FaceBook blog.hu

Média - TV

A mozireklám bizonyítottan növeli a vásárlási hajlandóságot- derül ki az AMR Interactive kutatásából

2013.04.10

A mozi- és TV-reklámok együttesen bizonyítottan háromszor akkora vásárlási hajlandóság növekedést eredményeznek, mint a TV-reklámok önmagukban

Egy kiterjedt kutatási program bebizonyította, hogy a mozi reklámok jelentős hatást gyakorolnak a fogyasztók vásárlási hajlandóságára, ily módon növelve a hirdetők számára a potenciális megtérülést.

Az AMR Interactive által végzett kutatás során tizenegy, vezető márkákat hirdető és széles körű termékskálát felölelő reklámkampányt vizsgáltak. Az egyes médiumok által befolyásolt fogyasztókat vizsgálva a kutatás megállapította, hogy médiamixben a mozi fokozta a televíziós reklám hatékonyságát, jelentős mértékben növelve annak valószínűségét, hogy a néző megvásárolja a hirdetett márkát.

Ennek az új kutatásnak köszönhetően jobban megérthetjük, hogy a mozi köztudottan pozitív tulajdonságai – úgy, mint fogékony közönség, egyedülálló környezet, a moziba menés élménye és a páratlan reklámhatás – a reklámhatékonyság terén miképpen ültethetők át számszerűsíthető mérőszámokra.„Biztosak vagyunk benne, hogy végeztek ’legjobb bevett gyakorlat’ kutatást, abból a célból, hogy biztosítsák a mozi TV-hez viszonyított hatékonyságának szigorú vizsgálatát. A főbb eredmények azt mutatják, hogy a 11 kampány során a mozi reklámnak való kitettség jelentős hatással volt a vizsgált márkák vonatkozásában a vásárlási hajlandóságra és a kiadások nagyobb potenciális megtérülését eredményezte, mint önmagában a TV hirdetés.” Brian Fine, elnök, AMR Interactive

Hogyan végezték a kutatást:

A kutatást az egyes kampányok esetében egyenként végezték el, azonos módszertan alkalmazásával. A kutatásban részt vevő kampányok kiválasztásánál az volt a szempont, hogy ugyanaz a kreatív anyag fusson egyszerre mind a moziban, mind a televízióban, amelynek az volt a célja, hogy biztosítsa mindkét médium szerepének objektív tanulmányozását. Azért, hogy meggyőződhessenek arról, hogy a reklám valóban releváns, az összes válaszadót megvizsgálták annak biztosítása érdekében, hogy valóban az adott kampány elsődleges demográfiai célközönségébe tartoznak, és hogy az adott termékkategóriában vásárlóknak vagy potenciális vásárlóknak számítanak.

Dr. Bill Callaghant, egy független statisztikai szakértőt is felkértek, hogy vegyen részt a kutatásban, különös figyelmet fordítva a dizájnra és az elemzésre. A vizsgált kampányok között vezető országos hirdetők kampányai szerepeltek, amelyek számos termékkategóriát öleltek fel, többek között autóipari, telekommunikációs, pénzügyi, gyorsétteremi, alkoholtartalmú ital és FMCG márkákat.

A terepmunka 2008 szeptemberétől 2010 januárjáig tartott. A 11 kampánnyal kapcsolatosan összesen 4075 online interjút folytattak le. A teljes minta méretének megnövelésére további válaszadókat (ún. „boost sample”) is belevettek a kutatási tervbe, akiknek lehetősége nyílt a hirdetést moziban megnézni, mivel így minimálisra csökkenthető annak a kockázata, hogy esetleg a látott hirdetést tévesen egy másik médiumhoz kapcsolják.

Ezután összevetették a márka megítélését, a jövőbeni vásárlási szándékot és a reklámkommunikációt azon emberek között, akik a moziban, illetve a televízióban látták a reklámot. A márkát fel nem tüntető állóképeket, illetve reklámkommunikációs méréseket használtak annak felméréséhez, hogy az alanyok mennyire ismerik fel a kampányt.

Főbb eredmények:

Vásárlási hajlandóság

Azoknál az embereknél, akik felismerték, hogy moziban és a TV-ben is látták a reklámot, háromszoros növekedés mutatkozott a vásárlási hajlandóságban az adott márkára vonatkozóan, szemben az azok körében mért növekedéssel, akik pusztán csak a TV hirdetést ismerték fel.

