FaceBook blog.hu

Marketing - Reklám

Fantörpikus akció

2013.09.19

Hupikék törpikés dominó! Ugye, hogy ismerős? Ügyifogyi a TV-ben, tároló szütyő, doboz a Tesco áruházakban, lelkes kisgyerekek, hisztérikus szülők a kasszáknál. Így még ismerősebb, igaz?

A Tesco fantörpikus módon beszőtte az életünket - számtalan szülő agymosottként jár a Tesco-ba csak és kizárólag a dominókért... Lássuk, mennyire fajult el a helyzet.

A Tesco, augusztus 1-én indította el a dominó gyűjtő akcióját. 28 db Hupikék törpikés dominót (a kockák egyik felén egy-egy törp, míg a másikon Tesco logó látható) kell összegyűjteni a teljes készlethez. Háromezer forintonként járt egy-egy dominó (természetesen zárt csomagolásban, hogy ne lássuk épp milyet kaptunk), illetve egyes kiemelt termékek vásárlása plusz dominókkal jár. Hasonló akciót láttunk már, nem is egyet, ez azonban minden eddiginél nagyobb sikerre tett szert.



Az ajándék (esetünkben dominó) osztogatás egy klasszikus vásárlásösztönző technika. A vásárlásösztönzés (Sales Promotion), olyan piacbefolyásoló módszerek összessége, melyek közvetlenül ösztönzik a fogyasztót vagy viszonteladót a vásárlásra. Ezeket az eszközöket célszerű reklámmal kombinálni, hiszen így képesek tartós kapcsolatot kiépíteni a fogyasztó és az eladó között.

Arra nyilvánvalóan nem fogunk adatot találni, hogy a dominógyűjtés hány (ezer-millió) forintot tett be a Tesco zsebébe, inkább azt vizsgálnánk meg, hogy milyen lépéseket tett az áruház annak érdekében, hogy valóságos hisztéria alakuljon ki a játék körül.

1. TV szpot. Édes kisgyerek, ahogy játszik az apukájával, együtt keresik Ügyifogyit. A reklám az érzelmekre hat és tökéletesen célt is ért. Felkeltette a szülők és a gyerekek figyelmét egyaránt. A reklám az utóbbi időben már csak arra hívja fel a figyelmet, hogy szeptember végéig még gyűjthetőek a dominók, de csak és kizárólag a kiemelt termékek vásárlása esetén.

2. "...hogy a törpikék biztonságban legyenek". A gyerekek egy idő után elkezdenek értelmileg is kötődni a dominókockákhoz, hiszen azok a mesefilm egyes szereplőit jelenítik, elevenítik meg számukra (a reklámfilm erre rá is erősít), így nyilvánvaló, hogy vigyázni szeretnének rájuk. A Tesco erre is megoldást nyújt, hiszen vásárolható dominó gyűjtő szütyő és doboz is. Néhány perc gondolkodás után azonban rájövünk, hogy ezekből nem lesz elég egy-egy, hiszen azok 28 darab dominóra vannak optimalizálva. Mivel olyan szerencsénk nincs, hogy ne legyen egy-egy dominóból több darabunk, így szinte biztos, hogy egy tároló kevés lesz. Azaz az ingyenes vásárlásra ösztönző ajándék ezzel plusz forgalmat és vásárlást generált a Tesco-nak.

3. Hupikék törpikés egyéb termékek, figyelemfelkeltés az üzletekben. Ha a gyerek megszerette az ingyenes dominókat és a törpikéket, nyilvánvaló, hogy minden olyan terméket szeretni fog, amin törpike szerepel, vagy, ami a törpikékhez köthető. Ezzel újabb forgalmat generálva az áruházláncnak.

4. Törphétvége. Minden Tesco hipermarketben, szeptember 14-én, reggel 10 és délután 1 óra között, lehetőség nyílt szervezett csereberére. Ez nyilván megkönnyítette a szülők dolgát, de egyben azt is elérte, hogy a szombati nagybevásárlást a Tesco-ban intézzék el. Hiszen, ha a gyerek miatt már úgyis ott vagyunk, akkor egyszerűbb ott bevásárolni is. És ezzel mit ért ez a Tesco? Újabb forgalomnövekedést.

