FaceBook blog.hu

Online - Mobil

QR kódos vásárlás könnyíti a fogyasztókat az élelmiszerláncnál

2012.06.22

Megerősítette a korábbi értesüléseket a G'Roby: az élelmiszerlánc az első, amely Magyarországon bevezeti a QR-kódos vásárlási technikát.

Az online boltként működő plakátokkal már több helyen találkozhatnak a budapestiek, most mutatjuk azt is, hogy működik a rendszer.

Látványos és izgalmas technológiai újdonsággal találkozhatnak a magyar vásárlók. A hétvégén elindult ugyanis az az újfajta, QR-kódos vásárlási modell, amely világszerte izgalmas mobiltechnológiai/kiskereskedelmi fejlesztésnek számít.

Az online élelmiszer-kereskedelemben piacvezető G'Roby -lánc megerősítette lapunk korábbi értesüléseit arról, hogy ők vezetik be Magyarországon elsőként az új megoldást. Mint megtudtuk, a rendszer mobil vásárlási hátterét biztosító MasterCard-dal közös becsléseik 300-500 vásárlást helyeznek kilátásba.

A QR-kódos vásárlás működési elve, hogy óriásplakátokat helyeznek ki forgalmas helyekre - például metrómegállókba- amelyeken különféle élelmiszerek, vegyiáruk képe látható, a képek mellett pedig egy okostelefonnal beolvasható QR-kód. A kód az áruházlánc honlapjára irányítja a vevőt, aki így egy mozdulattal virtuális bevásárlókosarába helyezheti a terméket, majd nagyon egyszerűen fizethet, és beállíthatja azt is, milyen címre és időpontra kéri a házhoz szállítást. Így gyakorlatilag a reggeli várakozással eltöltött időben bevásárolhat a vacsorához anélkül, hogy egy percet töltene az adott boltban.

Úgy tudjuk, Budapesten 17 forgalmas megállóban találhatóak a vásárlásra ösztönző hirdetések, de a későbbiekben az is elképzelhető lesz, hogy irodaházakban is találkozhatnak majd a fogyasztók hasonló megoldásokkal. Sőt, a legkedveltebb termékek képét (és a hozzá tartozó QR-kódot) akár hűtőmágnes formájában is megkaphatjuk, így telefonunk néhány kattintásával a közkedvelt, gyakran vásárolt, szezonális vagy nagyon kedvező árú termékeket egyszerűen és gyorsan lehet majd megrendelni. (A felmérések szerint ugyanis a fogyasztók szívesen próbálják ki a QR-kódokat otthon, nyugodt környezetben is).

A G'Roby négy speciális csomag-ajánlatot, a foci Eb-hez passzoló sör-, chips-, és üdítőpakkokat kínál a vevőknek, díjmentes házhoz szállítással.

A technológiát már tízezrek használják

A vásárláshoz szükséges mobilfizetési technológia már most is a fogyasztók/felhasználók rendelkezésére áll: a MasterCard Mobile alkalmazás már 20 ezernél is több magyar telefonon működik, ennek segítségével gyakorlatilag a telefonunkat használjuk bankkártyánk helyett, fizetéshez, számlabefizetéshez egyaránt.Az alkalmazás használatához szükséges adattárolási és adattovábbítási szolgáltatást az FHB DWH Szolgáltató Zrt., míg az elfogadóhelyek számára a pénzügyi szolgáltatást az FHB Bank Zrt. nyújtja.

Ezzel a rendszerrel tulajdonképpen a regisztráció során létrehozott virtuális bankkártyánkkal (Mobil Bankkártya) egyenlítjük ki a számlát. Az alkalmazás biztonsági elemeinek köszönhetően csak az mPIN kódot ismerő felhasználó tud fizetni, tehát illetéktelenek akkor sem képesek tranzakciót indítani a készülékünkről, ha a telefonunkat ellopják vagy elhagyjuk.

