FaceBook blog.hu

Marketing - Social media

Pedofilszűrő a Facebook Graph-ban

2013.02.17

A Facebook új, nemsokára megjelenő keresőjével a felhasználók sokkal több keresési paraméter alapján tudnak majd rákeresni ismerőseikre, ez a lehetőség pedig igencsak kedvezne a pedofil usereknek

A kiskorúak védelmének érdekében a közösségi oldal olyan korlátozásokat épített a keresőbe, melyek igyekeznek kiszűrni a pedofilokat, emellett pedig felhívja felhasználói figyelmét a felelősségteljes facebookozásra is.

A Facebook új keresőjével, a Graph keresővel  sokkal árnyaltabban, szélesebb körben és célorientáltabban tudunk majd keresni emberekre, ez pedig jó lehetőséget adna a pedofil felhasználóknak arra, hogy kiszűrjék a kiskorú gyermekeket vagy az egyedülálló fiatalokat. A keresési paramétereknél csak a kor és a családi állapot opciónál kellene a kívánt adatokat megadni, és máris levelezésbe tudnának kezdeni a kiszemelt gyermekkel. Azért, hogy ez ne valósulhasson meg, és védjék fiatal felhasználóikat, a Facebook különböző korlátozásokkal látta el a Graph-ot, úgynevezett „pedofilszűrőt” épített a keresőbe.

A közösségi oldal már régebben kiemelte, hogy mindenképpen szem előtt tartja a kereső fejlesztésekor a kiskorúak biztonságát és adataiknak védelmét, de csak most csütörtökön jelentett be konkrétumokat, melyek szerint a tizennyolcadik életévüket be nem töltött fiatalokra nem lehet majd rákeresni koruk vagy lakóhelyük alapján, így aki közeli egyedülálló fiatalok adatlapjára lenne kíváncsi, az nem kap majd eredményeket. A Facebook közleménye szerint a 13 és 17 év közötti fiatalokra vonatkozó keresések csak a lehetséges felhasználók ismerőseit és azok ismerőseit listázza majd.

A Facebook közleményében leírtak szerint a közösségi oldalon velünk régebben már megosztott fotókra, helyekre és információkra is kereshetünk majd a Graph segítségével, így ha emlékszünk, hogy valaki megosztott számunkra érdekes vagy hasznos információkat vagy adatokat, de már nem tudjuk, hogy mikor, vagy azt sem, hogy ki volt az, csak be kell állítani a keresőben, hogy mire szeretnénk keresni, és a Graph listázza majd a találatokat. Ezen felül külön kategóriákban is kereshetünk, például adhatunk olyan parancsot, hogy a Facebook listázza minden ismerősünket, aki szereti a Rolling Stonest, vagy aki járt már Spanyolországban.

Jelenleg az alkalmazást még csak kis körben használhatja pár olyan felhasználó, aki angolul használja a Facebookot, ők a tesztközönség, az ő reakcióik és visszajelzéseik alapján a közösségi oldal tovább fejleszti és alakítja a keresőt, mielőtt mindenki számára elérhetővé tenné.

A legfontosabb, amire a Facebook figyelmeztet, hogy felelősségteljesen használjuk az oldalt, mert amit egyszer megosztottunk ismerőseinkkel, azt az Facebook tárolja, és Graph kereső segítségével kereshetővé is válnak azok a posztjaink, érdeklődési körünk, családi állapotunk vagy fotóink, amit a kereső személy is láthatott adatlapunkon. A közösségi oldal ezek mellet felhívja a figyelmünket arra, hogy célszerű használni a tevékenységnaplót, mivel az minden lájkunkat, hozzászólásunkat tárolja, így nyomon követhetjük saját aktivitásunkat, és utólag is beállíthatjuk, hogy kik láthatják egyes posztjainkat, ezzel pedig eldönthetjük, ki találhat meg minket az adott bejegyzés alapján, és milyen paraméterek szerint kereshetnek ránk más felhasználók.
 

Kazár Olívia
(reklámipar)

 
vissza az előző oldalra

Új marketing vezető a Hello Event élén

A rendezvényszervező ügynökség marketing igazgatói posztját Urbán Luca viszi tovább, míg Mórocz Melinda továbbra is a szervezet kreatív igazgatója marad.

Tovább

Új együttműködést hozott létre a 20th Century Fox, a Panasonic és a Samsung

Új együttműködést hozott létre a 20th Century Fox, a Panasonic és a Samsung, hogy a legtökéletesebb képélményt alkossák meg a HDR10+ technológiával

Tovább

Négynapos sörünnepet rendeznek a Szabadság téren

Sörünnepet rendeznek június 15 és 18 között a Szabadság téren Belvárosi Sörfesztivál néven. 

