Csökkent az szja 1%, de akadnak nyertesek.
Az szja 1% radikális csökkenése nem minden civilszervezetet sújt egyformán. A NAV által közzétett friss adatok tükrében erősödött a tendencia, mely szerint mind kevesebb nagy szervezet kezében koncentrálódik az 1%-os felajánlások zöme.
Váratlan gyorsasággal tette közzé a NAV az szja 1%-os felajánlások részletes eredményeit, így az idén már szeptemberben hozzáférhetővé váltak a korábbi években rendre csak a következő év januárjában publikált adatok. Az már szeptember elején ismertté vált, hogy a 2012-es rendelkező évben a civil 1% felajánlások értéke összességében 21,5 %-kal csökkent, elsősorban az szja kulcsok mérséklődése miatt, amit sajnos nem tudott ellensúlyozni a felajánlók számának minimális bővülése. A csaknem 31 ezer potenciálisan kedvezményezett civilszervezet között így is akad szép számban olyan, aki az általános zuhanás közepette növelni tudta idén is szja 1% bevételeit.
TOP 5-ös lista – változatlan sorrend
A legtöbb felajánlást elnyerő civilek toplistájának első öt helyén szereplők köre és sorrendje is változatlan. Bár a tavalyihoz képest az éllovasok mindegyike kevesebb bevételhez jut, de a csökkenés mértéke az ő esetükben az átlagosnál kisebb, 4 és 16 % közötti csupán: azaz az 1%-os felajánlások zöme továbbra is néhány nagy szervezetnél landol – értékelte az adatokat Miha Tamás, a nonprofit kommunikáció hazai szakértője, a Human Dialog Kft. ügyvezetője. A lista élén ismét a Daganatos Beteg Gyermekekért Alapítvány (4,5 %-kal kisebb, de így is jelentős, 325 milliós bevétellel) szerepel 2010. óta immár harmadik alkalommal. Második helyezett a Gyermekrák Alapítvány, utóbbi 14 százalékot rontva eredményén éppen a 200 milliós bevételi határ fölött maradt.
Miha Tamás szerint a sikerreceptnek csupán egyik összetevője a tudatos, célzott tavaszi 1% kampányhajrá, ahol idén is az online eszközökre koncentráló civilek bizonyultak a legsikeresebbnek. Kulcskérdés azonban a folyamatos kommunikáció és a törekvés egy stabil támogatói kör kiépítésére, így több lábra állva az egyre bizonytalanabb 1%-on túl a filantróp magánszemélyek adományai révén pótlólagos, stabil forráshoz juthatnak a civilszervezetek.
A 10 millió forintnál több 1%-os forráshoz jutó civilek mezőnyében nagy a szórás az idei eredményesség tekintetében. A legsikeresebb 15 szervezet közül kiemelkedik az Országos Mentőszolgálat Alapítvány, az idei 10 százalékos növekménye plusz 5 millió forintot ér, a mentősök így 57 milliós támogatáshoz jutnak. A Bátor Tábor negyedik éve folyamatosan képes növelni bevételeit, a 2009-es tizenhetedik helyről a hatodikig menetelve idén 76,3 milliót szerzett. A kisebb civilszervezetek között is akad példa sikerre, a miskolci Baráthegyi Alapítvány 2012-ben 20,4 milliót kap az adófizetőktől vakvezető kutyák képzésére, ez 12%-kal haladja meg tavalyi eredményét, míg a 2009-es 1% bevételeinek 14-szeresét jelenti a kitartó növekedésnek köszönhetően.
Az 1% általános csökkenése közepette persze több a források szűkülésével szembesülni kénytelen civilszervezet. Érzékeny veszteséget könyvelhet el a nagy presztízsű Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány, esetükben 2012-ben majdnem felére, 98-ról 53 millióra esett vissza az 1%-os felajánlások értéke. 28 millió forinttal kevesebből gazdálkodhat a Gyermekétkeztetési Alapítvány is, két harmadára zsugorodtak 1% bevételei egy év alatt. A 10 milliónál többet kapó szervezetek körében legrosszabbul a Csányi Alapítvány a Gyermekekért járt, 10,5 millió forint jut nekik a tavalyi 31 millió után. Az OTP-vezér Csányi Sándorhoz kötődő szervezet kis számú, ám annál tehetősebb támogatói klubbal bír: átlagosan 15.800 Ft-ot ért egy rendelkezés esetükben (az országos átlag idén 3915 Ft), ami viszont csupán negyede a 2011-es 57 ezer forintos értéknek.