A MasterCard 2011-ben végzett hazai felmérésének tanúsága szerint a mobiltelefon elfogadottsága fizetőeszközként egyre nagyobb: a válaszadók 12 százaléka mondta, hogy hetente legalább egyszer fizet mobiltelefonja segítségével. Ugyanakkor a klasszikus mobilnál kifinomultabb fizetési lehetőségeket lehetővé tévő okostelefonok száma is napról napra nő - a ma hagyományos mobilkészülékekkel rendelkezők közel fele tervezi okostelefon vásárlását a jövőben. A felmérés kimutatta, hogy a jelenleg egymillió okostelefon-használó körülbelül 10-12 százaléka lehet nyitott a mobilfizetési alkalmazások használatára. Jóllehet, ez az arány folyamatosan változik, ahogy egyre több kereskedő fogadja el a fizetési alkalmazást, illetve nő a szolgáltatás ismertsége.

Mi az a QR-kód?

A QR-kód egy kétdimenziós vonalkód (tulajdonképpen pontkód), ami nevét a Quick Response (gyors válasz) rövidítéséből kapta. A kódot a legtöbb okostelefon (egy egyszerű, ingyenesen letölthető programmal, és a készülék fényképezőjével) képes értelmezni.

Ha QR kódot találsz valahol, akkor tartsd a telefonod kameráját kód fölé és amennyiben a telefonnak sikerült beolvasnia a kódot, a képernyőre ki is írja az eredményt, azaz például behívja a kód mögött lévő weboldalt, telefonszámot vagy szöveget.



Ez jön a bankkártya után: hamarosan mindenki így fog fizetni?

Komoly kitörés előtt áll a mobilfizetés rendszere - állítják egybehangzóan a megkérdezett szakemberek. Az elmúlt hetek, hónapok jelentős eredményeket hoztak, egyre több nagy cég aknázza ki a technológiában rejlő, újdonságnak számító lehetőségeket, de az út megnyílik, megnyílt a kisebb vállalkozások számára is.

Mint arról beszámoltunk, a hazai élelmiszer-és vegyi áru-kereskedelemben online piacvezetőnek számító G'Roby-lánc elindította QR-kódos vásárlási modelljét. A működési elv látványos és egyszerű: óriásplakátokat helyeztek ki forgalmas helyekre - 17 budapesti metrómegállóba- amelyeken különféle élelmiszer-csomagok képe látható, a képek mellett pedig egy okostelefonnal beolvasható QR-kód. A kód az áruházlánc honlapjára irányítja a vevőt, aki így egy mozdulattal virtuális bevásárlókosarába helyezheti a terméket, majd nagyon egyszerűen fizethet, és beállíthatja azt is, milyen címre és időpontra kéri a házhoz szállítást.

A szinte bármilyen felületre elhelyezhető QR-kódra alapuló vásárlási modell egyike azon fejlesztéseknek, amelyek az úgynevezett mobilfizetés-technológián alapulnak. Ezzel a rendszerrel tulajdonképpen a regisztráció során létrehozott virtuális bankkártyánkkal (Mobil Bankkártya) egyenlítjük ki a számlát. Az alkalmazás biztonsági elemeinek köszönhetően csak az mPIN kódot ismerő felhasználó tud fizetni, tehát illetéktelenek akkor sem képesek tranzakciót indítani a készülékünkről, ha a telefonunkat ellopják vagy elhagyjuk.

A vásárláshoz szükséges mobilfizetési technológia már hónapok óta a fogyasztók/felhasználók rendelkezésére áll: a MasterCard Mobile alkalmazás már 21 ezernél is több magyar okostelefonon működik, ennek segítségével gyakorlatilag a telefonunkat használjuk bankkártyánk helyett, fizetéshez, számlabefizetéshez egyaránt. Az alkalmazás használatához szükséges adattárolási és adattovábbítási szolgáltatást az FHB DWH Szolgáltató Zrt., míg az elfogadóhelyek számára a pénzügyi szolgáltatást az FHB Bank Zrt. nyújtja.

