„Kommunikációs szakemberekre szükségünk van, de nem fejlesztik a gazdaságot” – krétázta palatáblára sarkos állítását Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár múlt héten egy debreceni pedagógusfórumon.

Sok tehetség eddig is elment az országból, nem kellett hozzá, hogy egy politikus retorikában is megalázza az ő szakmáját. Hobbi már ez a kormányoldalon. Orvosokkal, jogászokkal, közgazdászokkal is megtették az utóbbi néhány hétben, ideje volt már, hogy a kommunikációs szakember fajtája is sorra kerüljön. Amelyik szükséges és nyilván rossz, ám gazdaságot nem fejleszt.

Egy esetben lehet igaza Hoffmann Rózsának: ha számára a kommunikációs szakember = kormányközeli kommunikációs tanácsadó, vö. propagandista. Az a fajta hivatalnokréteg, amelyiket el kell helyezni a közszférában, de sokuknak még a névjegyére sem lehet írni semmit, mert hazugság volna. Az a hátország, amelyik az iránta szerénynek bizonyuló piaci kereslet mellett kiváló kommunikációs tanácsokat adhat éppen Lázár János harcban álló városának. Vagy a Strategopolis. Na, ez nem fejleszt gazdaságot, ez erodál. Azt is szennyezi, aki jól csinálja a dolgát. A kormánynak nem általában van szüksége kommunikációs szakemberekre, hanem - ahogy Lázár is sejti - jókra van szüksége. A jók viszont többnyire a piacon vannak és gazdaságot fejlesztenek.

Hoffmann Rózsa számára a kommunikációs szakember ugyanolyan gyanús, mint a legtöbb magyar számára a közös képviselő vagy az iwiwen üzenetet küldő általános iskolai osztálytárs. Ő a fehérgalléros bűnöző, a szemfényvesztő és a kintornás. Hála istennek azonban a kommunikációs iparban dolgozó, becslésünk szerint közel harmincezer ember nemcsak Partners és Consulting névvégződésű háromfős cégekben dolgozik. Harmincezer kommunikációs szakember, médiás, tévés, rádiós, reklámos, marketinges, grafikus, pr-es, tanácsadó, és akkor még nem beszéltünk a nyomdászokról, plakátragasztókról, terjesztéssel foglalkozó emberekről, akik közvetve szintén a kommunikációs iparból élnek. Ezek az emberek Máth András, a Ringier kutatási igazgatója szerint 2009-ben összesen 438 milliárd forintot termeltek a médiapiac számára. A PricewaterhouseCoopers becslése szerint a magyar médiapiac összforgalma 2010-ben 676 milliárd forint volt. A vállalatok 2010-ben a Magyar Reklámszövetség és az Interactive Advertising Bureau szerint hozzávetőlegesen 200 milliárd forintot költöttek el hirdetésre a médiapiacon. Márpedig kommunikáció nélkül ezek a nagy hirdető vállalatok nem tudnának nyereséget termelni és milliárdokat adózni.

Ezek a kommunikációipari dolgozók és vállalkozások néha még a szó hoffmanni értelmében termelnek is. Ahogy a kohászok és a bányászok termelnek, van tárgyi végeredményük. Például olyan termékeket hoznak létre, amelyeket Hoffmann Rózsa azért nem használ, mert nincs bennük tinta. E-ink viszont van, nyomtatási költség nélkül. Csak sajnos nyomtatási költség nélkül a „nemzetstratégiai fontosságú” Nagy Nemzeti Tankönyvkiadók bajba kerülnének.

Vannak olyan országok, ahol a kommunikációs szakemberek óriási részt vállalnak a nemzeti össztermelésből. Hagyjuk most az USA-t, Németországot vagy Angliát. Brazíliában a kommunikációs ipar minden túlzás nélkül a nemzeti identitás részévé vált, Indiában pedig magyarországnyi megyéket húzott ki a nyomorból és tette kicsit élhetőbbé pár tízmillió ember életét. És vannak olyan magyar vállalkozások is, amelyekre ugyanilyen büszkének kellene lennünk. A Prezi, a Colorfront, a Dragontape, a Mixgar, a Ustream vagy a 3GM. Százakat foglalkoztató, a világsiker küszöbén álló innovatív kommunikációipari fejlesztések, termékek, szolgáltatások, amelyek fejlesztik a gazdaságot. És nem azért lépnek külföldre, mert idegenszívűek, hanem mert nem kapják meg azt a tőketámogatást, amellyel fent tudnák tartani a versenyképes színvonalat. De persze röghöz kötésükre is lehet majd törvényt hozni, hogy aztán tönkre is menjenek.

A kommunikációs iparág edukációja, magyarországi lehetőségeinek kiszélesítése nemzetstratégiai feladat. Forduljon Hoffmann Rózsa a Magyar Turizmus Zrt.-hez. Vajon ott mit gondolhatnak arról, hogy megéri-e évi négymilliárd forintot kommunikációra költeni? Vagy tán érdemesebb lenne népi dobbantósbot-manufaktúrákba fektetni?

Ha Hoffmann Rózsa magánemberként lenézi a kommunikációs szakembereket, az magánügy. Oktatásért felelős államtitkárként az ilyen nyilatkozatai viszont nemcsak tudatlanságát árulják el, hanem bosszantó károkat is okoznak. Ha a kommunikációs szakember nem fejleszt, mindössze tanácsokat ad, akkor a tanácsaiból a győztesként kihirdetett állami mobilszolgáltató akkor is beleáll a földbe, ha az árversenyben megveri a piaci versenytársakat. Ha a kommunikációs szakember nem fejlesztene, akkor ma Hoffmann Rózsa nyilatkozatai a postán keresztül két napig utaznának az MTI-be. Viszont ha a kommunikációs szakember fejleszt, akkor a mindenkori Hoffmann Rózsa-nyilatkozatok negyed órán belül legalább három formátumban fent vannak az interneten.

Lehet abban hinni, hogy Magyarország újra Európa éléskamrája lesz, vagy, hogy a Pécsi Uránbánya ontja majd az EU elleni atomháború alapanyagát a háborús konjunktúrában. A kommunikációs szakember meg majd ahhoz kell, hogy mindezt mások is elhiggyék. És ezért a teljesítményéért is nagyon meg kell majd fizetni.