A Coca Cola egy új ötlettel állt elő, mely jól illeszkedik jelmondatukhoz, miszerint nyissunk a boldogságra és osszuk meg azt.
Egy új megoldással a 0,33 dl-es dobozos kólát ketté lehet szedni, és az egyik felét odaajándékozhatjuk valaki másnak. A képek jól mutatják, miként lesz az egyből kettő, csupán egy csavaró mozdulattal
„A Coke évek óta arra buzdítja az embereket, hogy osszák meg egymással a boldogságukat – és számtalan módot kínált arra, hogy megosszák a Colájukat” – nyilatkozta a cég. Az új „megosztható Cola” is ezt követi, melyből még csak egy limitált próbaszériát gyártottak le és csak Szingapúrban kapható. Egyelőre nem is várható kiterjesztése a világ minden tájára, nem nagyon fogjuk megtalálni automatákban és a boltokban – persze ez még változhat, semmi sincs kizárva.
Az Ogilvy & Mather ügynökség szingapúri és francia vállalata állt össze és alkotta meg a „Social Colá”-t, vagyis a közösségi Colát, ami közösségépítő erejű – elviekben…
A kampány elviségén túl az új megoldás gyakorlati előnye többek között, hogy a kisebb, felezett méretnek köszönhetően, ha éppen csak gyorsan oltani szeretnénk szomjunkat, de nem kívánunk 3 deci kólát (aminek dobozát nem lehet visszazárni, ha már egyszer kibontottuk, ebből kifolyólag egyből meg kell inni), csak felhörpintjük, a másik felét pedig eltesszük, vagy odaadjuk valakinek. Akár egy kedves idegennek, hogy megismerkedjünk vele. Vagy csak úgy, mert jó a kedvünk.
A Coca-Cola már jópár ötlettel meglepte a világot. Az egyik említésre méltó kezdeményezése a határok eltörlését célozta. India és Pakisztán között összeköttetést létesített virtuális módon úgy, hogy egy időben látták egymást a résztvevők és különböző feladatokat kellett teljesíteniük a felállított masinán keresztül.
A jelenleg hódító „őrület” a Coca Cola címkéken megjelent különböző nevek és megnevezések, ami szintén az ajándékozásra és a boldogság megosztására ösztönzi a fogyasztókat.
Bár a megosztható Cola nem valószínű hogy átlépi Szingapúr határait, azért ne csüggedjünk, hiszen a sornak itt biztosan nincs vége. Kíváncsian várjuk a következő kampányfogást!
Endrész Dorottya
(reklámipar)
A rendezvényszervező ügynökség marketing igazgatói posztját Urbán Luca viszi tovább, míg Mórocz Melinda továbbra is a szervezet kreatív igazgatója marad.
TovábbÚj együttműködést hozott létre a 20th Century Fox, a Panasonic és a Samsung, hogy a legtökéletesebb képélményt alkossák meg a HDR10+ technológiával
TovábbSörünnepet rendeznek június 15 és 18 között a Szabadság téren Belvárosi Sörfesztivál néven.
TovábbA Magyarországon piacvezető Decathlon hitvallásának egyik alappillére a mozgás népszerűsítése, a vállalat küldetésének tekinti, hogy mindenki számára elérhetővé tegye a sportolás örömét. Kutatások bizonyítják, hogy ma több mint 4 millió magyar...
TovábbKörnyezetünk megóvása érdekében a SPAR Magyarország már valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházában biztosítja a csomagolási üveghulladék elhelyezését.
TovábbÚj, focis sorozat indul a Disney Csatornán, ami nem csak a fiúk figyelmét fogja lekötni, hisz az izgalmas történések a lány nézők számára is bőven tartogatnak meglepetéseket.
TovábbHamarosan már magyar nyelven is kapható lesz a The New York Times évkönyve, a Turning Points.
TovábbA Budapesti Fesztiválzenekar lépcsőzenéje közel 3000 embert mozgatott meg a Múzeumok Éjszakáján. A kampányt idén is a Visionary 7 készítette. A Budapesti Fesztiválzenekar lépcsőzenéje közel 3000 embert mozgatott meg a Múzeumok Éjszakáján. A kampányt...
TovábbAz 59. Eurovíziós Dalverseny döntője Koppenhágában került megrendezésre. Így Dánia egyedülálló módon másodszorra rendezhette meg a neves dalversenyt. Mint minden évben, így most is két elődöntő zajlott le. A hat döntős országgal együtt huszonhat...
TovábbElőnyt vagy hátrányt jelent, ha egy társkereső diplomás? Vajon máshogy keresnek párt maguknak a diplomások az interneten? Az első kérdésben megoszlanak a vélemények, de a megkérdezett diplomás egyedülállók jelentős részének igenis számít, hogy...
TovábbNovember 15-ig még lehet jelentkezni az online szakma egyik legrangosabb díjára, ’Az Év Honlapja’ pályázatra, ahol 25 kategóriában várják a nevezéseket.
TovábbA Budapesti Metropolitan Főiskola decembertől felveszi tantárgyai közé az idén 14. alkalommal megrendezett ’Az Év honlapja’ pályázatot.
TovábbA Google kereső titkos algoritmusa, mely ugyanakkor a Google szíve-lelke, lehet, hogy többé már nem is olyan titkos.
TovábbMárcius óta zajlanak az AGORA Budapest építési munkálatai. A projekt ingatlanfejlesztője, a HB Reavis rendhagyó módon a fővárosi közösséget és jövőbeli bérlőit lepte meg egy saját építési területéből leválasztott 5000 négyzetméteres zöld...
TovábbNemrégiben indult el Budapesten a magyar Neatly, mely ruhatisztítást és vasalást kínál online megrendelésre.
TovábbKortárs formatervezésű borospalackokból nincs hiány a világban, borvidéki, autentikus palackforma azonban nem született. Ipacs Géza grafikus ebből kiindulva tervezett a tokaji száraz furmint nemzetközi sikereit támogató, időtálló palackot.
TovábbA MITTE Communications 2014 második felében új partnerekkel bővítette ügyfélkörét. A stratégiai kommunikációs ügynökség irodája emellett jelölt az Iroda.hu szakportál által meghirdetett "Az Év Design Irodája" versenyen, melynek...
TovábbA rendezvényszervező ügynökség marketing igazgatói posztját Urbán Luca viszi tovább, míg Mórocz Melinda továbbra is a szervezet kreatív igazgatója marad.
TovábbGulyás Jánost, az MEC Magyarország ügyvezetőjét nevezte ki a vállalatcsoport az MEC Wavemaker vezetőjének a közép- és kelet-európai régióban. A kinevezést Jeremy Clark, az MEC Wavemaker EMEA-régióbeli vezérigazgatója jelentette be.
Tovább
Fő feladat: Az ügynökség elsődleges feladatának tekinti, hogy megbízóink piaci pozícióját folyamatos javítsa és növelje, kreativitásunk,...
További információk