Az alkalmazást megalkotó partnerek szakértői egyetértenek abban, hogy a hazai mobilfizetés széles körű térhódítása felé lépésről lépésre vezet az út: minél inkább gyarapszik az alkalmazást elfogadó kereskedők száma, annál több ügyfél ismeri fel, hogy ez a modell kényelmes és kiemelkedően biztonságos módja a fizetésnek. Várhatóan a letöltések, kártyaregisztrációk száma is ennek megfelelően nő majd.

A MasterCard tavalyi felmérésének tanúsága szerint a mobiltelefon elfogadottsága fizetőeszközként egyre nagyobb: a válaszadók 12 százaléka mondta, hogy hetente legalább egyszer fizet mobiltelefonja segítségével. Ugyanakkor a klasszikus mobilnál kifinomultabb fizetési lehetőségeket lehetővé tévő okostelefonok száma is napról napra nő - a ma hagyományos mobilkészülékekkel rendelkezők közel fele tervezi okostelefon vásárlását a jövőben. A felmérés kimutatta, hogy a jelenleg egymillió okostelefon-használó körülbelül 10-12 százaléka lehet nyitott a mobilfizetési alkalmazások használatára. Jóllehet, ez az arány folyamatosan változik, ahogy egyre több kereskedő fogadja el a fizetési alkalmazást, illetve nő a szolgáltatás ismertsége.

A helyzet a bankkártya hajnalához hasonlít

Közel van a robbanás a mobilfizetési piacon, nagy jövő áll a technológia előtt - mondta el Foltányi Tamás, az FHB Bank vezérigazgató-helyettese, aki szerint a jelenlegi állapot a bankkártyák elterjedése előtti időszakhoz hasonló. Akkor egyfajta ördögi kör volt a rendszerben, az ügyfelek ugyanis azért nem igényeltek bankkártyát, mert kevés volt az elfogadóhely, a boltokban viszont azért nem telepítettek terminálokat, mert a kevés kártyás ügyfél miatt nem érte meg. A mobilfizetésről viszont már egyértelműen pozitív kép alakult ki a kereskedők körében, hiszen a nagy elektronikus kereskedők közül többen is csatlakoztak már (pl.: Netpincér, Shopline, Bónusz Brigád, Libri, stb.) az elfogadóhelyek közé, de a Magyar Telekom és a Telenor számlái is befizethetők a szolgáltatás segítségével.

A MasterCard Mobile 2011 októberében indult útjára az FHB, MasterCard, a Magyar Telekom, a Telenor és a Cellum együttműködésében. A MasterCard Mobile szolgáltatást a kereskedőknek a hazai bankok közül jelenleg egyedül az FHB Bank nyújtja, ő számolja el a szolgáltatáson keresztül történt fizetéseket az elfogadóhelyek számára. Az FHB Csoport másik tagja (FHB DWH Zrt.) ugyanakkor lehetővé teszi azt, hogy legmagasabb fokú adatbiztonsági követelmények mellett bármely bank ügyfele regisztrálhassa a MasterCard vagy Maestro bankkártyáját az okostelefonokra (iOS, Android, Windows Phone) letölthető MasterCard Mobile alkalmazásba, ezáltal percek alatt csatlakozva a mobilfizetők táborához.

Foltányi Tamás szerint a mobilfizetés hazai eredményeit mutatja az is, hogy már több mint 21 ezren töltötték le a MasterCard Mobile használatához szükséges mobil applikációkat, a továbbiakban pedig egyértelműen várható a felhasználók számának növekedése. A QR-kódos vásárlás elterjedése további lökést adhat a mobilfizetésnek, elfogadói oldalról pedig akár a legkisebb vállalkozások is beléphetnek a rendszerbe (számukra a költségek gyakorlatilag nem különböznek attól, mintha például boltjukban bankkártya-terminált helyeznének ki). Ráadásul a QR-kód szinte bárhová elhelyezhető, így végtelen azoknak a helyeknek a száma, amiket értékesítési felületté lehet tenni.

