FaceBook blog.hu

Marketing

A reklámzenék hatalmáról

2013.06.06

Gerappa. A népszerű reklámnak köszönhetően valószínűleg mindenkinek ismerősen cseng ez a halandzsa, és a hozzá kapcsolható dal. Rendkívüli, hogy mi mindenre képes a zene, és ez a reklámok világára is kimondottan vonatkozik.

Nem is kell ahhoz túl nagy merészség, hogy kijelentsük: egy-egy márka kampányában a reklám zenéje legalább olyan fontos lehet, mint maga a kreatívötlet. Számos (jól sikerült) dalválasztás esetében elmondhatjuk, hogy az adott kisfilmben felcsendülő dallamok felidézik a népszerűsített terméket, bárhol halljuk is. Emellett igen nagy szerepe van az arculatépítésben és a márka későbbi megítélésében is.

A briefeket követve a reklámügynökségek sokszor nem fektetnek különösen nagy hangsúlyt a megfelelő szám kiválasztására. A gyakorlatiasabb oldalról szemlélve a dolgot ez érthető is, hiszen – különösen külföldön – a jogosultság megszerzése és kifizetése nem könnyű, és nagyon drága feladat. Bár hazai körökben ez mérsékeltebb, itthon az első helyen mégis a költségkímélés és a gyorsaság áll, ezért sem rukkolnak elő mindig briliáns és ismert dalkölteményekkel a cégek. Szerencsére persze szép számmal akadnak kellemes kivételek, ugyanis az itteni jogdíjvásárlást nagyon olcsón is meg lehet úszni.

A reklámzene kiválasztása több szempontból is kiemelten fontos feladat, hiszen nem csak arra szolgál, hogy emlékezetessé tegye a kisfilmet. Emellett főbb feladatai a figyelem felkeltése és fenntartása, a hangulat megteremtése, amelyet közvetíteni kívánnak, és a vizuális élmény még hatásosabbá tétele. Sok múlhat a választott dalon, ugyanis számít, mennyire nyeri el a közönség tetszését, illetve mennyire idomul az adott termék köré. Ezek mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a potenciális vásárlóban megragad-e a márka valamint a hozzá fűződő képek és hangok emléke.

Sokszor ezért is lehet szerencsés egy gyakran ismételt, rádiókban is játszott zene, ugyanis így több alkalom adódik arra, hogy a reklámozott termék felidéződhessen az emberekben. Ezen kívül még egy ismeretlen, ám annál fülbemászóbb dallam választása is kiváló ötletnek bizonyulhat, hiszen ez tömegek érdeklődését keltheti fel. Ez pedig elindíthat egy folyamatot, melynek során kutatni kezdenek a szám után, ezzel közvetetten is népszerűsítve a márkát. Ezt jól alá is támasztja például egy hazai weboldal, a Reklámadatbázis, ahol felkereshetjük kedvenc reklámzenéinket.

Idézzünk fel két példát, ahol a reklámzene nagy sikert aratott. Ilyen a Sony Bravia emlékezetes kisfilmje, amelyben színes televízióját népszerűsíti. Aligha volt olyan, aki ne kapta volna fel a fejét erre a reklámfilmre, és az alatta hallható dalra. A képsorok nagyon látványosak voltak, színes gumilabdák tömkelege zúdult le a lejtős utcákon. A zenéjét azt tette igazán különlegessé, hogy nem akart hangos lenni vagy kitűnni, a maga egyszerűségével és megnyugtató hangzásával mégis figyelemfelkeltő volt. A kép és hang harmóniája pedig csak még tökéletesebbé tette a reklámot.

A másik példa igencsak ambivalensre sikeredett. A már emlegetett Gerappa-kampányról van szó, amelyre bár mindenki emlékszik, arra azonban, hogy az mit is népszerűsített, már kevésbé. A siker kettőssége ebből is fakad. A „gerappa” szinte szállóigévé vált, és minden idők egyik legismertebb reklámzenéjévé nőtte ki magát. Ám maga a reklám illetve az abból származó haszon hatalmas bukásnak bizonyult. Mert igaz, hogy mindenki a gerappa-t fújta, a termék mégsem lett kiemelve kellőképpen, így a promóció nem érte el a célját.

Akármennyire is jelentéktelen feladatnak tűnhet a reklám alatti zene megválasztása, annál bonyolultabb és összetettebb. Nem egyszerű: meg kell ragadnia a figyelmet, megtestesítenie a terméket, közvetítenie a kívánt üzenetet és persze minél inkább belemásznia a fogyasztó fejébe.

 

Szili Eszter
(reklámipar)

 
Címkék: reklám, reklámzene, tv
vissza az előző oldalra

Új marketing vezető a Hello Event élén

A rendezvényszervező ügynökség marketing igazgatói posztját Urbán Luca viszi tovább, míg Mórocz Melinda továbbra is a szervezet kreatív igazgatója marad.

