Február 15-én 120 éves lett a rádiózás. Ezen apropóból összegyűjtöttünk néhány tippet a kreatív rádióreklámok készítéséhez, de mutatunk sok régi és kevésbé régi rádiófelvételt is!
A tippek és felvételek előtt emlékezzünk meg pár mondatban az első rádióadásról. Büszkeségünk, a magyar Telefonhírmondó 1893. február 15-én kezdte meg adását. Puskás Tivadar találmányát a mai rádió ősének tartják, 1925-ig üzemelt. Itthon a rendszeres műsorsugárzás 1925. december 1-jén indult el, Budapesten.
A Magyar Rádió szünetjelei: (Budapest I., Budapest II., Kossuth, Petőfi)
A rendszeres adással jöttek a rendszeres rádióreklámok is. Bár mindannyian hallottunk már ezer és ezer ilyet, mégis csekély az esélye annak, hogy fel tudnánk idézni egy különleges kedvencet. De miért van ez így?
Danubius rádió ’89-es reklámja és szignálja:
Köztudott, hogy a hallgatók, azaz a potenciális fogyasztók reggel, az úgy nevezett drive-time (magyarul kb. vezetési idő, az autórádióra utal, melyet munkába menet hallgatnak az emberek) ideje alatt, és este hallgatnak figyelmesebben rádiót. A nap fennmaradó részében egyfajta háttérzaj-generátorként funkcionál a bekapcsolt készülék. A másik fő probléma pedig a hallgatottság hiánya. Mára a rádió a nyomtatott sajtóhoz hasonlóan erősen háttérbe szorult, a televízió és az internet ural mindent. Ilyen körülmények között mégis mit tehetünk, ha a rádión keresztül szeretnénk kommunikálni az esetleges ügyfelekkel?
A berlini Magyar Rádió három fantasztikus reklámja 2010 előttről:
Az első és legfontosabb, hogy ne akarjunk mindent elmondani. A 30 másodperces reklámot ne zsúfoljuk tele információval, mert fárasztó, unalmas és nem utolsó sorban nem enged teret semmiféle kreativitásnak. Döntsük el, hogy termékünk, szolgáltatásunk, mely tulajdonságára szeretnénk felhívni a figyelmet és koncentráljunk erre. Írjunk neki történetet, zenésítsük meg, vicceljünk, készítsünk epizódokat, melyek összefüggnek és mesélnek, kapcsoljuk össze a televízióban futó kampányunkkal vagy tegyünk bármit, ami frappáns és szórakoztató. A határ a csillagos ég.
Nagyon fontos az is, hogy a megfelelő adón hirdessünk. Tudjuk meg, hogy a termék, amelyet értékesíteni szeretnénk, melyik rádió hallgatóságának nyerhetné el a tetszését. Persze az sem árt, ha az adott rádió hallgatottságát is figyelembe vesszük. Nem mindegy ugyanis, hogy 100 vagy 1000 ember hallja a reklámot.
Ahogy a szóbeliséget nagy becsben tartó kultúrák, úgy mi is használjuk a rímet, alliterációt, dallamot a hallottak rögzítésére. Az ilyen fülbemászó reklámok nagyobb eséllyel váltanak ki erős pozitív vagy negatív érzelmeket, így több figyelem jut a terméknek és a vállalatnak.
Természetesen ezek a tippek se támadhatatlanok és nem biztosítják a sikeres kampányt, hiszen rengeteg múlik a hirdetőn, a kreatív szakembereken, a hirdetés időzítésén és a többi.
Bakos Csenge M.
(reklámipar)
A rendezvényszervező ügynökség marketing igazgatói posztját Urbán Luca viszi tovább, míg Mórocz Melinda továbbra is a szervezet kreatív igazgatója marad.
TovábbÚj együttműködést hozott létre a 20th Century Fox, a Panasonic és a Samsung, hogy a legtökéletesebb képélményt alkossák meg a HDR10+ technológiával
TovábbSörünnepet rendeznek június 15 és 18 között a Szabadság téren Belvárosi Sörfesztivál néven.