A kisvállalkozások számára is komoly lehetőséget jelent

Az eddigi, hasonló fizetési szolgáltatásokhoz képest jóval gyorsabban terjed a MasterCard Mobile mobilfizetési technológia - mondta el Szetnics László, a MasterCard Europe mobilfizetési szolgáltatásokért felelős regionális vezetője.

A komplex szolgáltatás (vásárlás-fizetés) újdonsága miatt ugyanakkor a rendszer igényel egyfajta tanítási folyamatot, és a hagyományos kommunikációt - ami a már ismert használt eszközök használatára biztat - sok esetben új elemekkel kell kiegészíteni. A MasterCard szakértője szerint az ismertség és a használat növekedését segíthetné, ha például a kereskedők erőteljesebben jeleznék azt, hogy egy mobilvásárlásos tranzakciónál nem kell megadnunk a kártyaadatunkat (a legtöbb esetben, például online vásárlásnál viszont ez szükséges, sokszor ez elriasztja a felhasználót). Természetesen a kereskedők száma, de a minősége is javíthatja a csatlakozási kedvet.

Szetnics László szerint a QR kód alapú üzlet olcsó, mobilis, jól mérhető - gyakorlatilag minden szempontból komoly lehetőségek rejlenek benne, a reklám világában is. Bizonyos szolgáltatások a tv-műsorokkal kombinálva is hatékonyak lehetnek. A regionális vezető úgy látja, a technológiai újítások a hazai kisvállalkozások számára is komoly lehetőségeket tartogatnak, hiszen tulajdonképpen bármilyen felületet a vásárlás helyévé lehet alakítani. Ráadásul alacsony a belépési küszöb is, ami egy jó szolgáltatás-csomaggal és egy közérthető, az előnyöket jól bemutató üzenettel együtt arra ösztönözheti a magyar kkv-kat, hogy kihasználják a legújabb technológiában rejlő lehetőségeket.

 

(reklámipar)

 

Forrás: richpoi.com, penzcentrum.hu
 
Címkék: online, QR
vissza az előző oldalra

Új marketing vezető a Hello Event élén

A rendezvényszervező ügynökség marketing igazgatói posztját Urbán Luca viszi tovább, míg Mórocz Melinda továbbra is a szervezet kreatív igazgatója marad.

Tovább

Új együttműködést hozott létre a 20th Century Fox, a Panasonic és a Samsung

Új együttműködést hozott létre a 20th Century Fox, a Panasonic és a Samsung, hogy a legtökéletesebb képélményt alkossák meg a HDR10+ technológiával

Tovább

Négynapos sörünnepet rendeznek a Szabadság téren

Sörünnepet rendeznek június 15 és 18 között a Szabadság téren Belvárosi Sörfesztivál néven. 

Tovább

A Decathlon új kezdeményezése mozgásba hozza az országot

A Magyarországon piacvezető Decathlon hitvallásának egyik alappillére a mozgás népszerűsítése, a vállalat küldetésének tekinti, hogy mindenki számára elérhetővé tegye a sportolás örömét. Kutatások bizonyítják, hogy ma több mint 4 millió magyar...

Tovább

Környezettudatos üveghulladék gyűjtés a SPAR áruházaiban

Környezetünk megóvása érdekében a SPAR Magyarország már valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházában biztosítja a csomagolási üveghulladék elhelyezését.

Tovább

Tehetséges focistákról szól az új Disney-sorozat

Új, focis sorozat indul a Disney Csatornán, ami nem csak a fiúk figyelmét fogja lekötni, hisz az izgalmas történések a lány nézők számára is bőven tartogatnak meglepetéseket. 

Tovább

Geomédia: Jön a magyar Turning Points

Hamarosan már magyar nyelven is kapható lesz a The New York Times évkönyve, a Turning Points. 