Figyelembe véve a tizenegy kampány során átlagosan mozi és televízió hirdetésekre költött összegeket (elköltött dollár médiumonkénti bontásban), arra a megállapításra jutottak, hogy a mozi és a televízió együttesen 36%-kal hatékonyabban növelte a vásárlási hajlandóságot, mint önmagában a TV. Bizonyították, hogy a mozi – a televízióval együttesen, médiamixben használva – jobban serkenti a vásárlási hajlandóságot, mintha ugyanazt a költségvetést kizárólag televízió hirdetésekre költenék.

Márka imázs és érzékelés

Azok, akik a mozi és televíziós reklámra is emlékeztek, a márkának jobb értékelést adtak kedveltség, imázs, támogatottság és ár-érték arány vonatkozásában, mint azok, akik csak a televíziós reklámmal voltak tisztában.

A márka jobb megítélése mellett azok, akik a mozi- és a TV hirdetéssel is tisztában voltak, kedvezőbben reagáltak a márkareklámra, mint azok, akik csak a TV hirdetésről tudtak.

A mozi élmény

A kutatás során levezetett fókuszcsoportokból kiderült, hogy a mozi légköre és az ottani környezet, párosulva azzal, hogy a mozi élmény során a nézők érzelmileg jobban érintettek, szintén fontos szerepet játszanak abban, hogy a mozi hatékonyabb és erőteljesebb válaszreakciót váltott ki a kampányok tekintetében.

  • A moziban látott hirdetéseket élvezetesebbnek találták az emberek, mint a televízióban látottakat.
  • A moziba menés egy különleges alkalom, értékes időtöltés a családunkkal vagy barátainkkal.
  • A moziban látott hirdetést az emberek összekapcsolják a moziba menés pozitív élményével.
  • A mozi nézők készek arra, hogy a film előtt leadott reklámoknak figyelmet szenteljenek.
  • A moziban látott hirdetésekre pozitív hatással van a mindent átfogó érzékszervi élmény, amelynek köszönhetően erősebb hatással bír, és érzelmileg jobban bevonja a nézőket.

A kampányok kimenetelének megtervezése

A kutatás eredményeit felhasználva, az AMR Interactive-val közösen egy modellezési megoldást fejlesztettek ki, amely lehetővé teszi, hogy adott mozi- és TV hirdetési kombinációkra előre jelezzék a várható vásárlási hajlandóság növekedését. A modell megmutatja, hogy milyen értékeket eredményez, ha a televíziós hirdetés mellé bevesszük a mozi reklámot is. A lenti példa azt illusztrálja, hogy a TV-s médiaköltések 20%-ának átcsoportosítása a mozira 15%-os vásárlási hajlandóság növekedést eredményez, ahhoz az eredményhez képest, amelyet akkor érhetünk el, ha a keretet kizárólag TV hirdetésre költjük.

A vásárlási hajlandóság modellezésével kapcsolatos további információkért, illetve azzal kapcsolatban, hogy ezt miképpen lehet alkalmazni az Ön médiatervezetési céljai esetében, kérjük, vegye fel a kapcsolatot Val Morgen képviselőjével.


SzK
(reklámipar)

 

Forrás, adatok: NewAge Advertising
 
vissza az előző oldalra

Új marketing vezető a Hello Event élén

A rendezvényszervező ügynökség marketing igazgatói posztját Urbán Luca viszi tovább, míg Mórocz Melinda továbbra is a szervezet kreatív igazgatója marad.

Tovább

Új együttműködést hozott létre a 20th Century Fox, a Panasonic és a Samsung

Új együttműködést hozott létre a 20th Century Fox, a Panasonic és a Samsung, hogy a legtökéletesebb képélményt alkossák meg a HDR10+ technológiával

Tovább

Négynapos sörünnepet rendeznek a Szabadság téren

Sörünnepet rendeznek június 15 és 18 között a Szabadság téren Belvárosi Sörfesztivál néven. 

Tovább

A Decathlon új kezdeményezése mozgásba hozza az országot

A Magyarországon piacvezető Decathlon hitvallásának egyik alappillére a mozgás népszerűsítése, a vállalat küldetésének tekinti, hogy mindenki számára elérhetővé tegye a sportolás örömét. Kutatások bizonyítják, hogy ma több mint 4 millió magyar...