Nem is olyan bonyolult, igaz? Egy egyszerű ajándék (természetesen sok darabos, hogy hosszasan és macerásan lehessen gyűjteni), néhány plusz szolgáltatás (gyűjtődoboz, cserebere nap), kis hírverés (POS, TV szpot) és máris kész fantörpikus bevétel generálás.



És akkor nézzük a másik oldalt, a fogyasztók oldalát. Vajon miért mondom azt, hogy hisztéria alakult ki? (személyes tapasztalatok következnek)

1. Egy kedves ismerős csak azért a Tesco áruházban vette meg az új mosógépét 90 ezer Ft értékben, hogy 30 darab törpikés dominót kapjon (az unokáinak gyűjtötte őket). Igaz utóbb belátta, hogy ezért az árért sokkal jobb mosógépet is beszerezhetett volna, sőt még ezzel az akcióval sem lett meg hiánytalanul a dominó készlet (több hónapos, több személy általi gyűjtés után és mosógép vásárlás után sem...)

2. iDoll Orsit jóformán megverték az áruház parkolójában, csak mert felesleges dominóit egy, egygyerekes családnak ajánlotta fel, miközben a szomszédos autónál két kisgyerek épp egy dominón veszett össze. Tanulság: vagy ne ajánljuk fel ilyen esetben a számunka fölösleges ajándékot vagy alaposan nézzünk körbe, hogy kinek lehet "nagyobb" szüksége rá. Szimpátiát, mint befolyásoló tényezőt felejtsük el.

3. Kétségbeesett szülők FB üzenetei. FB falon cserebere posztokat lehet látni. Kétségbeesett szülök valós vagy virtuális barátaikkal szeretnének dominókat cserélni. "Kérlek, este dobd be a szomszédnak, aki még ma odaadja", "Találkozzunk holnap és cseréljünk", "Ne izgulj, viszem Neked", "Átadás, hol? mikor?" - végülis... összehozza az embereket. És szuper ingyen reklámot, azaz szájreklámot biztosít a Tesco-nak.

4. Megint FB. Hisztérikus, reklamáló posztok, amiért kopik a festék az ingyen dominókockákról. Reklamáció a Tesco-nak, Tesco jó fej válasza... Megbolondult a világ. De, mint tudjuk a rossz reklám is reklám, illetve a Tesco minden kopott dominót kicserél, azaz jó fej, így újabb szájreklámot biztosítottunk az áruháznak.

Mai cikkünk nem tényközlő, inkább vélemény (panaszkodó...) cikk volt, ami bemutatta a Hupikék törpikék valós hatásait. Gyerekeik, unokáik nyomása alatt álló, kétségbeesett szülők, nagyszülők plusz forgalmat zsebbe rakó, rengeteg ingyen reklámot szerzett, nevető Tesco. Fantörpikus akció volt, tényleg!


Princz Viktória
(reklámipar/MarketingiDolls)

 

 


 
Címkék: tesco, kampány, reklám
vissza az előző oldalra

Új marketing vezető a Hello Event élén

A rendezvényszervező ügynökség marketing igazgatói posztját Urbán Luca viszi tovább, míg Mórocz Melinda továbbra is a szervezet kreatív igazgatója marad.

Tovább

Új együttműködést hozott létre a 20th Century Fox, a Panasonic és a Samsung

Új együttműködést hozott létre a 20th Century Fox, a Panasonic és a Samsung, hogy a legtökéletesebb képélményt alkossák meg a HDR10+ technológiával

Tovább

Négynapos sörünnepet rendeznek a Szabadság téren

Sörünnepet rendeznek június 15 és 18 között a Szabadság téren Belvárosi Sörfesztivál néven. 

Tovább

A Decathlon új kezdeményezése mozgásba hozza az országot

A Magyarországon piacvezető Decathlon hitvallásának egyik alappillére a mozgás népszerűsítése, a vállalat küldetésének tekinti, hogy mindenki számára elérhetővé tegye a sportolás örömét. Kutatások bizonyítják, hogy ma több mint 4 millió magyar...