TovábbA Magyarországon piacvezető Decathlon hitvallásának egyik alappillére a mozgás népszerűsítése, a vállalat küldetésének tekinti, hogy mindenki számára elérhetővé tegye a sportolás örömét. Kutatások bizonyítják, hogy ma több mint 4 millió magyar...
TovábbKörnyezetünk megóvása érdekében a SPAR Magyarország már valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházában biztosítja a csomagolási üveghulladék elhelyezését.
TovábbÚj, focis sorozat indul a Disney Csatornán, ami nem csak a fiúk figyelmét fogja lekötni, hisz az izgalmas történések a lány nézők számára is bőven tartogatnak meglepetéseket.
TovábbHamarosan már magyar nyelven is kapható lesz a The New York Times évkönyve, a Turning Points.
TovábbA Budapesti Fesztiválzenekar lépcsőzenéje közel 3000 embert mozgatott meg a Múzeumok Éjszakáján. A kampányt idén is a Visionary 7 készítette. A Budapesti Fesztiválzenekar lépcsőzenéje közel 3000 embert mozgatott meg a Múzeumok Éjszakáján. A kampányt...
TovábbAz 59. Eurovíziós Dalverseny döntője Koppenhágában került megrendezésre. Így Dánia egyedülálló módon másodszorra rendezhette meg a neves dalversenyt. Mint minden évben, így most is két elődöntő zajlott le. A hat döntős országgal együtt huszonhat...
TovábbElőnyt vagy hátrányt jelent, ha egy társkereső diplomás? Vajon máshogy keresnek párt maguknak a diplomások az interneten? Az első kérdésben megoszlanak a vélemények, de a megkérdezett diplomás egyedülállók jelentős részének igenis számít, hogy...
TovábbNovember 15-ig még lehet jelentkezni az online szakma egyik legrangosabb díjára, ’Az Év Honlapja’ pályázatra, ahol 25 kategóriában várják a nevezéseket.
TovábbA Budapesti Metropolitan Főiskola decembertől felveszi tantárgyai közé az idén 14. alkalommal megrendezett ’Az Év honlapja’ pályázatot.
TovábbA Google kereső titkos algoritmusa, mely ugyanakkor a Google szíve-lelke, lehet, hogy többé már nem is olyan titkos.
TovábbMárcius óta zajlanak az AGORA Budapest építési munkálatai. A projekt ingatlanfejlesztője, a HB Reavis rendhagyó módon a fővárosi közösséget és jövőbeli bérlőit lepte meg egy saját építési területéből leválasztott 5000 négyzetméteres zöld...
TovábbNemrégiben indult el Budapesten a magyar Neatly, mely ruhatisztítást és vasalást kínál online megrendelésre.
TovábbKortárs formatervezésű borospalackokból nincs hiány a világban, borvidéki, autentikus palackforma azonban nem született. Ipacs Géza grafikus ebből kiindulva tervezett a tokaji száraz furmint nemzetközi sikereit támogató, időtálló palackot.
TovábbA MITTE Communications 2014 második felében új partnerekkel bővítette ügyfélkörét. A stratégiai kommunikációs ügynökség irodája emellett jelölt az Iroda.hu szakportál által meghirdetett "Az Év Design Irodája" versenyen, melynek...
TovábbA rendezvényszervező ügynökség marketing igazgatói posztját Urbán Luca viszi tovább, míg Mórocz Melinda továbbra is a szervezet kreatív igazgatója marad.
TovábbGulyás Jánost, az MEC Magyarország ügyvezetőjét nevezte ki a vállalatcsoport az MEC Wavemaker vezetőjének a közép- és kelet-európai régióban. A kinevezést Jeremy Clark, az MEC Wavemaker EMEA-régióbeli vezérigazgatója jelentette be.
Tovább
A reklámügynökség feladata: Sokan túlmisztifikálják, de a reklám azért kell, hogy eladja a terméket. Az eladásnövekedést persze számtalan módon...
További információk