Tovább

Új együttműködést hozott létre a 20th Century Fox, a Panasonic és a Samsung

Új együttműködést hozott létre a 20th Century Fox, a Panasonic és a Samsung, hogy a legtökéletesebb képélményt alkossák meg a HDR10+ technológiával

Tovább

Négynapos sörünnepet rendeznek a Szabadság téren

Sörünnepet rendeznek június 15 és 18 között a Szabadság téren Belvárosi Sörfesztivál néven. 

Tovább

A Decathlon új kezdeményezése mozgásba hozza az országot

A Magyarországon piacvezető Decathlon hitvallásának egyik alappillére a mozgás népszerűsítése, a vállalat küldetésének tekinti, hogy mindenki számára elérhetővé tegye a sportolás örömét. Kutatások bizonyítják, hogy ma több mint 4 millió magyar...

Tovább

Környezettudatos üveghulladék gyűjtés a SPAR áruházaiban

Környezetünk megóvása érdekében a SPAR Magyarország már valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházában biztosítja a csomagolási üveghulladék elhelyezését.

Tovább

Tehetséges focistákról szól az új Disney-sorozat

Új, focis sorozat indul a Disney Csatornán, ami nem csak a fiúk figyelmét fogja lekötni, hisz az izgalmas történések a lány nézők számára is bőven tartogatnak meglepetéseket. 

Tovább

Geomédia: Jön a magyar Turning Points

Hamarosan már magyar nyelven is kapható lesz a The New York Times évkönyve, a Turning Points. 

Tovább

Zenekar a lépcsőn

A Budapesti Fesztiválzenekar lépcsőzenéje közel 3000 embert mozgatott meg a Múzeumok Éjszakáján. A kampányt idén is a Visionary 7 készítette. A Budapesti Fesztiválzenekar lépcsőzenéje közel 3000 embert mozgatott meg a Múzeumok Éjszakáján. A kampányt...

Tovább

“Adjátok vissza lányainkat”

Nemzetközi kampányhoz csatlakozott a Music FM

Tovább

Kállay-Saunders András 5. lett az idei Eurovízión!

Az 59. Eurovíziós Dalverseny döntője Koppenhágában került megrendezésre. Így Dánia egyedülálló módon másodszorra rendezhette meg a neves dalversenyt. Mint minden évben, így most is két elődöntő zajlott le. A hat döntős országgal együtt huszonhat...

Tovább

Az egyedülálló diplomások gyorsabban találnak párt

Előnyt vagy hátrányt jelent, ha egy társkereső diplomás? Vajon máshogy keresnek párt maguknak a diplomások az interneten? Az első kérdésben megoszlanak a vélemények, de a megkérdezett diplomás egyedülállók jelentős részének igenis számít, hogy...

Tovább

Még 15 napig nevezhetsz! - Hosszabbít ’Az Év Honlapja’ pályázat!

November 15-ig még lehet jelentkezni az online szakma egyik legrangosabb díjára, ’Az Év Honlapja’ pályázatra, ahol 25 kategóriában várják a nevezéseket. 

Tovább

Tantárgy lett ’Az Év honlapja’ pályázat

A Budapesti Metropolitan Főiskola decembertől felveszi tantárgyai közé az idén 14. alkalommal megrendezett ’Az Év honlapja’ pályázatot. 

Tovább

Veszélyben a Google titkos kereső algoritmusa?

A Google kereső titkos algoritmusa, mely ugyanakkor a Google szíve-lelke, lehet, hogy többé már nem is olyan titkos.

Tovább

5000 négyzetméteres közpark és high-tech konténerkilátó az AGORA Budapest építkezésén

Március óta zajlanak az AGORA Budapest építési munkálatai. A projekt ingatlanfejlesztője, a HB Reavis rendhagyó módon a fővárosi közösséget és jövőbeli bérlőit lepte meg egy saját építési területéből leválasztott 5000 négyzetméteres zöld...

Tovább

Formabontó közterületi kampány: szobrot tisztított a Neatly

Nemrégiben indult el Budapesten a magyar Neatly, mely ruhatisztítást és vasalást kínál online megrendelésre.

Tovább

Tokaji furmint, tokaji palackban

Kortárs formatervezésű borospalackokból nincs hiány a világban, borvidéki, autentikus palackforma azonban nem született. Ipacs Géza grafikus ebből kiindulva tervezett a tokaji száraz furmint nemzetközi sikereit támogató, időtálló palackot.