Tovább

Környezettudatos üveghulladék gyűjtés a SPAR áruházaiban

Környezetünk megóvása érdekében a SPAR Magyarország már valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházában biztosítja a csomagolási üveghulladék elhelyezését.

Tovább

Tehetséges focistákról szól az új Disney-sorozat

Új, focis sorozat indul a Disney Csatornán, ami nem csak a fiúk figyelmét fogja lekötni, hisz az izgalmas történések a lány nézők számára is bőven tartogatnak meglepetéseket. 

Tovább

Geomédia: Jön a magyar Turning Points

Hamarosan már magyar nyelven is kapható lesz a The New York Times évkönyve, a Turning Points. 

Tovább

Zenekar a lépcsőn

A Budapesti Fesztiválzenekar lépcsőzenéje közel 3000 embert mozgatott meg a Múzeumok Éjszakáján. A kampányt idén is a Visionary 7 készítette. A Budapesti Fesztiválzenekar lépcsőzenéje közel 3000 embert mozgatott meg a Múzeumok Éjszakáján. A kampányt...

Tovább

“Adjátok vissza lányainkat”

Nemzetközi kampányhoz csatlakozott a Music FM

Tovább

Kállay-Saunders András 5. lett az idei Eurovízión!

Az 59. Eurovíziós Dalverseny döntője Koppenhágában került megrendezésre. Így Dánia egyedülálló módon másodszorra rendezhette meg a neves dalversenyt. Mint minden évben, így most is két elődöntő zajlott le. A hat döntős országgal együtt huszonhat...

Tovább

Az egyedülálló diplomások gyorsabban találnak párt

Előnyt vagy hátrányt jelent, ha egy társkereső diplomás? Vajon máshogy keresnek párt maguknak a diplomások az interneten? Az első kérdésben megoszlanak a vélemények, de a megkérdezett diplomás egyedülállók jelentős részének igenis számít, hogy...

Tovább

Még 15 napig nevezhetsz! - Hosszabbít ’Az Év Honlapja’ pályázat!

November 15-ig még lehet jelentkezni az online szakma egyik legrangosabb díjára, ’Az Év Honlapja’ pályázatra, ahol 25 kategóriában várják a nevezéseket. 

Tovább

Tantárgy lett ’Az Év honlapja’ pályázat

A Budapesti Metropolitan Főiskola decembertől felveszi tantárgyai közé az idén 14. alkalommal megrendezett ’Az Év honlapja’ pályázatot. 

Tovább

Veszélyben a Google titkos kereső algoritmusa?

A Google kereső titkos algoritmusa, mely ugyanakkor a Google szíve-lelke, lehet, hogy többé már nem is olyan titkos.

Tovább

5000 négyzetméteres közpark és high-tech konténerkilátó az AGORA Budapest építkezésén

Március óta zajlanak az AGORA Budapest építési munkálatai. A projekt ingatlanfejlesztője, a HB Reavis rendhagyó módon a fővárosi közösséget és jövőbeli bérlőit lepte meg egy saját építési területéből leválasztott 5000 négyzetméteres zöld...

Tovább

Formabontó közterületi kampány: szobrot tisztított a Neatly

Nemrégiben indult el Budapesten a magyar Neatly, mely ruhatisztítást és vasalást kínál online megrendelésre.

Tovább

Tokaji furmint, tokaji palackban

Kortárs formatervezésű borospalackokból nincs hiány a világban, borvidéki, autentikus palackforma azonban nem született. Ipacs Géza grafikus ebből kiindulva tervezett a tokaji száraz furmint nemzetközi sikereit támogató, időtálló palackot.

Tovább

A MITTE Communications új ügyfelekkel zárja az évet

A MITTE Communications 2014 második felében új partnerekkel bővítette ügyfélkörét. A stratégiai kommunikációs ügynökség irodája emellett jelölt az Iroda.hu szakportál által meghirdetett "Az Év Design Irodája" versenyen, melynek...

Tovább

Új marketing vezető a Hello Event élén

A rendezvényszervező ügynökség marketing igazgatói posztját Urbán Luca viszi tovább, míg Mórocz Melinda továbbra is a szervezet kreatív igazgatója marad.