Tovább

A Decathlon új kezdeményezése mozgásba hozza az országot

A Magyarországon piacvezető Decathlon hitvallásának egyik alappillére a mozgás népszerűsítése, a vállalat küldetésének tekinti, hogy mindenki számára elérhetővé tegye a sportolás örömét. Kutatások bizonyítják, hogy ma több mint 4 millió magyar...

Tovább

Környezettudatos üveghulladék gyűjtés a SPAR áruházaiban

Környezetünk megóvása érdekében a SPAR Magyarország már valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházában biztosítja a csomagolási üveghulladék elhelyezését.

Tovább

Tehetséges focistákról szól az új Disney-sorozat

Új, focis sorozat indul a Disney Csatornán, ami nem csak a fiúk figyelmét fogja lekötni, hisz az izgalmas történések a lány nézők számára is bőven tartogatnak meglepetéseket. 

Tovább

Geomédia: Jön a magyar Turning Points

Hamarosan már magyar nyelven is kapható lesz a The New York Times évkönyve, a Turning Points. 

Tovább

Zenekar a lépcsőn

A Budapesti Fesztiválzenekar lépcsőzenéje közel 3000 embert mozgatott meg a Múzeumok Éjszakáján. A kampányt idén is a Visionary 7 készítette. A Budapesti Fesztiválzenekar lépcsőzenéje közel 3000 embert mozgatott meg a Múzeumok Éjszakáján. A kampányt...

Tovább

“Adjátok vissza lányainkat”

Nemzetközi kampányhoz csatlakozott a Music FM

Tovább

Kállay-Saunders András 5. lett az idei Eurovízión!

Az 59. Eurovíziós Dalverseny döntője Koppenhágában került megrendezésre. Így Dánia egyedülálló módon másodszorra rendezhette meg a neves dalversenyt. Mint minden évben, így most is két elődöntő zajlott le. A hat döntős országgal együtt huszonhat...

Tovább

Az egyedülálló diplomások gyorsabban találnak párt

Előnyt vagy hátrányt jelent, ha egy társkereső diplomás? Vajon máshogy keresnek párt maguknak a diplomások az interneten? Az első kérdésben megoszlanak a vélemények, de a megkérdezett diplomás egyedülállók jelentős részének igenis számít, hogy...

Tovább

Még 15 napig nevezhetsz! - Hosszabbít ’Az Év Honlapja’ pályázat!

November 15-ig még lehet jelentkezni az online szakma egyik legrangosabb díjára, ’Az Év Honlapja’ pályázatra, ahol 25 kategóriában várják a nevezéseket. 

Tovább

Tantárgy lett ’Az Év honlapja’ pályázat

A Budapesti Metropolitan Főiskola decembertől felveszi tantárgyai közé az idén 14. alkalommal megrendezett ’Az Év honlapja’ pályázatot. 

Tovább

Veszélyben a Google titkos kereső algoritmusa?

A Google kereső titkos algoritmusa, mely ugyanakkor a Google szíve-lelke, lehet, hogy többé már nem is olyan titkos.

Tovább

5000 négyzetméteres közpark és high-tech konténerkilátó az AGORA Budapest építkezésén

Március óta zajlanak az AGORA Budapest építési munkálatai. A projekt ingatlanfejlesztője, a HB Reavis rendhagyó módon a fővárosi közösséget és jövőbeli bérlőit lepte meg egy saját építési területéből leválasztott 5000 négyzetméteres zöld...

Tovább

Formabontó közterületi kampány: szobrot tisztított a Neatly

Nemrégiben indult el Budapesten a magyar Neatly, mely ruhatisztítást és vasalást kínál online megrendelésre.

Tovább

Tokaji furmint, tokaji palackban

Kortárs formatervezésű borospalackokból nincs hiány a világban, borvidéki, autentikus palackforma azonban nem született. Ipacs Géza grafikus ebből kiindulva tervezett a tokaji száraz furmint nemzetközi sikereit támogató, időtálló palackot.

Tovább

A MITTE Communications új ügyfelekkel zárja az évet

A MITTE Communications 2014 második felében új partnerekkel bővítette ügyfélkörét. A stratégiai kommunikációs ügynökség irodája emellett jelölt az Iroda.hu szakportál által meghirdetett "Az Év Design Irodája" versenyen, melynek...

