A foodstylingról, annak szép és kevésbé szép oldalairól, valamint a magyar gasztronómia jelenlegi helyzetéről beszélgettünk, egy igaz meg nem alkuvó, az ételek szépségében és egyszerűségében hívő, fölösleges csicsabicsát mellőző szakáccsal. Mert Vomberg Frigyes szakács! Ízig-vérig szakács!

Princz Viktória: Mióta foglalkozol foodstylinggal és hogyan/miért kötöttél ki itt? Mi az, amit a legjobban szeretsz a szakmádban?

Vomberg Frigyes: Az ételfotózást 1994-ben kezdtem el. Ebben az évben rendeltek először anyagot, amiért számlát is állítottam ki. Nem sejtettem, hogy ez ilyen meghatározó lesz az életemben, csupán egy másodállásnak, egy jó bulinak tartottam, amibe lassan belesodródtam, némi kényszer hatására is. Eleinte nem szorultam rá, hogy elgondolkozzam, mi lenne, ha a fotózásokból élnék, és nem ástam bele magam ebbe a szakmába, mert én szakácsnak éreztem magam, és azt hiszem a mai napig is így gondolom. Ha ebből a szemszögből nézem a dolgot, akkor nem vagyok jó foodstylist, mert szakács fejjel gondolkozom, szemlélem a dolgokat, és próbálom megvalósítani a megrendeléseket. Hát ez nem sikerül mindig felhőtlenül.
Úgy hiszem nekem nem ez a szakmám, (szakács maradtam) csak a megélhetésem, ezért egyre kevesebb dolgot szeretek benne. Nehezen viselem a hozzá nem értő fontoskodó, felelősséget nem vállaló, dönteni nem képes, fizetni nem akaró ügyfeleket, megbízókat.

Vomberg Frigyes

PV: Kik a megbízóid? Kiknek, milyen célra dolgozol? Hol találkozhattunk már a munkáiddal?

VF: A megbízóim reklám ügynökségek, kivitelező cégek, és nem ritkán ezek kizárásával, maga a terméket előállító cég.
Így a megbízóim igen széles körből kerülnek ki. Készítettem már macska eledelt is, de kértek ételeket egy energiával foglalkozó cég számára is. Tehát nem lehet tudni mikor, ki akar ételfotókat, filmet forgatni. És nem tudom, mikor jövök én a képbe. Viszont vannak cégek, akiknek nem dolgozom, nem vagyok hajlandó elviselni a hülyeségüket, és a modorukat. Azt hiszem, ezt nem engedhetném meg, mert a pénz világában ez piacvesztést jelent. Igen ám, de engem nem a pénz csinált! Hát ilyen mentalitással nehézkes mozogni a reklám szakmában, tisztában vagyok vele, de én szakács maradtam.
A munkáimmal főzős újságokban, reklámokban, csomagolásokon, recept füzetekben, könyvekben lehet találkozni. Sokszor névtelenül vagyok jelen, mert kifizetve a terméket többé nem tartozik hozzám, nekem nincs jogdíjam, én az ételt készítem, nem én fotózom.

PV: Hogyan képzeljük el a munkádat?

VF: A munkám gyakran meghatározhatatlan helyszíneken, nagyon nomád, rossz körülmények között zajlik. Akkor érzem jól magam, ha otthon fotózhatok, mert akkor mindenem megvan, és működik, nem kell aggódnom, hogy nem kapok asztalt dolgozni, vagy lefagyok munka közben.
A forgatásokkor hazánkban eléggé mellőzve kezelnek minket, nem értik meg hogy egy kis nyeklő-nyakló kempingasztalon, rossz hűtővel nem lehet normálisan dolgozni. Ha a produkció külföldi foodstylist munkáját veszi igénybe, akkor annak ki van fényezve mindene, nem kívánhat lehetetlent. Persze lehet, hogy jobban, szebben dolgozik, nem kicsit drágábban, de az is lehet, hogy azért kell külföldi munkatársat hozni, mert más nem vállalja el! Ezt mindenki tegye abba a skatulyába, amibe akarja. Szerencsére nekem is volt részem külföldi produkciókban részt vennem itthon is, és külföldön is, Érezhetően más a hangnem, a hozzáállás, maga a stílus, teljesen más, már szinte élvezhető. Emberek mernek döntéseket hozni, és vállalják a véleményüket, sőt kikérik az én véleményemet is.
De azt hiszem mindenkinek nehézkes a munkája a maga területén, és mindenki szakmájának vannak szép részei is, tehát az enyém sem más, mint a többi, csak kevesebben művelik.

