Egy dán, biciklis tartozékokat forgalmazó cég, a Nutcase egy rendhagyó kampányba kezdett, bevonva abba a közösségi médiát is. Azóta oszlopokba fúródott emberek képei keringenek az interneten.
A szinte követhetetlen sebességgel száguldó világunkban már felismerték a reklámmal foglalkozó szakemberek, hogy manapság már nem egyszerű felkelteni a vásárlók figyelmét és érdeklődését. Nem is csoda, hogy a gerillamarketing napjainkban éli virágkorát, egyelőre kiváltképpen külföldön.
Most egy dán vállalat lopta be magát a köztudatba, és vált egy csapásra ismertté nem mindennapi kampányával. A Nutcase és az Ogilvy ügynökség közösen álmodta meg a bukósisakokat népszerűsítő promóciót.
A furmányos reklámot elindító ötlet az volt, hogy bár minden biciklis nagyon jól tudja, hogy sisakot kell viselnie (főleg a városban), ennek ellenére a legtöbben mégis otthon hagyják azt. „Az a helyzet, hogy sajnos sokan úgy gondolják, sisakot viselni ciki. Ám a Nutcase bukósisak kampánya megváltoztatja ezt.” – írta az Ogilvy ügynökség. Az akció célja tehát nemcsak a hírverés, hanem az is, hogy biciklisisakot viselni menő legyen.
Ennek érdekében Koppenhága számos pontján olyan oszlopokat helyeztek el, amelybe mintha egy ütközést követően ragadt volna bele egy bukósisak. Ez rendkívül figyelemfelkeltő installációnak bizonyult, hiszen az emberek többsége közelebb merészkedett, és alaposabban szemügyre vette mi is történt. A sisak belsejében egy matrica volt ezzel a felirattal: „Use your head!” („Használd a fejed!”). A további instrukciók arra biztatták a tömeget, ha elkészítenek egy fényképet saját magukról, amelyen az oszloppal pózolnak, majd feltöltik azt Facebook-oldalukra, nyerhetnek egy ingyen bukósisakot. A kampány valóban hatásosnak és népszerűnek bizonyult, ugyanis rengeteg kép érkezett a közösségi oldalra, és talán egy kicsivel több dán gondolja úgy, hogy sisakot viselni menő.
Szili Eszter
(reklámipar)
A rendezvényszervező ügynökség marketing igazgatói posztját Urbán Luca viszi tovább, míg Mórocz Melinda továbbra is a szervezet kreatív igazgatója marad.
TovábbÚj együttműködést hozott létre a 20th Century Fox, a Panasonic és a Samsung, hogy a legtökéletesebb képélményt alkossák meg a HDR10+ technológiával
TovábbSörünnepet rendeznek június 15 és 18 között a Szabadság téren Belvárosi Sörfesztivál néven.
TovábbA Magyarországon piacvezető Decathlon hitvallásának egyik alappillére a mozgás népszerűsítése, a vállalat küldetésének tekinti, hogy mindenki számára elérhetővé tegye a sportolás örömét. Kutatások bizonyítják, hogy ma több mint 4 millió magyar...
TovábbKörnyezetünk megóvása érdekében a SPAR Magyarország már valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházában biztosítja a csomagolási üveghulladék elhelyezését.
TovábbÚj, focis sorozat indul a Disney Csatornán, ami nem csak a fiúk figyelmét fogja lekötni, hisz az izgalmas történések a lány nézők számára is bőven tartogatnak meglepetéseket.
TovábbHamarosan már magyar nyelven is kapható lesz a The New York Times évkönyve, a Turning Points.
TovábbA Budapesti Fesztiválzenekar lépcsőzenéje közel 3000 embert mozgatott meg a Múzeumok Éjszakáján. A kampányt idén is a Visionary 7 készítette. A Budapesti Fesztiválzenekar lépcsőzenéje közel 3000 embert mozgatott meg a Múzeumok Éjszakáján. A kampányt...
TovábbAz 59. Eurovíziós Dalverseny döntője Koppenhágában került megrendezésre. Így Dánia egyedülálló módon másodszorra rendezhette meg a neves dalversenyt. Mint minden évben, így most is két elődöntő zajlott le. A hat döntős országgal együtt huszonhat...
TovábbElőnyt vagy hátrányt jelent, ha egy társkereső diplomás? Vajon máshogy keresnek párt maguknak a diplomások az interneten? Az első kérdésben megoszlanak a vélemények, de a megkérdezett diplomás egyedülállók jelentős részének igenis számít, hogy...
TovábbNovember 15-ig még lehet jelentkezni az online szakma egyik legrangosabb díjára, ’Az Év Honlapja’ pályázatra, ahol 25 kategóriában várják a nevezéseket.
TovábbA Budapesti Metropolitan Főiskola decembertől felveszi tantárgyai közé az idén 14. alkalommal megrendezett ’Az Év honlapja’ pályázatot.
TovábbA Google kereső titkos algoritmusa, mely ugyanakkor a Google szíve-lelke, lehet, hogy többé már nem is olyan titkos.
TovábbMárcius óta zajlanak az AGORA Budapest építési munkálatai. A projekt ingatlanfejlesztője, a HB Reavis rendhagyó módon a fővárosi közösséget és jövőbeli bérlőit lepte meg egy saját építési területéből leválasztott 5000 négyzetméteres zöld...
TovábbNemrégiben indult el Budapesten a magyar Neatly, mely ruhatisztítást és vasalást kínál online megrendelésre.
TovábbKortárs formatervezésű borospalackokból nincs hiány a világban, borvidéki, autentikus palackforma azonban nem született. Ipacs Géza grafikus ebből kiindulva tervezett a tokaji száraz furmint nemzetközi sikereit támogató, időtálló palackot.
TovábbA MITTE Communications 2014 második felében új partnerekkel bővítette ügyfélkörét. A stratégiai kommunikációs ügynökség irodája emellett jelölt az Iroda.hu szakportál által meghirdetett "Az Év Design Irodája" versenyen, melynek...
TovábbA rendezvényszervező ügynökség marketing igazgatói posztját Urbán Luca viszi tovább, míg Mórocz Melinda továbbra is a szervezet kreatív igazgatója marad.
TovábbGulyás Jánost, az MEC Magyarország ügyvezetőjét nevezte ki a vállalatcsoport az MEC Wavemaker vezetőjének a közép- és kelet-európai régióban. A kinevezést Jeremy Clark, az MEC Wavemaker EMEA-régióbeli vezérigazgatója jelentette be.
Tovább
Fő feladat: Az ügynökség elsődleges feladatának tekinti, hogy megbízóink piaci pozícióját folyamatos javítsa és növelje, kreativitásunk,...
További információk