FaceBook blog.hu

Marketing - CSR

Hódít Magyarországon a közösségi kertészkedés

2012.07.18

Nagy siker lett az első magyar közösségi kert, a Lecsós Kert, ami a Millenárison kapott helyet.

Azóta már megnyílt a VIII. kerületben található Leonardo Kert és a Grund, sőt, Szentgotthárdon a Pronas Kert is. A kertészek már a saját maguk által termesztett növényeket fogyaszthatják.

Nagyapáink furcsán néztek volna ránk, hogy mit bohóckodunk kertészkedés címszó alatt pár négyzetméteren, és miért osztjuk meg három csokor zöldségünket a virtuális térben. Pedig a közösségi kertészkedés sokkal több, mint holmi úri huncutság.

A KÉK – Kortárs Építészeti Központ 2010. óta foglalkozik a világszerte sok évtizedes hagyományra visszatekintő community gardening, valamint az egyre népszerűbb urban gardening magyarországi meghonosításával. A városi kertészkedés különböző korú és hátterű embereket szervez közösségbe, akik a közös kertészkedés során elsajátított szemléletet az élet más területein is gyakorolják: környezettudatos, egymás munkáját megbecsülő lakói a városnak. A kertek közösségteremtő erejük és nevelő funkciójuk mellett friss zöldséggel, gyümölccsel, fűszernövénnyel látják el az őket gondozó városlakókat. A KÉK célja, hogy mintakertek kialakításával, és átfogó tudástár létrehozásával segítse a városi kertészkedés önszerveződő mozgalommá fejlődését.

Az Amerikában és Nyugat Európában jól bevált mozgalom nálunk is nagy siker lett. Márciusban nyílt meg az első közösségi kert a Millenáris Parkban, ezt követte a VIII. kerületben a Leonardo Kert, majd a Grund Kert, és Szentgotthárdon a Pronas Kert. A Lecsós Kert a kezdetektől nagy nyilvánosságot kapott és óriási siker lett. A parcellasorsolásokra hatszoros volt a túljelentkezés, sokan a város másik végéből is próbálkoztak. A jelenlegi kertészek között is többen vannak, akik messziről járnak nap, mint nap Budára, hogy 5-6 négyzetméteres területeiket gondozzák.



Íme egy beszámoló a kertészkedésről:

A kezdeti nehézségeket leküzdve négy területen, 88 parcellát alakítottunk ki a Millenáris Rókus utca felőli részen. Minden szektort kerítés vesz körbe, és ezen belül madzaggal, egyéni kiskerítésekkel vannak elválasztva a személyre szabott művelendő területek. A tereprendezéstől kezdve, a kerítésállításon át, egészen a hordófestésig minden csapatmunka volt, a piros betűs ünnepeket, és a hosszú hétvégéket is felülmúlta a kert.

Április közepétől az ültetés is elkezdődött, volt, aki a szobában nevelt palántákat, és ezeket ültette ki, volt, aki a magokat közvetlenül a földbe vetette, és volt, aki vásárolta a palántát. Nyár elejére a területek teljesen kizöldültek, és mára már a szüretelés is beindult. Nem volt egységes koncepció, mindenki mással próbálkozott. Ennek pozitív és negatív következményei is lettek.



A paradicsom palánták jelentős része embermagasságúvá növekedett, és a cukkinik, tökfélék is mammutnagyságúak lettek, így volt olyan növény, ami a saját parcellájában már el sem fért. A „kevesebb több” elve ez esetben jobbnak bizonyult, bár ezt csak néhányan tartották szem előtt.

A kártevők is gyorsan megjelentek, ellenük természetes módszerekkel védekezünk, eddig úgy néz ki, hogy hatásosan. A kert ugyanis teljesen bio. A munka mellett rendszeresen vannak szakmai előadások, közös főzések, közgyűlések, a Leonardoban még jóga is, ráadásul a FB-on napi szinten tartjuk a kapcsolatot.




Így sok barátság szövődött, nincs gond abból, ha valaki nyaralni megy, a szomszéd kertészek szívesen meglocsolják társuk növényeit, és meg is osztjuk egymás terméseit, tapasztalatait. Mindezeken felül a legfontosabb, hogy mindenki szemléletváltáson esett át. Megismertük milyen érzés az, ha a sajátunkat fogyasztjuk, mennyire más friss fűszereket enni, mint szárítottat.

Igaz, ez nem az jelenti, hogy egyáltalán nem kell már piacra járnunk, de több dolgot megtermelünk, ami egy kisebb háztartást kiszolgál. Sokunknak még erkélye sem volt, így meg aztán tényleg extra élmény, hogy van egy darab bérelt földünk, amin saját növények teremnek.



A bérleti díj 10 000 Ft évente, ennek harminc százalékát vásárlási utalványban visszakaptuk, és kaptunk ingyen trágyát is. Több eszköz van, ami közösen használható, a locsoláshoz használt vízért sem kell fizetni, ráadásul a terület őrzött.