 
Gesztenyés zöldhagyma krémleves és Variáció körtére

PV: Hogyan lesznek az ételek olyan szépek, kívánatosak a képeken? Használsz mesterséges anyagokat? Az ételek ehetőek maradnak a fotózás után is?

VF: Az ételek maguktól szépek, csak az ember elrontja, rosszul áll hozzá, másképp akarja megjeleníteni, vagy csicsa-bicsát varázsol belőle. Tehát az egyszerűnek tűnő tiszta dolgok a szépek. A kamerának dolgozni nehéz, meg kell szokni a látásmódot. Mást lát, mint a szem, és azt, amit lát élesebb, részletesebb. Tehát alkalmazkodni kell a kereső ablakhoz, és nem kell egy tányéron minden tudásunkat megmutatni, mert akkor nagy zűrzavar a vége.
Én ritkán használok mesterséges anyagokat. Amiket használok, azok ehetőek, csak az adott anyag mennyisége, vagy oda nem illősége miatt nem biztos, hogy ízletes. Ezeket akkor használom, ha a megrendelő, nem elégedett a saját termékével, és nekem kell azt előállítani, vagy forgatások alkalmával nagy száradásnak, hőnek, várakozásnak van kitéve. Ebben az esetben kénytelen vagyok megoldani a feladatot, mert a látvány a fontos.
Normál esetekben az ételek kitűnően fogyaszthatók, nagy lakomákkal faljuk fel a végén, bár addigra hideg, és már nem a legoptimálisabb, de igazán ízletes. Nincs vegyszeres kezelés, hókusz - pókusz. Igyekszem olyan ételeket készíteni, amiket más is elkészíthet, és épp olyan ízletes szép lehet az ő étele is. Talán nekem nagyobb a rutinom. Van egy videó sorozat a neten ott szabad kezet kaptam a cégtől, ami nagyon ritka, és megtisztelő. Azokat az ételeket forgatás után azonnal megeszik a résztvevők, de jelent már meg ételhordó is, hogy ne vesszen semmi kárba. Így hitelesnek tartom, emberközelinek a munkát és a készterméket.

PV: Sokat hallani arról, hogy gasztroforradalom van Magyarországon, szerinted is így van? Ha igen, akkor ez mit jelent, miben nyilvánul meg? Szerinted mit jelent a gasztroforradalom?

VF: Ebben a kérdésben csak szakács mivoltomban tudok válaszolni.
Eleinte én is azt hittem, hogy forradalom, de az elhúzódása miatt, és az általános értékvesztés miatt, amiben társadalmunk él, inkább szemléletváltásnak nevezném.
Ez megkerülhetetlen tényező, és örömteli, hogy erősödik, fejlődik. Eleinte irtani akarták, szakmán belüliek voltak a legnagyobb ellenzői, mert nem értették, nem akartak tanulni, nem fogadták el, hogy rosszat tanultak eddig, és még azt a rosszat is elfelejtették.
Hajlamosak vagyunk az önámításra, hogy mi milyen jók vagyunk, milyen híresek, mennyire ügyes gyerekek, csak lehet, ezt máshol nem veszik észre! Mindenben más a hibás, nekünk semmi felelősségünk! Ebben a gondolkodásban élni nem előre mutató! Szerencsére mindig vannak józan, sokat látott emberek, és ha ezek csoportba tömörülnek, megerősödnek, nő a holdudvaruk, elindul valami. Hát így indult el a másképp gondolkodás, így erősödött a szellem, köszönhetően Molnár B. Tamásnak, aki bevágta az álló vízbe a fél téglát és irtóztató hullámokat gerjesztett. Elindult egy új generáció, aki rengeteget képezte magát, olvasott, kísérletezett, vagy tapasztalatokkal tért haza. Szóval megjelentek a jó szakácsok, és megjelentek a szakácsok, mint étterem tulajdonosok is. Innen kezdve nem volt megállás, mert a piacon is van kereslet, vannak igényes vendégek, akik nem egy hatalmas adag zsíros pörkölttel, mellé két enyhén száraz kenyérrel akarnak jóllakni, hanem kevesebb mennyiségű, de minőségben jobb ételeket szeretnének. Megjelentek a termelők is, akik ezt az árut meg tudják termelni, és nem mennyiségben gondolkodnak, hanem minőségben. Hát akkor meg is mondtam szerintem mit jelent a gasztroforradalom, és az is érthető, hogy miért harcolunk még most is. Ezt nehéz elfogadni sok embernek, mert másban nőtt fel, mást tanult és másképp szocializálódott. Azt sem szabad elfelejteni, hogy jelenleg minőségi éhezés van! Elszomorítóan nagy az árérzékenység, kevés jut megélhetésre, és ez sajnos nem erősíti a pozícióinkat.

