Bakos Csenge M. bank Bank baranyi réka beckham belső pr Benetton betiltás bírság blackberry blog bond bookline bor borfesztivál borsodi botrány brand btl budapest buli bulvár burger king cba classfm coke csoki csr danone David Hasselhof dekoráció dell design díj direkt marketing disney divat durex electrolux energiaital engagement étterem facebook fanta fejlesztés ferrari fesztivál film flashmob fluor fmcg foci fogyasztói bevonás fogyasztói szokás fogyasztóvédelem fotó fröccs futball fúzió gasztro gemius generali gerilla goodwill google grafika HD Honti heineken herceg hirdetés hírnév honda horec horeca humor hungarofest IBM ikea imázs index innováció instagram interjú internet ipad iphone iphone 5s iptv ital járműreklám játék jog k kampány karrier kávé Kazár Olívia Kenderesi kiállítás kocsma kóla kommunikáció konferencia könyv közmédia közösségi média kreatív kreatív közterület kríziskommunikáció kultúra kupon kutatás kutya kutyaszar lájk lap led lego lenovo libri logó london lottó luxus magazin magyarország márka marketing márton orsolya mcdonalds média médiatanács médiatervezés médiatörvény mém mercedes microsoft mikulás mindigtv mini mobil mol mozi MTVA multicégek munkaügy múzeum neofm nespresso nevetés nike nokia nyár nyomda nyomtatott sajtó obama olimpia online országimázs pálinka pályázat papp-váry paralimpikon paypal Pécs pepsi pepsi, retró, personal branding pinterest plakát playboy pláza politika pr prankvertising PRGN public relations puma QR rádió redbull reklam reklám reklámajándék reklámfelügyelet reklámfilm reklámipar reklamipar reklámjog reklámkivitelezés reklámklub reklámügynökség reklámzene rendezvény RTL sajtburesz sajtó samsung sanoma Slow Budapest social social media soproni sör söröcske spar sport starbucks stella artois strand stratégia szabadalom szálloda szatyor szerencsejáték szex Szili Eszter színház szlogen t-home T-mobile tablet tanulmány targeting társadalom tehetségkutató telefon telekommunikáció telenor termékbevezetés tesco törvény trend turizmus tv twitter üdítő ügyfél ügynökség újság unicef unicum ünnep usa utazás üzlet válság városmarketing vásárcsarnok védjegy vendéglátás verseny vicces vidámpark vine vírus vodafone vodka volkswagen VW web web2 webshop westend workshop wwf yogabook youtube zene

partnereink

Média partnereink

    

Szakmai partnereink


 


 


tudásbázis