Milyen növényeink vannak? Szinte minden! Paradicsomot sokan termesztünk, a fűszerek is kedveltek, de sokan ültettek retket is. Volt eper, van málna, van, aki tökfélékkel vagy éppen padlizsánnal próbálkozott. Fejessaláta, rukkola, paprika, mángold, káposzta, hagyma is előfordul.

Aki csak tehette, virágot is ültetett. A lelkesedés töretlen, őszre már a tapasztalat is megnő, így jövőre könnyebben választjuk ki, hogy milyen növényeket ültessünk. Többen úgy érzik, hogy nagyobb kertbe is szívesen belefognának. Ha kedvet kaptál, előtted is itt a lehetőség. A jövőben Budapest több pontján nyílnak majd hasonló kertek.

Bővebb információk itt olvashatóak a közösségi kertészkedésről!

 

(reklámipar)

 

Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu, richpoi.com
 
vissza az előző oldalra

Új marketing vezető a Hello Event élén

A rendezvényszervező ügynökség marketing igazgatói posztját Urbán Luca viszi tovább, míg Mórocz Melinda továbbra is a szervezet kreatív igazgatója marad.

Tovább

Új együttműködést hozott létre a 20th Century Fox, a Panasonic és a Samsung

Új együttműködést hozott létre a 20th Century Fox, a Panasonic és a Samsung, hogy a legtökéletesebb képélményt alkossák meg a HDR10+ technológiával

Tovább

Négynapos sörünnepet rendeznek a Szabadság téren

Sörünnepet rendeznek június 15 és 18 között a Szabadság téren Belvárosi Sörfesztivál néven. 

Tovább

A Decathlon új kezdeményezése mozgásba hozza az országot

A Magyarországon piacvezető Decathlon hitvallásának egyik alappillére a mozgás népszerűsítése, a vállalat küldetésének tekinti, hogy mindenki számára elérhetővé tegye a sportolás örömét. Kutatások bizonyítják, hogy ma több mint 4 millió magyar...

Tovább

Környezettudatos üveghulladék gyűjtés a SPAR áruházaiban

Környezetünk megóvása érdekében a SPAR Magyarország már valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházában biztosítja a csomagolási üveghulladék elhelyezését.

Tovább

Tehetséges focistákról szól az új Disney-sorozat

Új, focis sorozat indul a Disney Csatornán, ami nem csak a fiúk figyelmét fogja lekötni, hisz az izgalmas történések a lány nézők számára is bőven tartogatnak meglepetéseket. 

Tovább

Geomédia: Jön a magyar Turning Points

Hamarosan már magyar nyelven is kapható lesz a The New York Times évkönyve, a Turning Points. 

Tovább

Zenekar a lépcsőn

A Budapesti Fesztiválzenekar lépcsőzenéje közel 3000 embert mozgatott meg a Múzeumok Éjszakáján. A kampányt idén is a Visionary 7 készítette. A Budapesti Fesztiválzenekar lépcsőzenéje közel 3000 embert mozgatott meg a Múzeumok Éjszakáján. A kampányt...

Tovább

“Adjátok vissza lányainkat”

Nemzetközi kampányhoz csatlakozott a Music FM

Tovább

Kállay-Saunders András 5. lett az idei Eurovízión!

Az 59. Eurovíziós Dalverseny döntője Koppenhágában került megrendezésre. Így Dánia egyedülálló módon másodszorra rendezhette meg a neves dalversenyt. Mint minden évben, így most is két elődöntő zajlott le. A hat döntős országgal együtt huszonhat...

Tovább

Az egyedülálló diplomások gyorsabban találnak párt

Előnyt vagy hátrányt jelent, ha egy társkereső diplomás? Vajon máshogy keresnek párt maguknak a diplomások az interneten? Az első kérdésben megoszlanak a vélemények, de a megkérdezett diplomás egyedülállók jelentős részének igenis számít, hogy...

Tovább

Még 15 napig nevezhetsz! - Hosszabbít ’Az Év Honlapja’ pályázat!

November 15-ig még lehet jelentkezni az online szakma egyik legrangosabb díjára, ’Az Év Honlapja’ pályázatra, ahol 25 kategóriában várják a nevezéseket. 

Tovább

Tantárgy lett ’Az Év honlapja’ pályázat

A Budapesti Metropolitan Főiskola decembertől felveszi tantárgyai közé az idén 14. alkalommal megrendezett ’Az Év honlapja’ pályázatot. 

Tovább

Veszélyben a Google titkos kereső algoritmusa?

A Google kereső titkos algoritmusa, mely ugyanakkor a Google szíve-lelke, lehet, hogy többé már nem is olyan titkos.

Tovább

5000 négyzetméteres közpark és high-tech konténerkilátó az AGORA Budapest építkezésén

Március óta zajlanak az AGORA Budapest építési munkálatai. A projekt ingatlanfejlesztője, a HB Reavis rendhagyó módon a fővárosi közösséget és jövőbeli bérlőit lepte meg egy saját építési területéből leválasztott 5000 négyzetméteres zöld...

Tovább

Formabontó közterületi kampány: szobrot tisztított a Neatly

Nemrégiben indult el Budapesten a magyar Neatly, mely ruhatisztítást és vasalást kínál online megrendelésre.