Lazac fehérrépa lepényen

PV: Gasztroforradalom ide vagy oda, az elmúlt néhány évben jelentős változások történtek a magyar vendéglátásban. Te, mint foodstylist milyen változásokat vettél észre? Gondolok itt a tálalásra, az ételek textúrájára, állagára, az alapanyagokra, stb.

VF: A munkámat tekintve nem vettem észre semmit. A cégek felénél maradi emberek a megbízók, máshol húszon éves elvarázsoltak, akiknek fogalmuk sincs mit kéne tenni, mi az előre, csak a megbízó szerepében tetszelegnek.
A cégeknél félévente cserélődnek ezek a fiatalok, meg sem értik, hogy mivel foglalkoznak, vagy semmibe veszik a fogyasztót, vagy a silány terméket lakkozzák.
De szerencsére itt is vannak előre mutató építkező, értéket képviselő cégek, igaz ezek vannak kevesebben, viszont élmény velük együtt dolgozni.

PV: Szintén az elmúlt néhány évben észrevehetően több lett a szakácskönyv, a gasztro magazin, megnőtt az online kommunikáció szerepe, egyre több ételfotóval találkozunk. Ez a trend mennyire van hatással a munkádra?

VF: Ez nagyon jó, hogy fejlődünk, és több lehetőség van a gasztronómiával foglalkozni. Sokat segít a szemléletformálásban, fiatalos lendületet ad. A gasztronómia is olyan, mint a labdarúgás. Mindenki csinálja és mindenki ért hozzá!
A fotókat manapság telefonokkal is elkészítik, és egyből megy a netre. Hát ez a gyors kommunikáció. Igen, ez mind hatással van, háttérbe kerül a szerepem, és a fotós szerepe is, de talán pár év múlva ez még erősebbé válik. Tehát érdemes új állást néznem azt hiszem…

PV: Mi most a kedvenc? Mi számít „trendinek”? Alapanyag, tálalás, beállítás, díszítés, jöhet bármi…

VF: Erre nem tudok mit mondani. A megrendelő dönt. Ha próbálok modernebb lenni azt mondják, hogy erre nem fogékony a célközönség, és marad minden az eredeti elképzelés szerint. Én alkalmazott vagyok, akinek fizetnek, tehát a megrendelő igényeit kell kielégítenem, nem a sajátomat.

PV: Mi a kedvenc ételed, mint magánszemély és mi a kedvenc ételed/alapanyagod, mint foodstylist? Van olyan magyar étel, amitől, mint foodstylist már sikitófrászt kapsz (annyiszor találkoztál már vele, annyi újragondolást láttál már, stb.)? Miért?

VF: Nekem nincs kedvenc ételem. Mindet szeretek, ami jó. Élvezem az ételeket, az ízeket, szeretem, ha más főz, élvezem az apró részleteket, szóval szeretem a jót.
A kérdés másik részét tekintve, minden munka egy kihívás. Minden étel adott helyzetben más, és hiába szerepel sokszor valami, nem tudom, adott esetben mi látszik lényeginek, és mi nem. A termék dönt, és így az azonos ételek is más hangsúlyt kapnak. Minden munkában benne van a bukás lehetősége, bármilyen kis munka is legyen, ezért a lehetőségeimhez képest igyekszem, hogy alaposan felkészüljek, kevesebb esélyt adjak a váratlan eseményeknek. Márpedig mindig vannak váratlan események, de ezért hívnak, hogy ezeket megoldjam valahogy.
Mint szakács én nem ellenzem az újragondolásokat. Mindenki próbálkozzon, majd a vendégköre eldönti, hogy elfogadja azt, vagy sem. Vagy az ételt, vagy a vendégkört cseréli le, vagy elmegy más szakmába, ha nem tud megalkudni.
Hát így lettem foodstylist.


Princz Viktória
(reklámipar/MarketingiDolls)

Képek forrása: étel képek: Vomberg Frigyes, portré: Essencia főzőiskola Facebook oldala