Tovább

Gulyás Jánost nevezték ki az MEC Wavemaker közép- és kelet-európai vezetőjének

Gulyás Jánost, az MEC Magyarország ügyvezetőjét nevezte ki a vállalatcsoport az MEC Wavemaker vezetőjének a közép- és kelet-európai régióban. A kinevezést Jeremy Clark, az MEC Wavemaker EMEA-régióbeli vezérigazgatója jelentette be.

Tovább

12

1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31

Image Clinic. Reklám szakrendelő

Hatékony és gyors reklámmegoldások, tervezéstől a kivitelezésig egy helyen! Cégnév: Image Clinic Kft. Cím: 2120 Dunakeszi, Madách utca 22/4...
További információk

hírlevél feliratkozás

legolvasottabb cikkek

álláskereső

Miklós Bernadett

Design Terminál, marketing és rendezvény vezető

Tovább

szavazás

Mi a véleménye a kreatív közterületi megoldásokról?

Korábbi szavazások

címkefelhő

áruház balaton cider coca cola corvin design display divat fiat fifa google horeca iphone karácsony könyv közbeszerzés kutatás laptop márka marketing okostelefon olimpikon online papp-váry porszívó rádió reklám rendezvény tablet tesco tévé turizmus vostro adidas aktuális arc alapítvány alkalmazás alkoholista állás allee amazon ambient apple arany penge arculat ásványvíz atl audi autó autómárka axe baba Bakos Csenge M. Bank bank baranyi réka beckham belső pr Benetton betiltás bírság blackberry blog bond bookline bor borfesztivál borsodi botrány brand btl budapest buli bulvár burger king cba classfm coke csoki csr danone David Hasselhof dekoráció dell design díj direkt marketing disney divat durex electrolux energiaital engagement étterem facebook fanta fejlesztés ferrari fesztivál film flashmob fluor fmcg foci fogyasztói bevonás fogyasztói szokás fogyasztóvédelem fotó fröccs futball fúzió gasztro gemius generali gerilla goodwill google grafika HD Honti heineken herceg hirdetés hírnév honda horec horeca humor hungarofest IBM ikea imázs index innováció instagram interjú internet ipad iphone iphone 5s iptv ital járműreklám játék jog k kampány karrier kávé Kazár Olívia Kenderesi kiállítás kocsma kóla kommunikáció konferencia könyv közmédia közösségi média kreatív kreatív közterület kríziskommunikáció kultúra kupon kutatás kutya kutyaszar lájk lap led lego lenovo libri logó london lottó luxus magazin magyarország márka marketing márton orsolya mcdonalds média médiatanács médiatervezés médiatörvény mém mercedes microsoft mikulás mindigtv mini mobil mol mozi MTVA multicégek munkaügy múzeum neofm nespresso nevetés nike nokia nyár nyomda nyomtatott sajtó obama olimpia online országimázs pálinka pályázat papp-váry paralimpikon paypal Pécs pepsi pepsi, retró, personal branding pinterest plakát playboy pláza politika pr prankvertising PRGN public relations puma QR rádió redbull reklam reklám reklámajándék reklámfelügyelet reklámfilm reklámipar reklamipar reklámjog reklámkivitelezés reklámklub reklámügynökség reklámzene rendezvény RTL sajtburesz sajtó samsung sanoma Slow Budapest social social media soproni sör söröcske spar sport starbucks stella artois strand stratégia szabadalom szálloda szatyor szerencsejáték szex Szili Eszter színház szlogen t-home T-mobile tablet tanulmány targeting társadalom tehetségkutató telefon telekommunikáció telenor termékbevezetés tesco törvény trend turizmus tv twitter üdítő ügyfél ügynökség újság unicef unicum ünnep usa utazás üzlet válság városmarketing vásárcsarnok védjegy vendéglátás verseny vicces vidámpark vine vírus vodafone vodka volkswagen VW web web2 webshop westend workshop wwf yogabook youtube zene

partnereink

Média partnereink

    

Szakmai partnereink


 


 


tudásbázis