Tovább

Zenekar a lépcsőn

A Budapesti Fesztiválzenekar lépcsőzenéje közel 3000 embert mozgatott meg a Múzeumok Éjszakáján. A kampányt idén is a Visionary 7 készítette. A Budapesti Fesztiválzenekar lépcsőzenéje közel 3000 embert mozgatott meg a Múzeumok Éjszakáján. A kampányt...

Tovább

“Adjátok vissza lányainkat”

Nemzetközi kampányhoz csatlakozott a Music FM

Tovább

Kállay-Saunders András 5. lett az idei Eurovízión!

Az 59. Eurovíziós Dalverseny döntője Koppenhágában került megrendezésre. Így Dánia egyedülálló módon másodszorra rendezhette meg a neves dalversenyt. Mint minden évben, így most is két elődöntő zajlott le. A hat döntős országgal együtt huszonhat...

Tovább

Az egyedülálló diplomások gyorsabban találnak párt

Előnyt vagy hátrányt jelent, ha egy társkereső diplomás? Vajon máshogy keresnek párt maguknak a diplomások az interneten? Az első kérdésben megoszlanak a vélemények, de a megkérdezett diplomás egyedülállók jelentős részének igenis számít, hogy...

Tovább

Még 15 napig nevezhetsz! - Hosszabbít ’Az Év Honlapja’ pályázat!

November 15-ig még lehet jelentkezni az online szakma egyik legrangosabb díjára, ’Az Év Honlapja’ pályázatra, ahol 25 kategóriában várják a nevezéseket. 

Tovább

Tantárgy lett ’Az Év honlapja’ pályázat

A Budapesti Metropolitan Főiskola decembertől felveszi tantárgyai közé az idén 14. alkalommal megrendezett ’Az Év honlapja’ pályázatot. 

Tovább

Veszélyben a Google titkos kereső algoritmusa?

A Google kereső titkos algoritmusa, mely ugyanakkor a Google szíve-lelke, lehet, hogy többé már nem is olyan titkos.

Tovább

5000 négyzetméteres közpark és high-tech konténerkilátó az AGORA Budapest építkezésén

Március óta zajlanak az AGORA Budapest építési munkálatai. A projekt ingatlanfejlesztője, a HB Reavis rendhagyó módon a fővárosi közösséget és jövőbeli bérlőit lepte meg egy saját építési területéből leválasztott 5000 négyzetméteres zöld...

Tovább

Formabontó közterületi kampány: szobrot tisztított a Neatly

Nemrégiben indult el Budapesten a magyar Neatly, mely ruhatisztítást és vasalást kínál online megrendelésre.

Tovább

Tokaji furmint, tokaji palackban

Kortárs formatervezésű borospalackokból nincs hiány a világban, borvidéki, autentikus palackforma azonban nem született. Ipacs Géza grafikus ebből kiindulva tervezett a tokaji száraz furmint nemzetközi sikereit támogató, időtálló palackot.

Tovább

A MITTE Communications új ügyfelekkel zárja az évet

A MITTE Communications 2014 második felében új partnerekkel bővítette ügyfélkörét. A stratégiai kommunikációs ügynökség irodája emellett jelölt az Iroda.hu szakportál által meghirdetett "Az Év Design Irodája" versenyen, melynek...

Tovább

Új marketing vezető a Hello Event élén

A rendezvényszervező ügynökség marketing igazgatói posztját Urbán Luca viszi tovább, míg Mórocz Melinda továbbra is a szervezet kreatív igazgatója marad.

Tovább

Gulyás Jánost nevezték ki az MEC Wavemaker közép- és kelet-európai vezetőjének

Gulyás Jánost, az MEC Magyarország ügyvezetőjét nevezte ki a vállalatcsoport az MEC Wavemaker vezetőjének a közép- és kelet-európai régióban. A kinevezést Jeremy Clark, az MEC Wavemaker EMEA-régióbeli vezérigazgatója jelentette be.

