De ha erre éppen nincs módunk, hiszen a városban rekedtünk és kénytelenek vagyunk hajtani a gazdaság kerekét akkor megoldás lehet-e a délutáni szieszta bevezetése, amelyre egyelőre csak a latin és ázsiai országok munkakultúrája tesz lehetővé?!

Időpocsékolás vagy tényleges feltöltődés?

Mindannyiunk életében volt egy időszak, amikor mindennapos, sőt, már-már kötelező programnak számított az ebéd utáni, délutáni alvás. Ugye emlékeztek? Annak idején a bölcsödében és az óvodában mennyire nagyon utáltuk, hogy el kellett csendesedni délután, ahelyett, hogy tovább ugrálhattunk volna a többiekkel. Most meg, hogy felnőttünk, sokszor bármit megtennénk azért, hogy napközben kicsit lepihenhessünk, pláne ilyen nagy forróság közepette. Persze a magyar ember köztudottan sárga, így nyilván ebben az esetben is irigyen figyeljük, sőt mi több, lelustázzuk a meleg éghajlaton élő embertársainkat, amiért náluk az ebédidő után néhány órára megáll az élet, hogy mindenki visszavonulhasson egy kis feltöltődésre. Kutatót – és nem brit kutatók – szerint a szieszta nem csak a hőség miatt tesz jót.

A szieszta bizonyítottan jót tesz az egészségünknek. Enyhíti a belső feszültségünket, javítja – a közérzetünk mellett - a vérkeringésünket, csökkenti a vérnyomásunkat, sőt mi több regenerálja az emlékezőképességünket és javítja a hatékonyságunkat. Na, ezek után mondja azt valaki, hogy a szieszta merő lustaságból jött létre!

Persze, abban mind a spanyol, mind a görög, mind pedig az amerikai űrkutatási hivatal, azaz a NASA kutatói egyet értenek, hogy nem mindegy, hogy hogyan sziesztázunk. Bizony. Akármennyire is furcsán-kurtán hangzik, még az alvást is el tudjuk rontani. Legalábbis, ha arról van szó, hogy utána vissza kell állnunk dolgozni.

Hogyan sziesztázzunk jól

Ahhoz, hogy kipihenjük magunkat, de mégse kerüljünk a mély alvás fázisába – amely sokaknál az éjszakai alvás romlásához vezetne – az ideális délutáni szundi azaz a „power nap” időtartama maximum 26-30 perc, amelyet lehetőleg nem az ágyban fekve, hanem egy kanapén költünk el. Ez utóbbi szabálynak szintén az az értelme, hogy ne aludjunk túl mélyen. Amennyiben így teszünk, úgy a délutáni durmi akár 34%-al is megnövelheti hatékonyságunkat a munkavégzésben.

Szerencsénkre a kutatók igazán alapos, mondhatni kimerítő unkát végeztek – reméljük, hogy már az egészségesnek mondható, megérdemelt fél órányi délutáni szundikálásuk után – így arra is rávilágítottak, hogy ha már szieszta, az legyen rendszeres, mert csak úgy van értelme, csak úgy hat ránk jótékonyan. Sőt mi több, ha rendszertelenül, hébe-hóba hajtjuk a fejünket pihenésre délután, azzal többet ártunk egészségünknek, mintha kihagynánk egy étkezést.

És hogy a tudósok mellett kik hittek még a délutáni szundikálás erejében?

• Winston Churchill – úgy vélte, hogy a délutáni sziesztázásnak köszönheti hadi sikereit,
• Margaret Thatcher hírhedt volt arról, hogy délután fél három és fél négy között kivonta magát a forgalomból,
• Bill Clinton, Einstein,
• a lován szundikáló Napóleon,
• és a zongorára borulva pihenő Johannes Brahms is,
• és még mi is.

Magyarországon – bár manapság nem így érezzük – valójában még több évtized kell ahhoz, hogy a globális felmelegedésnek köszönhetően elmondhassuk, hogy a klíma mediterrán, de talán a szieszta bevezetéséről – tekintettel a hazai bürokrácia gyorsaságára – érdemes mielőbb elgondolkodni. De vajon mi, leleményes magyar emberek hogyan fogunk élni és visszaélni ezzel a lehetőséggel? Vagyunk-e elég fegyelmezettek egy ilyen rendszer bevezetésére?!

Ahogy mi elgondolkodtunk eszünkbe jutott néhány – talán tipikusan magyar kifogás…

…ha nem sziesztáztam hétfőtől-csütörtökig egyszer sem, vajon lecsúsztatható-e, és így kivehetem-e szabadnapnak a pénteket
…ha nem sziesztázom, hanem végig dolgozom a szieszta időszakát is, az túlórának számít-e, és mint olyan, kérhetek-e érte fizetésemelést
…ha messze lakom a munkahelyemtől ugye használhatom a céges autót, hogy hazaszaladjak aludni
…ugye bevihetem délután a gyereket az irodába, mert nem tudom hova tenni

Hát, inkább nem gondolkodunk tovább. Talán a szieszta helyett érdemesebb lenne elgondolkodni a jelen helyzeten. Sokan így is több pozícióban próbálunk helyt állni, napi 10-12 órát dolgozunk, a főnökeink az ebédszünetet sem adják ki, azt is végig dolgozzuk. Gyermekeinket és szeretteinket csak késő este lájuk, mikorra már az egész napos stressz és munkatempó kikezdte az idegeinket. Lakásunkba a sok munka miatt már jóformán csak aludni járunk. Sokan a hét öt napja mellett hétvégén is munkára kényszerülnek. Nem járunk nyaralni, nem merünk betegállományba vagy éppen szülési szabadságra menni, mert félünk, hogy mire visszavennénk a munkát, már nem lenne mit… És sajnos még folytathatnánk a felsorolást. Reméljük azért, hogy jelen cikkünk gondolatébresztőként hatott Rátok, és végre átgondoljuk mind azt az őrült tempót amibe bele vagyunk kényszerítve.


Szabó-Princz Orsolya
(reklámipar/Marketing iDolls)