Tovább

Környezettudatos üveghulladék gyűjtés a SPAR áruházaiban

Környezetünk megóvása érdekében a SPAR Magyarország már valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházában biztosítja a csomagolási üveghulladék elhelyezését.

Tovább

Tehetséges focistákról szól az új Disney-sorozat

Új, focis sorozat indul a Disney Csatornán, ami nem csak a fiúk figyelmét fogja lekötni, hisz az izgalmas történések a lány nézők számára is bőven tartogatnak meglepetéseket. 

Tovább

Geomédia: Jön a magyar Turning Points

Hamarosan már magyar nyelven is kapható lesz a The New York Times évkönyve, a Turning Points. 

Tovább

Zenekar a lépcsőn

A Budapesti Fesztiválzenekar lépcsőzenéje közel 3000 embert mozgatott meg a Múzeumok Éjszakáján. A kampányt idén is a Visionary 7 készítette. A Budapesti Fesztiválzenekar lépcsőzenéje közel 3000 embert mozgatott meg a Múzeumok Éjszakáján. A kampányt...

Tovább

“Adjátok vissza lányainkat”

Nemzetközi kampányhoz csatlakozott a Music FM

Tovább

Kállay-Saunders András 5. lett az idei Eurovízión!

Az 59. Eurovíziós Dalverseny döntője Koppenhágában került megrendezésre. Így Dánia egyedülálló módon másodszorra rendezhette meg a neves dalversenyt. Mint minden évben, így most is két elődöntő zajlott le. A hat döntős országgal együtt huszonhat...

Tovább

Az egyedülálló diplomások gyorsabban találnak párt

Előnyt vagy hátrányt jelent, ha egy társkereső diplomás? Vajon máshogy keresnek párt maguknak a diplomások az interneten? Az első kérdésben megoszlanak a vélemények, de a megkérdezett diplomás egyedülállók jelentős részének igenis számít, hogy...

Tovább

Még 15 napig nevezhetsz! - Hosszabbít ’Az Év Honlapja’ pályázat!

November 15-ig még lehet jelentkezni az online szakma egyik legrangosabb díjára, ’Az Év Honlapja’ pályázatra, ahol 25 kategóriában várják a nevezéseket. 

Tovább

Tantárgy lett ’Az Év honlapja’ pályázat

A Budapesti Metropolitan Főiskola decembertől felveszi tantárgyai közé az idén 14. alkalommal megrendezett ’Az Év honlapja’ pályázatot. 

Tovább

Veszélyben a Google titkos kereső algoritmusa?

A Google kereső titkos algoritmusa, mely ugyanakkor a Google szíve-lelke, lehet, hogy többé már nem is olyan titkos.

Tovább

5000 négyzetméteres közpark és high-tech konténerkilátó az AGORA Budapest építkezésén

Március óta zajlanak az AGORA Budapest építési munkálatai. A projekt ingatlanfejlesztője, a HB Reavis rendhagyó módon a fővárosi közösséget és jövőbeli bérlőit lepte meg egy saját építési területéből leválasztott 5000 négyzetméteres zöld...

Tovább

Formabontó közterületi kampány: szobrot tisztított a Neatly

Nemrégiben indult el Budapesten a magyar Neatly, mely ruhatisztítást és vasalást kínál online megrendelésre.

Tovább

Tokaji furmint, tokaji palackban

Kortárs formatervezésű borospalackokból nincs hiány a világban, borvidéki, autentikus palackforma azonban nem született. Ipacs Géza grafikus ebből kiindulva tervezett a tokaji száraz furmint nemzetközi sikereit támogató, időtálló palackot.

Tovább

A MITTE Communications új ügyfelekkel zárja az évet

A MITTE Communications 2014 második felében új partnerekkel bővítette ügyfélkörét. A stratégiai kommunikációs ügynökség irodája emellett jelölt az Iroda.hu szakportál által meghirdetett "Az Év Design Irodája" versenyen, melynek...

Tovább

Új marketing vezető a Hello Event élén

A rendezvényszervező ügynökség marketing igazgatói posztját Urbán Luca viszi tovább, míg Mórocz Melinda továbbra is a szervezet kreatív igazgatója marad.

