Fantasztikus kutatásra bukkantunk, így nem vitás, most biztosan lehull a lepel, nem bújhatnak el előlünk. Jelen cikkünkben ugyanis néhány ismérvvel fémjelezzük őket. Hogy kiket? Hát a kreatív személyiségeket.
Így ha eddig nem tudtuk volna határozottan megkülönböztetni a kreatív (szak)embereket a kevésbé kreatívaktól, most adunk hozzá egy kis mankót!
A kutatást Oyvind Martinsen, a BI Norwegian Business School professzora készítette, köze 500, eltérő életű, múltú, beállítottságú ember bevonásával. Az embereket a professzor három különböző csoportra osztotta. Az első csoportban művészek, elsősorban zene és festőművészek voltak; a másodikban marketing szakos főiskolai hallgatók; míg a harmadikban olyan oktatók és diákok, akik nem mutattak igazi affinitást a marketing iránt. A professzor által vezetett kutatás nemcsak feltérképezte a résztvevők személyiségi jegyeit, de különböző gyakorlatokon keresztül vizsgálta a kreatív képességeiket, készségeiket is.
A vizsgálat alapján Martinsen professzor hét olyan tulajdonságot azonosított, amelyek egyaránt jellemzőek a kreatív emberekre, ezek pedig a következők:
• Asszociatív orientáció
• Eredetiségre való igény
• Motiváció
• Ambíció
• Rugalmasság
• Érzelmi instabilitás
• Alacsony szociabilitás
Egyértelműen megállapítható, hogy a kreatív ember inkább magányos típus, mint csapatjátékos, így ha ilyen jellegű pozícióra keresünk munkatársat, ezt feltétlenül vegyük figyelembe. De hát ki haragszik rájuk, azért mert a szociális érzékük kevésbé fejlett, ha cserébe ilyen és ehhez hasonló alkotások pattannak ki elméjükből. Kreatív összeállításunk, olyan hirdetésesek vesz górcső alá, amelyben minden hangsúlyos termék kissé nagyobb, mint azt megszoktuk!
Termék: Bic borotva
Termék: Pantene hajtördezés elleni sampon
Termék: Dulcolax hashajtó
Termék: Lego
Termék: Mascara szempillaspirál
Termék: Rimmel, gyorsan száradó körömlakk
Termék: Formula fogápolás
Termék: Smart
Szabó-Princz Orsolya
(reklámipar/Marketing iDolls)
A rendezvényszervező ügynökség marketing igazgatói posztját Urbán Luca viszi tovább, míg Mórocz Melinda továbbra is a szervezet kreatív igazgatója marad.
TovábbÚj együttműködést hozott létre a 20th Century Fox, a Panasonic és a Samsung, hogy a legtökéletesebb képélményt alkossák meg a HDR10+ technológiával
TovábbSörünnepet rendeznek június 15 és 18 között a Szabadság téren Belvárosi Sörfesztivál néven.
TovábbA Magyarországon piacvezető Decathlon hitvallásának egyik alappillére a mozgás népszerűsítése, a vállalat küldetésének tekinti, hogy mindenki számára elérhetővé tegye a sportolás örömét. Kutatások bizonyítják, hogy ma több mint 4 millió magyar...
TovábbKörnyezetünk megóvása érdekében a SPAR Magyarország már valamennyi SPAR és INTERSPAR áruházában biztosítja a csomagolási üveghulladék elhelyezését.
TovábbÚj, focis sorozat indul a Disney Csatornán, ami nem csak a fiúk figyelmét fogja lekötni, hisz az izgalmas történések a lány nézők számára is bőven tartogatnak meglepetéseket.
TovábbHamarosan már magyar nyelven is kapható lesz a The New York Times évkönyve, a Turning Points.
TovábbA Budapesti Fesztiválzenekar lépcsőzenéje közel 3000 embert mozgatott meg a Múzeumok Éjszakáján. A kampányt idén is a Visionary 7 készítette. A Budapesti Fesztiválzenekar lépcsőzenéje közel 3000 embert mozgatott meg a Múzeumok Éjszakáján. A kampányt...
TovábbAz 59. Eurovíziós Dalverseny döntője Koppenhágában került megrendezésre. Így Dánia egyedülálló módon másodszorra rendezhette meg a neves dalversenyt. Mint minden évben, így most is két elődöntő zajlott le. A hat döntős országgal együtt huszonhat...
TovábbElőnyt vagy hátrányt jelent, ha egy társkereső diplomás? Vajon máshogy keresnek párt maguknak a diplomások az interneten? Az első kérdésben megoszlanak a vélemények, de a megkérdezett diplomás egyedülállók jelentős részének igenis számít, hogy...
TovábbNovember 15-ig még lehet jelentkezni az online szakma egyik legrangosabb díjára, ’Az Év Honlapja’ pályázatra, ahol 25 kategóriában várják a nevezéseket.
TovábbA Budapesti Metropolitan Főiskola decembertől felveszi tantárgyai közé az idén 14. alkalommal megrendezett ’Az Év honlapja’ pályázatot.
TovábbA Google kereső titkos algoritmusa, mely ugyanakkor a Google szíve-lelke, lehet, hogy többé már nem is olyan titkos.
TovábbMárcius óta zajlanak az AGORA Budapest építési munkálatai. A projekt ingatlanfejlesztője, a HB Reavis rendhagyó módon a fővárosi közösséget és jövőbeli bérlőit lepte meg egy saját építési területéből leválasztott 5000 négyzetméteres zöld...
TovábbNemrégiben indult el Budapesten a magyar Neatly, mely ruhatisztítást és vasalást kínál online megrendelésre.
TovábbKortárs formatervezésű borospalackokból nincs hiány a világban, borvidéki, autentikus palackforma azonban nem született. Ipacs Géza grafikus ebből kiindulva tervezett a tokaji száraz furmint nemzetközi sikereit támogató, időtálló palackot.
TovábbA MITTE Communications 2014 második felében új partnerekkel bővítette ügyfélkörét. A stratégiai kommunikációs ügynökség irodája emellett jelölt az Iroda.hu szakportál által meghirdetett "Az Év Design Irodája" versenyen, melynek...
TovábbA rendezvényszervező ügynökség marketing igazgatói posztját Urbán Luca viszi tovább, míg Mórocz Melinda továbbra is a szervezet kreatív igazgatója marad.
TovábbGulyás Jánost, az MEC Magyarország ügyvezetőjét nevezte ki a vállalatcsoport az MEC Wavemaker vezetőjének a közép- és kelet-európai régióban. A kinevezést Jeremy Clark, az MEC Wavemaker EMEA-régióbeli vezérigazgatója jelentette be.
Tovább
A CREVO (vagyis Creative Revolution) a kreativitás terén nyűjt forradalmian innovatív, és meglepően megfizethető megoldásokat. Egyedi ötletek és...
További információk