Tovább

04

1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

BlackBox Produkciós Ház

Cégnév: Blackbox Produkciós Ház Kft Cím: 1277 Budapest, Pf. 56. Telefon: 06 1 225 04 70, 06 20 521 8833 E-mail: info@blackboxprodukcio.hu...
További információk

hírlevél feliratkozás

legolvasottabb cikkek

álláskereső

Miklós Bernadett

Design Terminál, marketing és rendezvény vezető

Tovább

szavazás

Mi a véleménye a kreatív közterületi megoldásokról?

Rontják a város képét, nem tetszenek.
0%
Egy modern városban ezek megszokott dolgok.
0%
Olyan kevés van, nem is tűnik fel a jelenlétük.
0%
Tetszenek, és működnek is.
0%
Remek eszközök ezek a városmarketinghez, még többet!
97%
Korábbi szavazások

címkefelhő

áruház balaton cider coca cola corvin design display divat fiat fifa google horeca iphone karácsony könyv közbeszerzés kutatás laptop márka marketing okostelefon olimpikon online papp-váry porszívó rádió reklám rendezvény tablet tesco tévé turizmus vostro adidas aktuális arc alapítvány alkalmazás alkoholista állás allee amazon ambient apple arany penge arculat ásványvíz atl audi autó autómárka axe baba Bakos Csenge M. Bank bank baranyi réka beckham belső pr Benetton betiltás bírság blackberry blog bond bookline bor borfesztivál borsodi botrány brand btl budapest buli bulvár burger king cba classfm coke csoki csr danone David Hasselhof dekoráció dell design díj direkt marketing disney divat durex electrolux energiaital engagement étterem facebook fanta fejlesztés ferrari fesztivál film flashmob fluor fmcg foci fogyasztói bevonás fogyasztói szokás fogyasztóvédelem fotó fröccs futball fúzió gasztro gemius generali gerilla goodwill google grafika HD Honti heineken herceg hirdetés hírnév honda horec horeca humor hungarofest IBM ikea imázs index innováció instagram interjú internet ipad iphone iphone 5s iptv ital járműreklám játék jog k kampány karrier kávé Kazár Olívia Kenderesi kiállítás kocsma kóla kommunikáció konferencia könyv közmédia közösségi média kreatív kreatív közterület kríziskommunikáció kultúra kupon kutatás kutya kutyaszar lájk lap led lego lenovo libri logó london lottó luxus magazin magyarország márka marketing márton orsolya mcdonalds média médiatanács médiatervezés médiatörvény mém mercedes microsoft mikulás mindigtv mini mobil mol mozi MTVA multicégek munkaügy múzeum neofm nespresso nevetés nike nokia nyár nyomda nyomtatott sajtó obama olimpia online országimázs pálinka pályázat papp-váry paralimpikon paypal Pécs pepsi pepsi, retró, personal branding pinterest plakát playboy pláza politika pr prankvertising PRGN public relations puma QR rádió redbull reklam reklám reklámajándék reklámfelügyelet reklámfilm reklámipar reklamipar reklámjog reklámkivitelezés reklámklub reklámügynökség reklámzene rendezvény RTL sajtburesz sajtó samsung sanoma Slow Budapest social social media soproni sör söröcske spar sport starbucks stella artois strand stratégia szabadalom szálloda szatyor szerencsejáték szex Szili Eszter színház szlogen t-home T-mobile tablet tanulmány targeting társadalom tehetségkutató telefon telekommunikáció telenor termékbevezetés tesco törvény trend turizmus tv twitter üdítő ügyfél ügynökség újság unicef unicum ünnep usa utazás üzlet válság városmarketing vásárcsarnok védjegy vendéglátás verseny vicces vidámpark vine vírus vodafone vodka volkswagen VW web web2 webshop westend workshop wwf yogabook youtube zene

partnereink

Média partnereink

    

Szakmai partnereink


 


 


tudásbázis