Tovább

Gulyás Jánost nevezték ki az MEC Wavemaker közép- és kelet-európai vezetőjének

Gulyás Jánost, az MEC Magyarország ügyvezetőjét nevezte ki a vállalatcsoport az MEC Wavemaker vezetőjének a közép- és kelet-európai régióban. A kinevezést Jeremy Clark, az MEC Wavemaker EMEA-régióbeli vezérigazgatója jelentette be.

Tovább

03

1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Cypress Nyomdai Szolgáltató Kft.

Cégünk a digitális technológiát alkalmazó nyomdák elsői közt, 2003 óta kíínál nyomdai szolgáltatásokat a piac különböző szegmensei számára...
További információk

hírlevél feliratkozás

legolvasottabb cikkek

álláskereső

Miklós Bernadett

Design Terminál, marketing és rendezvény vezető

Tovább

szavazás

Mi a véleménye a kreatív közterületi megoldásokról?

Rontják a város képét, nem tetszenek.
0%
Egy modern városban ezek megszokott dolgok.
0%
Olyan kevés van, nem is tűnik fel a jelenlétük.
0%
Tetszenek, és működnek is.
0%
Remek eszközök ezek a városmarketinghez, még többet!
97%
Korábbi szavazások

címkefelhő

áruház balaton cider coca cola corvin design display divat fiat fifa google horeca iphone karácsony könyv közbeszerzés kutatás laptop márka marketing okostelefon olimpikon online papp-váry porszívó rádió reklám rendezvény tablet tesco tévé turizmus vostro adidas aktuális arc alapítvány alkalmazás alkoholista állás allee amazon ambient apple arany penge arculat ásványvíz atl audi autó autómárka axe baba Bakos Csenge M. bank Bank baranyi réka beckham belső pr Benetton betiltás bírság blackberry blog bond bookline bor borfesztivál borsodi botrány brand btl budapest buli bulvár burger king cba classfm coke csoki csr danone David Hasselhof dekoráció dell design díj direkt marketing disney divat durex electrolux energiaital engagement étterem facebook fanta fejlesztés ferrari fesztivál film flashmob fluor fmcg foci fogyasztói bevonás fogyasztói szokás fogyasztóvédelem fotó fröccs futball fúzió gasztro gemius generali gerilla goodwill google grafika HD Honti heineken herceg hirdetés hírnév honda horec horeca humor hungarofest IBM ikea imázs index innováció instagram interjú internet ipad iphone iphone 5s iptv ital járműreklám játék jog k kampány karrier kávé Kazár Olívia Kenderesi kiállítás kocsma kóla kommunikáció konferencia könyv közmédia közösségi média kreatív kreatív közterület kríziskommunikáció kultúra kupon kutatás kutya kutyaszar lájk lap led lego lenovo libri logó london lottó luxus magazin magyarország márka marketing márton orsolya mcdonalds média médiatanács médiatervezés médiatörvény mém mercedes microsoft mikulás mindigtv mini mobil mol mozi MTVA multicégek munkaügy múzeum neofm nespresso nevetés nike nokia nyár nyomda nyomtatott sajtó obama olimpia online országimázs pálinka pályázat papp-váry paralimpikon paypal Pécs pepsi pepsi, retró, personal branding pinterest plakát playboy pláza politika pr prankvertising PRGN public relations puma QR rádió redbull reklam reklám reklámajándék reklámfelügyelet reklámfilm reklamipar reklámipar reklámjog reklámkivitelezés reklámklub reklámügynökség reklámzene rendezvény RTL sajtburesz sajtó samsung sanoma Slow Budapest social social media soproni sör söröcske spar sport starbucks stella artois strand stratégia szabadalom szálloda szatyor szerencsejáték szex Szili Eszter színház szlogen t-home T-mobile tablet tanulmány targeting társadalom tehetségkutató telefon telekommunikáció telenor termékbevezetés tesco törvény trend turizmus tv twitter üdítő ügyfél ügynökség újság unicef unicum ünnep usa utazás üzlet válság városmarketing vásárcsarnok védjegy vendéglátás verseny vicces vidámpark vine vírus vodafone vodka volkswagen VW web web2 webshop westend workshop wwf yogabook youtube zene

partnereink

Média partnereink

    

Szakmai partnereink


 


 


tudásbázis