Tovább

Tokaji furmint, tokaji palackban

Kortárs formatervezésű borospalackokból nincs hiány a világban, borvidéki, autentikus palackforma azonban nem született. Ipacs Géza grafikus ebből kiindulva tervezett a tokaji száraz furmint nemzetközi sikereit támogató, időtálló palackot.

Tovább

A MITTE Communications új ügyfelekkel zárja az évet

A MITTE Communications 2014 második felében új partnerekkel bővítette ügyfélkörét. A stratégiai kommunikációs ügynökség irodája emellett jelölt az Iroda.hu szakportál által meghirdetett "Az Év Design Irodája" versenyen, melynek...

Tovább

Új marketing vezető a Hello Event élén

A rendezvényszervező ügynökség marketing igazgatói posztját Urbán Luca viszi tovább, míg Mórocz Melinda továbbra is a szervezet kreatív igazgatója marad.

Tovább

Gulyás Jánost nevezték ki az MEC Wavemaker közép- és kelet-európai vezetőjének

Gulyás Jánost, az MEC Magyarország ügyvezetőjét nevezte ki a vállalatcsoport az MEC Wavemaker vezetőjének a közép- és kelet-európai régióban. A kinevezést Jeremy Clark, az MEC Wavemaker EMEA-régióbeli vezérigazgatója jelentette be.

Tovább

04

1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Globe Master Studio

Cégnév: Globe Master Kft. Cím: Budapest, 1115 Somogyi út 19. Telefon: 06 1 781 1660, 06 30 403 3170, 06 30 350 7321 E-mail:...
További információk

hírlevél feliratkozás

legolvasottabb cikkek

álláskereső

Miklós Bernadett

Design Terminál, marketing és rendezvény vezető

Tovább

szavazás

Mi a véleménye a kreatív közterületi megoldásokról?

Rontják a város képét, nem tetszenek.
0%
Egy modern városban ezek megszokott dolgok.
0%
Olyan kevés van, nem is tűnik fel a jelenlétük.
0%
Tetszenek, és működnek is.
0%
Remek eszközök ezek a városmarketinghez, még többet!
97%
Korábbi szavazások

címkefelhő

áruház balaton cider coca cola corvin design display divat fiat fifa google horeca iphone karácsony könyv közbeszerzés kutatás laptop márka marketing okostelefon olimpikon online papp-váry porszívó rádió reklám rendezvény tablet tesco tévé turizmus vostro adidas aktuális arc alapítvány alkalmazás alkoholista állás allee amazon ambient apple arany penge arculat ásványvíz atl audi autó autómárka axe baba Bakos Csenge M. bank Bank baranyi réka beckham belső pr Benetton betiltás bírság blackberry blog bond bookline bor borfesztivál borsodi botrány brand btl budapest buli bulvár burger king cba classfm coke csoki csr danone David Hasselhof dekoráció dell design díj direkt marketing disney divat durex electrolux energiaital engagement étterem facebook fanta fejlesztés ferrari fesztivál film flashmob fluor fmcg foci fogyasztói bevonás fogyasztói szokás fogyasztóvédelem fotó fröccs futball fúzió gasztro gemius generali gerilla goodwill google grafika HD Honti heineken herceg hirdetés hírnév honda horec horeca humor hungarofest IBM ikea imázs index innováció instagram interjú internet ipad iphone iphone 5s iptv ital járműreklám játék jog k kampány karrier kávé Kazár Olívia Kenderesi kiállítás kocsma kóla kommunikáció konferencia könyv közmédia közösségi média kreatív kreatív közterület kríziskommunikáció kultúra kupon kutatás kutya kutyaszar lájk lap led lego lenovo libri logó london lottó luxus magazin magyarország márka marketing márton orsolya mcdonalds média médiatanács médiatervezés médiatörvény mém mercedes microsoft mikulás mindigtv mini mobil mol mozi MTVA multicégek munkaügy múzeum neofm nespresso nevetés nike nokia nyár nyomda nyomtatott sajtó obama olimpia online országimázs pálinka pályázat papp-váry paralimpikon paypal Pécs pepsi pepsi, retró, personal branding pinterest plakát playboy pláza politika pr prankvertising PRGN public relations puma QR rádió redbull reklam reklám reklámajándék reklámfelügyelet reklámfilm reklámipar reklamipar reklámjog reklámkivitelezés reklámklub reklámügynökség reklámzene rendezvény RTL sajtburesz sajtó samsung sanoma Slow Budapest social social media soproni sör söröcske spar sport starbucks stella artois strand stratégia szabadalom szálloda szatyor szerencsejáték szex Szili Eszter színház szlogen t-home T-mobile tablet tanulmány targeting társadalom tehetségkutató telefon telekommunikáció telenor termékbevezetés tesco törvény trend turizmus tv twitter üdítő ügyfél ügynökség újság unicef unicum ünnep usa utazás üzlet válság városmarketing vásárcsarnok védjegy vendéglátás verseny vicces vidámpark vine vírus vodafone vodka volkswagen VW web web2 webshop westend workshop wwf yogabook youtube zene

partnereink

Média partnereink

    

Szakmai partnereink


 


 


tudásbázis