A 2012-es rendelkező év extrém példája a Horváth Művészeti Alapítvány: egyetlen, de nagyon fontos adófizető rendelkezett a javukra, így 1 millió 150 ezer forintos felajánlásra tettek szert. A tavalyi rekorder Hódos Tamás Futball Club Sportegyesület idén is csak egy adófizetőtől kapott felajánlást, ám ez a tavalyi 1 millió helyett most csak 156 ezer forintot jelent.
(reklámipar)
A rendezvényszervező ügynökség marketing igazgatói posztját Urbán Luca viszi tovább, míg Mórocz Melinda továbbra is a szervezet kreatív igazgatója marad.
TovábbÚj együttműködést hozott létre a 20th Century Fox, a Panasonic és a Samsung, hogy a legtökéletesebb képélményt alkossák meg a HDR10+ technológiával
TovábbSörünnepet rendeznek június 15 és 18 között a Szabadság téren Belvárosi Sörfesztivál néven.
TovábbA Magyarországon piacvezető Decathlon hitvallásának egyik alappillére a mozgás népszerűsítése, a vállalat küldetésének tekinti, hogy mindenki számára elérhetővé tegye a sportolás örömét. Kutatások bizonyítják, hogy ma több mint 4 millió magyar...
TovábbKörnyezetünk megóvása érdekében a SPAR Magyarország már valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházában biztosítja a csomagolási üveghulladék elhelyezését.
TovábbÚj, focis sorozat indul a Disney Csatornán, ami nem csak a fiúk figyelmét fogja lekötni, hisz az izgalmas történések a lány nézők számára is bőven tartogatnak meglepetéseket.
TovábbHamarosan már magyar nyelven is kapható lesz a The New York Times évkönyve, a Turning Points.
TovábbA Budapesti Fesztiválzenekar lépcsőzenéje közel 3000 embert mozgatott meg a Múzeumok Éjszakáján. A kampányt idén is a Visionary 7 készítette. A Budapesti Fesztiválzenekar lépcsőzenéje közel 3000 embert mozgatott meg a Múzeumok Éjszakáján. A kampányt...
TovábbAz 59. Eurovíziós Dalverseny döntője Koppenhágában került megrendezésre. Így Dánia egyedülálló módon másodszorra rendezhette meg a neves dalversenyt. Mint minden évben, így most is két elődöntő zajlott le. A hat döntős országgal együtt huszonhat...
TovábbElőnyt vagy hátrányt jelent, ha egy társkereső diplomás? Vajon máshogy keresnek párt maguknak a diplomások az interneten? Az első kérdésben megoszlanak a vélemények, de a megkérdezett diplomás egyedülállók jelentős részének igenis számít, hogy...
TovábbNovember 15-ig még lehet jelentkezni az online szakma egyik legrangosabb díjára, ’Az Év Honlapja’ pályázatra, ahol 25 kategóriában várják a nevezéseket.
TovábbA Budapesti Metropolitan Főiskola decembertől felveszi tantárgyai közé az idén 14. alkalommal megrendezett ’Az Év honlapja’ pályázatot.
TovábbA Google kereső titkos algoritmusa, mely ugyanakkor a Google szíve-lelke, lehet, hogy többé már nem is olyan titkos.
TovábbMárcius óta zajlanak az AGORA Budapest építési munkálatai. A projekt ingatlanfejlesztője, a HB Reavis rendhagyó módon a fővárosi közösséget és jövőbeli bérlőit lepte meg egy saját építési területéből leválasztott 5000 négyzetméteres zöld...
TovábbNemrégiben indult el Budapesten a magyar Neatly, mely ruhatisztítást és vasalást kínál online megrendelésre.
TovábbKortárs formatervezésű borospalackokból nincs hiány a világban, borvidéki, autentikus palackforma azonban nem született. Ipacs Géza grafikus ebből kiindulva tervezett a tokaji száraz furmint nemzetközi sikereit támogató, időtálló palackot.
TovábbA MITTE Communications 2014 második felében új partnerekkel bővítette ügyfélkörét. A stratégiai kommunikációs ügynökség irodája emellett jelölt az Iroda.hu szakportál által meghirdetett "Az Év Design Irodája" versenyen, melynek...
TovábbA rendezvényszervező ügynökség marketing igazgatói posztját Urbán Luca viszi tovább, míg Mórocz Melinda továbbra is a szervezet kreatív igazgatója marad.
TovábbGulyás Jánost, az MEC Magyarország ügyvezetőjét nevezte ki a vállalatcsoport az MEC Wavemaker vezetőjének a közép- és kelet-európai régióban. A kinevezést Jeremy Clark, az MEC Wavemaker EMEA-régióbeli vezérigazgatója jelentette be.
Tovább
Hatékony és gyors reklámmegoldások, tervezéstől a kivitelezésig egy helyen!
Cégnév: Image Clinic Kft.
Cím: 2120 Dunakeszi, Madách utca 22/4...
További információk