Tovább

A MITTE Communications új ügyfelekkel zárja az évet

A MITTE Communications 2014 második felében új partnerekkel bővítette ügyfélkörét. A stratégiai kommunikációs ügynökség irodája emellett jelölt az Iroda.hu szakportál által meghirdetett "Az Év Design Irodája" versenyen, melynek...

Tovább

Új marketing vezető a Hello Event élén

A rendezvényszervező ügynökség marketing igazgatói posztját Urbán Luca viszi tovább, míg Mórocz Melinda továbbra is a szervezet kreatív igazgatója marad.

Tovább

Gulyás Jánost nevezték ki az MEC Wavemaker közép- és kelet-európai vezetőjének

Gulyás Jánost, az MEC Magyarország ügyvezetőjét nevezte ki a vállalatcsoport az MEC Wavemaker vezetőjének a közép- és kelet-európai régióban. A kinevezést Jeremy Clark, az MEC Wavemaker EMEA-régióbeli vezérigazgatója jelentette be.

Tovább

03

1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Crevo. A kreatív reklámok lelőhelye.

A CREVO (vagyis Creative Revolution) a kreativitás terén nyűjt forradalmian innovatív, és meglepően megfizethető megoldásokat. Egyedi ötletek és...
További információk

hírlevél feliratkozás

legolvasottabb cikkek

álláskereső

Miklós Bernadett

Design Terminál, marketing és rendezvény vezető

Tovább

szavazás

Mi a véleménye a kreatív közterületi megoldásokról?

Rontják a város képét, nem tetszenek.
0%
Egy modern városban ezek megszokott dolgok.
0%
Olyan kevés van, nem is tűnik fel a jelenlétük.
0%
Tetszenek, és működnek is.
0%
Remek eszközök ezek a városmarketinghez, még többet!
97%
Korábbi szavazások

címkefelhő

áruház balaton cider coca cola corvin design display divat fiat fifa google horeca iphone karácsony könyv közbeszerzés kutatás laptop márka marketing okostelefon olimpikon online papp-váry porszívó rádió reklám rendezvény tablet tesco tévé turizmus vostro adidas aktuális arc alapítvány alkalmazás alkoholista állás allee amazon ambient apple arany penge arculat ásványvíz atl audi autó autómárka axe baba Bakos Csenge M. bank Bank baranyi réka beckham belső pr Benetton betiltás bírság blackberry blog bond bookline bor borfesztivál borsodi botrány brand btl budapest buli bulvár burger king cba classfm coke csoki csr danone David Hasselhof dekoráció dell design díj direkt marketing disney divat durex electrolux energiaital engagement étterem facebook fanta fejlesztés ferrari fesztivál film flashmob fluor fmcg foci fogyasztói bevonás fogyasztói szokás fogyasztóvédelem fotó fröccs futball fúzió gasztro gemius generali gerilla goodwill google grafika HD Honti heineken herceg hirdetés hírnév honda horec horeca humor hungarofest IBM ikea imázs index innováció instagram interjú internet ipad iphone iphone 5s iptv ital járműreklám játék jog k kampány karrier kávé Kazár Olívia Kenderesi kiállítás kocsma kóla kommunikáció konferencia könyv közmédia közösségi média kreatív kreatív közterület kríziskommunikáció kultúra kupon kutatás kutya kutyaszar lájk lap led lego lenovo libri logó london lottó luxus magazin magyarország márka marketing márton orsolya mcdonalds média médiatanács médiatervezés médiatörvény mém mercedes microsoft mikulás mindigtv mini mobil mol mozi MTVA multicégek munkaügy múzeum neofm nespresso nevetés nike nokia nyár nyomda nyomtatott sajtó obama olimpia online országimázs pálinka pályázat papp-váry paralimpikon paypal Pécs pepsi pepsi, retró, personal branding pinterest plakát playboy pláza politika pr prankvertising PRGN public relations puma QR rádió redbull reklam reklám reklámajándék reklámfelügyelet reklámfilm reklámipar reklamipar reklámjog reklámkivitelezés reklámklub reklámügynökség reklámzene rendezvény RTL sajtburesz sajtó samsung sanoma Slow Budapest social social media soproni sör söröcske spar sport starbucks stella artois strand stratégia szabadalom szálloda szatyor szerencsejáték szex Szili Eszter színház szlogen t-home T-mobile tablet tanulmány targeting társadalom tehetségkutató telefon telekommunikáció telenor termékbevezetés tesco törvény trend turizmus tv twitter üdítő ügyfél ügynökség újság unicef unicum ünnep usa utazás üzlet válság városmarketing vásárcsarnok védjegy vendéglátás verseny vicces vidámpark vine vírus vodafone vodka volkswagen VW web web2 webshop westend workshop wwf yogabook youtube zene

partnereink

Média partnereink

    

Szakmai partnereink


 


 


tudásbázis