A népszerű közösségi oldal 2011 óta először frissítette mobilalkalmazásait, így mostantól több kép, valamint hirdetések is megtalálhatók lesznek.
A Facebook Home megjelenése után a LinkedIn ma bejelentette, hogy az eddig használatos HTML5 kliens használatát befejezi, és innentől kezdve áttér a teljesen natív alkalmazásra, ami azt jelenti, hogy innentől kezdve jóval gyorsabb és kifinomultabb lesz a közösségi oldal mobilon keresztül.
Eddig csak a Facebook szakított a HTML5 alapú webes megoldással, most azonban a LinkedIn is beállt a sorba és vállalja az új megoldással járó plusz munkát is. Ez a megoldás ugyanis nagyobb költségeket jelent, valamint komplexebb munkát követel, azonban a plusz befektetés a fejlesztők szerint meghozza majd a várt eredményt, és az új rendszerrel jobban lépést tudnak majd tartani a felhasználók igényeivel.
Az új verzió januárban már megjelent asztali és iPad platformokon, most azonban már mobilokra is kiterjesztették. A változás szembetűnő, hiszen 2011 óta nem történt semmilyen nagyobb átalakítás a közösségi oldal életében. Míg eddig a hírfolyamon volt a hangsúly, most több szerep jut majd a frissítések számára, valamint szponzorált tartalmak is megjelennek, emellett pedig jóval interaktívabb lett a felület. Változtak még a profilképek méretei, amikbe bele is nagyíthatunk, valamint a kezelhetőségen és hatékonyságon is javítottak.
A LinkedIn fejlesztése fontos lépés volt, hiszen a felhasználók száma gyorsan nő: míg tavaly mindössze 15% használta telefonjáról az oldalt, addig most ez a szám elért a 27%-ot.
Márton Orsolya
(reklámipar)
A rendezvényszervező ügynökség marketing igazgatói posztját Urbán Luca viszi tovább, míg Mórocz Melinda továbbra is a szervezet kreatív igazgatója marad.
TovábbÚj együttműködést hozott létre a 20th Century Fox, a Panasonic és a Samsung, hogy a legtökéletesebb képélményt alkossák meg a HDR10+ technológiával
TovábbSörünnepet rendeznek június 15 és 18 között a Szabadság téren Belvárosi Sörfesztivál néven.
TovábbA Magyarországon piacvezető Decathlon hitvallásának egyik alappillére a mozgás népszerűsítése, a vállalat küldetésének tekinti, hogy mindenki számára elérhetővé tegye a sportolás örömét. Kutatások bizonyítják, hogy ma több mint 4 millió magyar...
TovábbKörnyezetünk megóvása érdekében a SPAR Magyarország már valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházában biztosítja a csomagolási üveghulladék elhelyezését.
TovábbÚj, focis sorozat indul a Disney Csatornán, ami nem csak a fiúk figyelmét fogja lekötni, hisz az izgalmas történések a lány nézők számára is bőven tartogatnak meglepetéseket.
TovábbHamarosan már magyar nyelven is kapható lesz a The New York Times évkönyve, a Turning Points.
TovábbA Budapesti Fesztiválzenekar lépcsőzenéje közel 3000 embert mozgatott meg a Múzeumok Éjszakáján. A kampányt idén is a Visionary 7 készítette. A Budapesti Fesztiválzenekar lépcsőzenéje közel 3000 embert mozgatott meg a Múzeumok Éjszakáján. A kampányt...
TovábbAz 59. Eurovíziós Dalverseny döntője Koppenhágában került megrendezésre. Így Dánia egyedülálló módon másodszorra rendezhette meg a neves dalversenyt. Mint minden évben, így most is két elődöntő zajlott le. A hat döntős országgal együtt huszonhat...
TovábbElőnyt vagy hátrányt jelent, ha egy társkereső diplomás? Vajon máshogy keresnek párt maguknak a diplomások az interneten? Az első kérdésben megoszlanak a vélemények, de a megkérdezett diplomás egyedülállók jelentős részének igenis számít, hogy...
TovábbNovember 15-ig még lehet jelentkezni az online szakma egyik legrangosabb díjára, ’Az Év Honlapja’ pályázatra, ahol 25 kategóriában várják a nevezéseket.
TovábbA Budapesti Metropolitan Főiskola decembertől felveszi tantárgyai közé az idén 14. alkalommal megrendezett ’Az Év honlapja’ pályázatot.
TovábbA Google kereső titkos algoritmusa, mely ugyanakkor a Google szíve-lelke, lehet, hogy többé már nem is olyan titkos.
TovábbMárcius óta zajlanak az AGORA Budapest építési munkálatai. A projekt ingatlanfejlesztője, a HB Reavis rendhagyó módon a fővárosi közösséget és jövőbeli bérlőit lepte meg egy saját építési területéből leválasztott 5000 négyzetméteres zöld...
TovábbNemrégiben indult el Budapesten a magyar Neatly, mely ruhatisztítást és vasalást kínál online megrendelésre.
TovábbKortárs formatervezésű borospalackokból nincs hiány a világban, borvidéki, autentikus palackforma azonban nem született. Ipacs Géza grafikus ebből kiindulva tervezett a tokaji száraz furmint nemzetközi sikereit támogató, időtálló palackot.
TovábbA MITTE Communications 2014 második felében új partnerekkel bővítette ügyfélkörét. A stratégiai kommunikációs ügynökség irodája emellett jelölt az Iroda.hu szakportál által meghirdetett "Az Év Design Irodája" versenyen, melynek...
TovábbA rendezvényszervező ügynökség marketing igazgatói posztját Urbán Luca viszi tovább, míg Mórocz Melinda továbbra is a szervezet kreatív igazgatója marad.
TovábbGulyás Jánost, az MEC Magyarország ügyvezetőjét nevezte ki a vállalatcsoport az MEC Wavemaker vezetőjének a közép- és kelet-európai régióban. A kinevezést Jeremy Clark, az MEC Wavemaker EMEA-régióbeli vezérigazgatója jelentette be.
Tovább
A CREVO (vagyis Creative Revolution) a kreativitás terén nyűjt forradalmian innovatív, és meglepően megfizethető megoldásokat. Egyedi ötletek és...
További információk