Talán már mindannyiunkban felmerült a kérdés, hogy miért veszik el a gyermekkori kreativitásunk a felnőtté válás során? A Lenovo új, legkreatívabb terméke a Yoga Book bevezetése kapcsán többek között erre a kérdésre is kereste a választ, és kutatást végzett a gyermekkori és felnőttkori kreativitás közötti különbségekről.
Az integrált kampány során a márka kutatást végzett a gyermeki és felnőtt kreativitásról, melynek eredményeit egy óvodásokkal forgatott videóval együtt publikálta. A HPS által jegyzett kreatív koncepció a termék, a Lenovo Yoga Book kreatív oldalát mutatja be, mely alkotásra ösztönözve képes visszahozni a gyermeki kreativitásunkat bármely életkorban.
Óvodás gyermekkel és szüleikkel forgatott videó mutatja be a reprezentatív Yoga Book kutatásának eredményeit, melyből kiderül, hogy a gyermekek sokkal kreatívabbnak tartják magukat, mint a felnőttek. A megkérdezett óvodás gyermekek igazolták is a kutatás eredményeit, melyből kiderül például, hogy mindössze a felnőttek 22%-a tartja magát az átlagnál kreatívabbnak. A magukat az átlagosnál kreatívabbnak tartó csoport pedig nem csak gyermekkorában rajzolt gyakrabban, de felnőttként is többször ragad ceruzát, és jobban igényli a kreatív tevékenységeket, melyeket kikapcsolódásként végez, és élvezi a stressz csökkentésére gyakorolt pozitív hatásait is. Ezzel szemben az óvodások szinte kivétel nélkül úgy gondolták, hogy tudnak rajzolni, és kreatívnak vélték magukat.
A kutatásból arra is fény derül, hogy a felnőttek kreativitását nem annyira érzelmi, mint racionális okok gátolják. Az időhiány, az anyagiak, a szabályok és az iskolai végzettség mind-mind szerepet játszanak abban, hogy felnőtt korban sokkal racionálisabbak vagyunk és csökken a kreativitásunk. Azonban a gyermekeink erre a trendre is pozitív hatással vannak: ugyanis a gyermekes felnőttek sokkal gyakrabban végeznek alkotó tevékenységet gyermektelen társaiknál.
„A Lenovo Yoga Book egy igazi alkotásra ösztönző 2 az 1-ben eszköz, amely amellett, hogy tabletként és laptopként is használható, rajzpadként erősíti a bennünk rejlő alkotó énünket. Így az alkotószellemre, a kreativitásra helyezve a hangsúlyt szeretnénk ezt a funkcióját bemutatni a fogyasztóknak, és a kutatással felhívni a felnőttek figyelmét a kreativitás és az alkotókészség ápolásának fontosságára” – mondta el a kampányról a koncepció megálmodója, Zorigt Batjin, a HPS Experience PR divíziójának vezetője.
A PR kampányt 2 hétvégén át egy helyszíni aktivitás is kísérte, ahol a kilátogató vendégekről egy profi karikaturista készített találó portrékat a Lenovo Yoga Bookon.
(raklámipar.hu)
A rendezvényszervező ügynökség marketing igazgatói posztját Urbán Luca viszi tovább, míg Mórocz Melinda továbbra is a szervezet kreatív igazgatója marad.
TovábbÚj együttműködést hozott létre a 20th Century Fox, a Panasonic és a Samsung, hogy a legtökéletesebb képélményt alkossák meg a HDR10+ technológiával
TovábbSörünnepet rendeznek június 15 és 18 között a Szabadság téren Belvárosi Sörfesztivál néven.
TovábbA Magyarországon piacvezető Decathlon hitvallásának egyik alappillére a mozgás népszerűsítése, a vállalat küldetésének tekinti, hogy mindenki számára elérhetővé tegye a sportolás örömét. Kutatások bizonyítják, hogy ma több mint 4 millió magyar...
TovábbKörnyezetünk megóvása érdekében a SPAR Magyarország már valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházában biztosítja a csomagolási üveghulladék elhelyezését.
TovábbÚj, focis sorozat indul a Disney Csatornán, ami nem csak a fiúk figyelmét fogja lekötni, hisz az izgalmas történések a lány nézők számára is bőven tartogatnak meglepetéseket.
TovábbHamarosan már magyar nyelven is kapható lesz a The New York Times évkönyve, a Turning Points.
TovábbA Budapesti Fesztiválzenekar lépcsőzenéje közel 3000 embert mozgatott meg a Múzeumok Éjszakáján. A kampányt idén is a Visionary 7 készítette. A Budapesti Fesztiválzenekar lépcsőzenéje közel 3000 embert mozgatott meg a Múzeumok Éjszakáján. A kampányt...
TovábbAz 59. Eurovíziós Dalverseny döntője Koppenhágában került megrendezésre. Így Dánia egyedülálló módon másodszorra rendezhette meg a neves dalversenyt. Mint minden évben, így most is két elődöntő zajlott le. A hat döntős országgal együtt huszonhat...
TovábbElőnyt vagy hátrányt jelent, ha egy társkereső diplomás? Vajon máshogy keresnek párt maguknak a diplomások az interneten? Az első kérdésben megoszlanak a vélemények, de a megkérdezett diplomás egyedülállók jelentős részének igenis számít, hogy...
TovábbNovember 15-ig még lehet jelentkezni az online szakma egyik legrangosabb díjára, ’Az Év Honlapja’ pályázatra, ahol 25 kategóriában várják a nevezéseket.
TovábbA Budapesti Metropolitan Főiskola decembertől felveszi tantárgyai közé az idén 14. alkalommal megrendezett ’Az Év honlapja’ pályázatot.
TovábbA Google kereső titkos algoritmusa, mely ugyanakkor a Google szíve-lelke, lehet, hogy többé már nem is olyan titkos.
TovábbMárcius óta zajlanak az AGORA Budapest építési munkálatai. A projekt ingatlanfejlesztője, a HB Reavis rendhagyó módon a fővárosi közösséget és jövőbeli bérlőit lepte meg egy saját építési területéből leválasztott 5000 négyzetméteres zöld...
TovábbNemrégiben indult el Budapesten a magyar Neatly, mely ruhatisztítást és vasalást kínál online megrendelésre.
TovábbKortárs formatervezésű borospalackokból nincs hiány a világban, borvidéki, autentikus palackforma azonban nem született. Ipacs Géza grafikus ebből kiindulva tervezett a tokaji száraz furmint nemzetközi sikereit támogató, időtálló palackot.
TovábbA MITTE Communications 2014 második felében új partnerekkel bővítette ügyfélkörét. A stratégiai kommunikációs ügynökség irodája emellett jelölt az Iroda.hu szakportál által meghirdetett "Az Év Design Irodája" versenyen, melynek...
TovábbA rendezvényszervező ügynökség marketing igazgatói posztját Urbán Luca viszi tovább, míg Mórocz Melinda továbbra is a szervezet kreatív igazgatója marad.
TovábbGulyás Jánost, az MEC Magyarország ügyvezetőjét nevezte ki a vállalatcsoport az MEC Wavemaker vezetőjének a közép- és kelet-európai régióban. A kinevezést Jeremy Clark, az MEC Wavemaker EMEA-régióbeli vezérigazgatója jelentette be.
Tovább
Cégnév: Allison Advertising Kreatív Ügynökség
Cím: 1025 Budapest, Mandula utca 32.
Dobák Attila vezető ügyfélkapcsolati igazgató
Telefon:...
További információk