Tovább

Új marketing vezető a Hello Event élén

A rendezvényszervező ügynökség marketing igazgatói posztját Urbán Luca viszi tovább, míg Mórocz Melinda továbbra is a szervezet kreatív igazgatója marad.

Tovább

Gulyás Jánost nevezték ki az MEC Wavemaker közép- és kelet-európai vezetőjének

Gulyás Jánost, az MEC Magyarország ügyvezetőjét nevezte ki a vállalatcsoport az MEC Wavemaker vezetőjének a közép- és kelet-európai régióban. A kinevezést Jeremy Clark, az MEC Wavemaker EMEA-régióbeli vezérigazgatója jelentette be.

Tovább

04

1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Cypress Nyomdai Szolgáltató Kft.

Cégünk a digitális technológiát alkalmazó nyomdák elsői közt, 2003 óta kíínál nyomdai szolgáltatásokat a piac különböző szegmensei számára...
További információk

hírlevél feliratkozás

legolvasottabb cikkek

álláskereső

Miklós Bernadett

Design Terminál, marketing és rendezvény vezető

Tovább

szavazás

Mi a véleménye a kreatív közterületi megoldásokról?

Rontják a város képét, nem tetszenek.
0%
Egy modern városban ezek megszokott dolgok.
0%
Olyan kevés van, nem is tűnik fel a jelenlétük.
0%
Tetszenek, és működnek is.
0%
Remek eszközök ezek a városmarketinghez, még többet!
97%
Korábbi szavazások

címkefelhő

áruház balaton cider coca cola corvin design display divat fiat fifa google horeca iphone karácsony könyv közbeszerzés kutatás laptop márka marketing okostelefon olimpikon online papp-váry porszívó rádió reklám rendezvény tablet tesco tévé turizmus vostro adidas aktuális arc alapítvány alkalmazás alkoholista állás allee amazon ambient apple arany penge arculat ásványvíz atl audi autó autómárka axe baba Bakos Csenge M. bank Bank baranyi réka beckham belső pr Benetton betiltás bírság blackberry blog bond bookline bor borfesztivál borsodi botrány brand btl budapest buli bulvár burger king cba classfm coke csoki csr danone David Hasselhof dekoráció dell design díj direkt marketing disney divat durex electrolux energiaital engagement étterem facebook fanta fejlesztés ferrari fesztivál film flashmob fluor fmcg foci fogyasztói bevonás fogyasztói szokás fogyasztóvédelem fotó fröccs futball fúzió gasztro gemius generali gerilla goodwill google grafika HD Honti heineken herceg hirdetés hírnév honda horec horeca humor hungarofest IBM ikea imázs index innováció instagram interjú internet ipad iphone iphone 5s iptv ital járműreklám játék jog k kampány karrier kávé Kazár Olívia Kenderesi kiállítás kocsma kóla kommunikáció konferencia könyv közmédia közösségi média kreatív kreatív közterület kríziskommunikáció kultúra kupon kutatás kutya kutyaszar lájk lap led lego lenovo libri logó london lottó luxus magazin magyarország márka marketing márton orsolya mcdonalds média médiatanács médiatervezés médiatörvény mém mercedes microsoft mikulás mindigtv mini mobil mol mozi MTVA multicégek munkaügy múzeum neofm nespresso nevetés nike nokia nyár nyomda nyomtatott sajtó obama olimpia online országimázs pálinka pályázat papp-váry paralimpikon paypal Pécs pepsi pepsi, retró, personal branding pinterest plakát playboy pláza politika pr prankvertising PRGN public relations puma QR rádió redbull reklám reklam reklámajándék reklámfelügyelet reklámfilm reklamipar reklámipar reklámjog reklámkivitelezés reklámklub reklámügynökség reklámzene rendezvény RTL sajtburesz sajtó samsung sanoma Slow Budapest social social media soproni sör söröcske spar sport starbucks stella artois strand stratégia szabadalom szálloda szatyor szerencsejáték szex Szili Eszter színház szlogen t-home T-mobile tablet tanulmány targeting társadalom tehetségkutató telefon telekommunikáció telenor termékbevezetés tesco törvény trend turizmus tv twitter üdítő ügyfél ügynökség újság unicef unicum ünnep usa utazás üzlet válság városmarketing vásárcsarnok védjegy vendéglátás verseny vicces vidámpark vine vírus vodafone vodka volkswagen VW web web2 webshop westend workshop wwf yogabook youtube zene

partnereink

Média partnereink

    

Szakmai partnereink


 


 


tudásbázis